Sok érdeklődőt vonzott a 43. Honti Kulturális Napok nyitórendezvényeként meghirdetett bejárás a leendő ipolysági Bartók Béla Kulturális Központban. Mintegy hetven-nyolcvanan járták be szeptember 8-án a kulturális kampusz épületegyüttesét.
A nyilvános helyszíni bejárás során a látogatók Zachar Páltól, Ipolyság polgármesterétől és a munkálatok kivitelezőitől részletes információkat kaphattak a tervezett rekonstrukciókról, és a várható hozadékokról a város és a környék lakói számára.
A biztonsági előírásokat maximálisan betartva kis csoportokban tekintették át az épület egyes helyiségeit. Betekinthettek a művészeti alapiskola leendő osztálytermeibe, láthatták a tágas tánctermet, a fokozatosan átalakuló udvart.
Mint elhangzott,
a kulturális központ három jól elkülönülő részből tevődik össze.
Az egykori rendelőintézet átalakított helyiségeinek jelentős részét az Ipolysági Művészeti Alapiskola birtokolja majd. Hosszú évtizedek után végre egy épületben lesz elérhető a tanintézmény mind a négy szakja, melyek eddig a város különböző épületeiben működtek.
A műemléki zónában álló több mint százéves épülethez új épületszárnyat is építettek. Ez a rész szolgálja majd a városban működő különféle tánccsoportokat.
A táncterem száz négyzetméternyi területével hiánypótló létesítménye lesz az Ipoly menti város tánccsoportjainak és a művészeti alapiskola táncszakának.
A tükörfallal és speciális burkolattal ellátott próbaterem iránt igen nagy az igény. Ugyanis ezidáig nem rendelkezett a város megfelelő próbateremmel a formációk számára.
Érdekesség, hogy az új épületrész nem a főépület alapanyagából, kőből és téglából épült fel, hanem acélkonstrukció és modern alapanyagok felhasználásával.
A tetőteret is beépítik. Itt kerül kialakításra a koncertterem, illetve itt működnek majd a művészeti alapiskola egyes tantermei, melyekben csoportos oktatás zajlik.
A tervezők és kivitelezők természetesen gondoskodtak arról is, hogy megfelelő hangszigetelést kapjanak az egyes termeket elválasztó falak. Így zökkenőmentessé válik a művészeti nevelés az egyes termekben.
A koncertterem és a táncpróbaterem külön is megközelíthető, így az iskolai oktatási-nevelési munkát nem zavarják majd, illetve az iskolai tanítási időn kívül is nyugodtan tudják használatba venni.
A kivitelezők a város vezetésével egyetemben beszámoltak a már elvégzett munkálatokról, szóltak az előttük álló folyamatokról is. Válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, valamint a központ tervrajzát is bemutatták.
A bejárás több körből állt, sokan nosztalgiáztak a volt rendelőintézet falai között, mások érdeklődtek a várható elrendezésről, szakmai kérdéseket is megfogalmaztak.
Az utóbbi hónapban igen látványos szakaszhoz érkeztek a felújítási munkálatok. Felkerült már a teljesen új tetőszerkezet, az új cserepekkel. Visszakerültek a felújított nyílászárók. Már belül is folynak a munkálatok, látható, hogyan fognak kinézni a belső terek.
Zachar Pál a Felvidék.má-nak elmondta: az épület többfunkciós létesítmény, ennek megfelelően lettek kialakítva az egyes egységek. Hozzátette, legkésőbb jövő nyárra elkészül a teljes épület.
Hamarosan áttérnek a belső munkálatokra. A tervek szerint a külső homlokzatot tavasszal fejezik be. Remélhetőleg jövő szeptembertől már itt tudja megnyitni a tanévet az Ipolysági Művészeti Alapiskola – fűzte hozzá Zachar.
A polgármester külön örömét fejezte ki, amiért ilyen sok érdeklődő jelent meg a hétfői bejáráson.
„A nagy érdeklődés is bizonyítja, hogy ez jó kezdeményezés, amelyre szükségük van az ipolyságiaknak és a környékén élőknek egyaránt”
– fogalmazott végezetül a polgármester.
Az uniós forrásokból épülő leendő kulturális központról ITT, ITT és ITT írtunk már korábban.
- (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Pásztor Péter/Felvidék.ma