Budapest, 1944. december 27-e, a nyilas rémuralom ideje – a Szociális Testvérek Társasága apácanővérét, Salkaházi Sárát, közel száz magyarországi zsidó megmentőjét, sok más áldozattal együtt a Dunába lőtték.
Az idei évben két kerek évforduló alkalmából emlékezhetünk a Kassán született Salkaházi Sára tanítónőre, újságíróra, íróra, szociális munkásra, szerzetesnővérre, születésének 125. (május 11.) és halálának 80. évfordulója kapcsán.
Regénybe illő életútja, sokrétű érdeklődése és tevékenysége mellett érlelődött meg benne az érzés, mely az áldozatvállaló, a másokért élő szeretet megvalósítására ösztönözte. Tudatosan kereste a lehetőségeket, hogy a nehéz sorsú embereken segítsen.
1930-ban, pünkösdkor tette le első fogadalmát, ettől kezdve fő feladatai közé tartozott a karitatív munka irányítása Kassán és a nők segítése általános és katolikus műveltségük gyarapításában.
Szabó Ottó szobra: Salkaházi Sára, részlet, kassai Szent Erzsébet-dóm (Fotó: Wikipédia)
Hihetetlen munkabírásról tanúskodik életének komáromi szakasza is. Még elmondani is sok, hogy az ott töltött két év alatt milyen sokat dolgozott, heti 26 hittanórát tartott 13 osztályban, több iskolában, nehéz sorsú családokat látogatott, élelmiszergyűjtést kezdeményezett, ebből pedig naponta 500 gyermek számára biztosított ebédet, leányifjúsági mozgalmat szervezett, a Katholikus Nő című lapot szerkesztette, könyv- és kegytárgykereskedést működtetett.
Salkaházi Sára 1941-től a tízéves múltra visszatekintő Katolikus Dolgozó Nők és Leányok Országos Szövetségének központi vezetője lett. Sok munkát adott a központi irodával, hat otthonnal rendelkező szervezet vezetése, amelynek a Balatonon is volt egy üdülője, emellett lapkiadással is foglalkozott. Salkaházi Sára továbbfejlesztette a szövetség tevékenységét, három év alatt öt új otthont alapított, előkészítette és elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola megépítését.
A háború és üldöztetések idején az otthonokban sorra jelentkeztek a rászorulók és üldözöttek, és ők mindent megtettek, hogy segítsenek. A társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt bujtatottakkal.
Salkaházi Sára elsősorban a Kárpátaljáról menekült zsidók számára nyújtott menedéket a balatoni üdülőtelepen és Budapesten, a Bokréta utca 3. alatt működő, általa vezetett katolikus leányotthonban. Hamis papírokat szerzett, felvette őket bentlakó alkalmazottaknak. December végén harminc menekült tartózkodott az otthonban illegálisan. Az otthon egyik lakója feljelentette Sára testvért. A nyilasok december 27-én megszállták a házat. Salkaházi Sára ekkor nem tartózkodott bent, a nyilasok azonban megvárták. Látva, hogy a ház előtt őr áll, elmenekülhetett volna, ő azonban lement a pincébe, hogy védenceinek segíthessen. Azonnal letartóztatták.
Hét zsidó lányt és Salkaházi Sárát elhurcolták, megkínozták, megölték, majd holttestüket a Dunába dobták.
A zuglói nyilasper dokumentumaiban olvasható, hogy ellenállás nélkül, rózsafüzérét magához véve követte hóhérait, és mielőtt meghalt, hatalmas keresztet vetett. Az esetet vele együtt halálra ítélt szemtanú igazolta: egy zsidó fűtőfiú, aki a kivégzés előtt egy pillanattal a vízbe vetette magát és kiúszott.
Salkaházi Sára szobrának aláírása a kassai Szent Erzsébet-dómban: „Alleluja! Itt vagyok, engem küldj!” (Fotó: Wikipédia)
A Salkaházi Sára halálát követő években számos cikk született hősiességéről és vértanúságáról. 1947-ben posztumusz kiadásban jelent meg Ének és sóhaj – Krisztus-legendák című könyve, 1968-ban az Új Emberben emlékeztek meg mártírhaláláról. Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi YadVashem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé. A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1996-ban bátor magatartása és helytállása elismeréséül posztumusz Bátorság érdemjelet adományozott számára.
Salkaházi Sárát, a testvéri szeretet vértanúját 2006-ban avatták boldoggá. Ő volt az első magyar középosztálybeli nő, akit a boldogok sorába emelt a katolikus egyház.
Emlékét számos emlékhely őrzi, teret, rakpartot, templomot és intézményeket neveztek el róla. Felvidéken, Szepsiben, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont viseli a kassai születésű vértanú nevét.
„Cipők a Duna-parton” című emlékmű, Salkaházi Sára is itt szenvedett vértanúságot (Fotó: Wikipédia)
Szeghalmi Elemér irodalomtörténész, a Salkaházi Sára munkássága c. tanulmányában így ír: „A vértanúságot szenvedett szociális testvér, Salkaházi Sára posztumusz kötete 1947-ben jelent meg, mely a csúcsát jelenti írói életművének. A keresztény hitvilág kiemelkedő fejezeteit, történéseit mély átéléssel, drámai erővel, az elbeszélő próza legjobb eszközeivel, a tartalomnak és a formának példás harmóniájával tudja megeleveníteni. Írásai Selma Lagerlöf világszerte ismert Krisztus-legendáira emlékeztetnek. Puskely megállapítása szerint „elmélkedve, szemlélődve mesél el evangéliumi történeteket, párbeszédeket. Áttetszővé egyszerűsödik előtte a megvadult világ. Belelát az emberi szív mélyeibe, a megtestesülés és megváltás titkában elmerülve a jó győzelmének reményéről tesz lírai vallomást. Gondolatai mögött felfénylik imaéletének arany háttere.”
Emléktábla a Duna menti rakparton (Fotó: Wikipédia)
Forrás: egy.hu, Wikipédia
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
