Latin nevén Ascensio Domini, vagyis Urunk mennybemenetele néven üli meg a katolikus egyház a húsvét utáni negyvenedik napot, amikor kereszthalála és feltámadása után Jézus Krisztus a mennybe ment.
Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünnepelte ezt a napot. 1918-ig ekkor zárult a húsvéti szentáldozás ideje, ebből ered az ünnepnap egyedülálló magyar neve: áldozócsütörtök.
Az ünnep csütörtökre esik, de főünnepként a következő vasárnap tartják.
Szent Ágoston így vall az ünnepről: „Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk. Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emelkedjék. De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne váljunk gőgössé, se ne bizakodjunk el erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna. Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted, mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység, hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél a mennybe, menedékünk lettél…”
Rembrandt van Rijn: Mennybemenetel (részlet), 1636 (Fotó: Wikipédia)
Az ünnep elterjedt az egész világon, amikor az Úr utolsó rendelkezéseit, a Vigasztaló megígérését és a mennybemenetelt beszéli el a liturgia: „Isten jobbjára ült: közbenjár egyházáért.”
Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben több helyen szerepel.
A Márk evangéliuma 16. fejezetében, Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok cselekedetei 1. fejezetében.
Forrás: Magyar Kurír
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
