A Középső-Ipoly mente, a Palócföld, de egész Felvidék egyik ékkövének tekinthetjük az ipolybalogi Árpád-kori erődtemplomot. Az elmúlt időszakban a több száz éves templomot károk érték, ennek enyhítésére és a biztonsági rendszer kiépítése érdekében adománygyűjtésbe kezdek. A jóakarók nem csupán egy magyar közösséget segítenek adományaikkal, hanem hozzájárulnak a Kárpát-haza nagy múltú és jelentős történelmi szakrális épületének a rendbetételéhez, valamint megóvásához.
Az ipolybalogi katolikus plébánia és egyházközség a napokban indította el az adományozási felhívását. Mint György Ferenc ipolybalogi plébános a felhívásban fogalmaz: a közelmúltban ellopták az ipolybalogi Szent Miklós-templom vörösrézből készült esőcsatornájának egy részét, emiatt új esőcsatornát kellett felszereltetni.
Az ügyben jelenleg is nyomozás folyik. A tettesek felderítésébe nemcsak a szlovákiai, de a magyarországi rendőrség is bekapcsolódott.
A munkálatokat elvégezték, összesen több mint 1200 euróba kerül az anyagbeszerzés és a felszerelés munkadíja.
A forrásokat az egyházközség még meg tudta fizetni. Azonban az Árpád-kori erődtemplom biztonsági berendezésének kivitelezése már meghaladja a helyi katolikus közösség erejét.
Mivel a templomunk műemlék épület, s az itt őrzött Szent Korona-másolat, szobrok és kegytárgyak jelentős értéket képviselnek, elengedhetetlen a riasztóberendezés kiépítése és üzemeltetése. Ennek összege jelentősen meghaladja az anyagi lehetőségeinket – írja György Ferenc atya a felhívásban. Ezért kezdik el az adománygyűjtést.
A templom épülete országosan nyilvántartott műemlék, ami kiemelt fontosságúvá teszi a rendbehozatalát.
A Szent Korona másolatának biztonsága, a további károk és lopások elkerülése érdekében profi telepítéssel rendelkező bel- és kültéri kamerarendszerek, biztonsági rendszer felszerelése szükséges
– magyarázza az egyházközség.
Az egyházközösség saját adományaiból és külső segítség útján tud csak a munkákkal haladni. A templomi karbantartási munkák anyagi fedezetéhez, az eszközök beszerzéséhez, a munkadíjak finanszírozásához lenne szükség az önzetlen támogatásokra. Az adományozók több módon is támogathatják az ipolybalogi templomot. Egyrészt az adománynak szánt összeget elküldhetik a Donio adománygyűjtő oldalon ITT, avagy személyesen is megtehetik a misék alkalmával Ipolybalogon.

György Ferenc ipolybalogi plébános a Szent Korona hitelesített másolatával az ipolybalgi Szent Korona Ünnepen (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)
Az ipolybalogiak katolikus vallásúak és hagyománytisztelőek. Mindemellett tisztelettel és büszkeséggel őrzik értékeiket. A falu már az Árpád-kor hajnalán is lakott volt Balug néven. A közel ezeréves temploma Kárpát-medence-szerte ismert a templomtornya tetején lévő Szent Korona-másolat okán is.
Hiteles forrásokból tudható, hogy a Vencel és Károly Róbert királyok közötti trónviszály idején Vencel a koronával Prágába menekült, s útközben a korona az ipolybalogi templomban pihent egy éjszakát 1304. augusztus 14-én.
Ennek emlékére Mátyás király 1464. évi dekrétumának 2. cikkelye elrendelte, hogy a magyar korona mása az ipolybalogi Árpád-kori templom tornyára kerüljön, melyet a nép kegyelettel őriz. Az erődtemplomról bővebben ITT olvashatnak.

György Ferenc, Orgoványi Anikó és Ondrej Lunter a Szent Korona ipolybalogi hitelesített másolata előtt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)
Az esemény emlékére 2005. augusztus 14-én a templomban elhelyezték a Szent Korona másolatát. Az alkotást Kevi Farkas Zsolt ötvösművész és M. Gubány György zománcművész készítette el. 2005 óta minden esztendő első hétvégéjén szervezik meg a községben a Szent Korona Ünnepet, melyen megemlékeznek a középkori jeles eseményről. A jubileumi, 20. Szent Korona Ünnepről ITT számoltunk be.
Az Isten fizesse meg az adományozók jólelkűségét!
Pásztor Péter/Felvidék.ma