Száz éve, 1925. július 17-én született a Kossuth-díjjal kitüntetett Nagy László, a XX. század második felének egyik legjelentősebb magyar költője, aki műfordítóként és grafikusként is maradandót alkotott. Az 1945 utáni költőnemzedék meghatározó, emblematikus alakja volt, verseiben egyszerre szólalt meg a népköltészet ereje és a modern lírai kifejezésmód. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja egy helyütt így vallott művészetéről: „A verseket nem játékból, hanem a kínlódások nehézségeiben írtam. Felelősséggel.”
Nagy László a Veszprém vármegyei Felsőiszkázon született. Édesapja, Nagy Béla elismert gazda volt, aki több tisztséget is betöltött a faluközösségben, bíróként is tevékenykedett. Édesanyja, a nyárádi származású Vas Erzsébet gazdacsaládból származott. A szülők 1923-ban kötöttek házasságot, négy gyermekük született: Izabella, Mária, László és István.
Testvérei közül István szintén neves költő lett, Ágh István néven vált ismertté, és Kossuth-, valamint József Attila-díjjal is kitüntették.
Nagy László pályafutása elején F. Nagy László néven publikált.
Az elemi iskolát 1931 és 1938 között Felsőiszkázon végezte. 1935 augusztusában csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, amelyet több műtéttel próbáltak kezelni; a beavatkozások során idegek is sérültek, így élete végéig járógépet kellett használnia. Betegsége miatt az ötödik osztályt csak 1938-ban fejezhette be, kitűnő eredménnyel.
Nagy László (jobbra) Juhász Ferenccel, 1963-ban (Fotó: Fortepan/Hunyady József)
A polgári iskolát Pápán kezdte meg 1938-ban, ahol az első két évfolyamot magántanulóként, egyetlen év alatt teljesítette. Tehetségét itt fedezte fel és indította el a képzőművészet irányába A. Tóth Sándor. 1941 és 1945 között a pápai református kollégium kereskedelmi középiskolájában tanult, és 1945 júliusában tett érettségi vizsgát. Abban az esztendőben egy rövid időre visszatért Iszkázra.
1946 augusztusában Budapestre költözött, ahol az Iparművészeti Főiskola grafikus szakán kezdte meg tanulmányait. Egy évvel később, 1947-ben a Képzőművészeti Főiskola rajz szakára jelentkezett át. Ekkoriban jelentek meg első versei: először egy diákújságban, majd 1947 decemberében a Valóság című folyóiratban. Hamarosan bekerült Sőtér István híres antológiájába, a Négy nemzedék című válogatásba is.
1948 nyarán végül úgy döntött, hogy a költészetet választja hivatásául, ezért ősszel beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–szociológia–filozófia szakára.
Fél év elteltével azonban az orosz szakra váltott, hogy Szergej Jeszenyin műveit fordíthassa magyarra.
Már nem diákként, hanem elismert fiatal költőként nyert ösztöndíjat Bulgáriába, hogy elsajátítsa a nyelvet és fordításokat készítsen. 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött ott, és később is többször visszatért a Fekete-tenger partján fekvő országba.
Nagy László és Szécsi Margit emléktáblája egykori lakhelyükön – Budapest, III. kerület, Árpád fejedelem útja 66. (Fotó: Wikipédia)
1952. augusztus 20-án feleségül vette Szécsi Margit költőnőt. Egy évvel később, 1953-ban megszületett fiuk, András. Kezdetben albérletben laktak, gyermekük a pestlőrinci anyai nagyszülőknél nevelkedett, később azonban Zuglóban kaptak lakást.
1953 augusztusától 1957 februárjáig a Kisdobos című lap szerkesztőjeként, majd főszerkesztőjeként dolgozott.
1957 elején megszűnt irodalmi állása, és hosszú ideig kizárólag műfordításból tartotta fenn magát. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztőjeként, később főmunkatársaként tevékenykedett.
1966-ban Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. Az 1960-as években több verseskötetéhez maga készített illusztrációkat is.
1975 februárjától naponta vezetett naplót, amely halála után, 1994-ben jelent meg Krónikatöredékek címmel.
Ugyanebben az évben, ötvenedik születésnapja alkalmából mutatták be Zolnay Pál portréfilmjét, amelyben Kormos István és Nagy László beszélgetett.
Feleségével a hetvenes években kiemelkedően népszerű és ismert párost alkottak Magyarországon. Nagy László gyakori vendég volt televíziós és rádiós műsorokban.
Költői életművén túl jelentős műfordítói tevékenységet folytatott: nemcsak Federico García Lorca és Dylan Thomas műveit tolmácsolta értőn, hanem a délszláv népköltészet remekeit is az ő fordításában ismerhette meg a magyar olvasóközönség.
Emellett képzőművészként is tevékenykedett; 1959-től haláláig közel húsz éven át az Élet és Irodalom képszerkesztőjeként dolgozott, és több önálló kiállítással is büszkélkedhetett.
-
- Mellszobra Budapest XVIII. kerületében, a Kossuth téren (Fotó: Wikipédia)
-
- Nagy László költő és Szécsi Margit sírja Budapesten (Fotó: Wikipédia)
1977 elején a Nagy László–Szécsi Margit költőházaspár Óbudára költözött, az Árpád fejedelem útja 66. szám alá. 1978. január 29-én, influenzából lábadozva még részt vett felesége szerzői estjén, másnap reggel azonban váratlanul elhunyt.
A költő életéről és munkásságról szóló szakirodalomban hosszabb influenza utáni hirtelen szívinfarktusként tartják számon halálát, ám naplójának ismeretében valószínűsíthető, hogy a január 22-én elszenvedett, fel nem ismert első infarktust követte a január 30-i, végzetes roham.
A neves költőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
