Dr. Urbán János egyike volt a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny létrehozóinak. 2016-tól évente két diákot ismernek el a díjjal.
A komáromi Selye János Gimnázium hét tanulója, Radošicky Emma (I.A), Szabó András (II.A), Rasztgyörgy Jázmin (II.A), Ďurčovič Ádám (VII.N), Tapolcsányi Zalán (III.A), Bukor Emőke Zsuzsanna (VIII.N), Gyuricsek Ákos (IV.A) vett idén részt a XXXI. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen, amelyet ezúttal Békéscsabán tartottak meg 2025. április 23-27. között.
Felkészítő tanáraik: RNDr. Bukor Emőke, RNDr. Édes Erzsébet, PaedDr. Lami Zsuzsanna, PaedDr. Horváth Fél Szilvia voltak. Mint a gyerekek élménybeszámolójukban írták, ez az öt nap nemcsak egy verseny volt számukra, hanem egy felejthetetlen közösségi élmény is, amely sokáig megmarad bennük.
Öt napon át a Kárpát-medence mintegy 220 diákja, 80 pedagógusa volt Békéscsaba vendége.
Ahogyan a szervezők a közösségi oldalukon beszámoltak, a résztvevők főként versenyezni mentek, de a megmérettetés mellett szakmai tapasztalatcsere, kapcsolatépítés, sok-sok közös élmény is belefért ebbe a néhány napba.
Az eredményhirdetés során közel 100 tanulót jutalmazott a zsűri. Szarvas Péter Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármester úr és Hajnal Gabriella Klebelsberg Központ elnök asszony köszöntője után Égi Janka hegedűjátékát hallgatták meg a vendégek.
A részletes eredmények az alábbi linken tejinthetők meg:
Dr. Urbán János sok – sok éven át vezette a magyarországi régiót. Két évtizeden át tanította feledhetetlenül a matematikát a Berzsenyi Dániel Gimnázium speciális matematika tagozatos diákjainak. Tiszteletére alapította a díjat a Berzsenyi Stúdió Gimnáziumi Alapítvány.
A díjat minden évben a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny eredményhirdetésén adják át egy magyarországi és egy határon túlról érkező versenyzőnek. A díj odaítéléséről a mindenkori Versenybizottság dönt.
A díj oklevélből, emlékéremből és pénzjutalomból áll, melyet – az egykori tanítványok segítségére támaszkodva – a Berzsenyi Stúdió Gimnáziumi Alapítvány biztosít.
A komáromi Selye János Gimnáziumból Radošicky Emma 2. díjat kapott, míg Gyuricsek Ákos és Ďurčovič Ádám dicséretben részesültek. Mivel Emma több feladatot is szépen megoldott, elnyerte a rangos Urbán János-díjat is
– tudtuk meg a beszámolóból.
Rasztgyörgy Jázmin elmondta:
A rendezvény egész ideje alatt kísérő tanárunk RNDr. Bukor Emőke tanárnő volt. A helyszínre vonattal érkeztünk, ahol a szervezők szállással és napi háromszori étkezéssel biztosították a kényelmünket. A következő öt nap során változatos és tartalmas programokon vehettünk részt.
Már az érkezés napján egy irodalmi esttel hangolódtunk rá a hét eseményeire. A második napon került sor az ünnepélyes megnyitóra, majd egy közös ebéd után két előadást hallgattunk meg: az első a mesterséges intelligencia világába kalauzolt bennünket, míg a második az Óbudai Egyetemet mutatta be. A délutáni órákban egy városismereti nyomkeresés során fedeztük fel Békéscsaba nevezetességeit, elsőként a Munkácsy Emlékházat, ahol a híres festő több alkotását is megcsodálhattuk. Az estét a Kegyelmes Asszony portréja című színházi előadás megtekintésével zártuk a Jókai Színházban.
A harmadik nap volt a megmérettetés napja. A feladatok között akadtak könnyebb és komoly kihívást jelentő példák is. Délután különböző szabadidős programok közül választhattunk: volt, aki társasjátékozással kapcsolódott ki, volt, aki szabadulószobában tette próbára talpraesettségét, mások pedig a versenyfeladatok megoldásait tekintették meg. Az este folyamán Patrubány Miklós előadását hallgattuk meg a szkíta-magyar kapcsolatról és a magyarság fontosságáról, majd a Dirty Slippers zenekar koncertjén szórakozhattunk.
A negyedik nap a kirándulásé volt: Gyulára látogattunk, ahol idegenvezetőnk számos érdekességgel ismertetett meg bennünket. Megnéztük az Erkel Ferenc Emlékházat, az Almásy-kastélyt, betértünk a híres Százéves Cukrászdába egy finom fagylaltra, majd a Gyulai várban tettünk látogatást, amelynek tornyából gyönyörű kilátás nyílt a városra. A vár kapujánál néhányan még az íjászatot is kipróbálták.
Estéinket rendszerint közös társasjátékozással töltöttük, amely remek alkalom volt új barátságok kötésére és a napi események levezetésére.
Az ötödik napon került sor a verseny várva várt eredményhirdetésére.
A rendező iskola a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium volt.
HE/Felvidék.ma