Október 23-án a Magyarországot körülvevő, magyarok által lakott államokból autóbuszok indultak Budapestre, hogy együtt emlékezzenek 1956-ra, a hősökre, akik védték a hazát. S ez a menet a békét óhajtók menete is volt.
A Felvidékről is több irányból indultak autóbuszok, magánszemélyek, mert összetartozunk és békét akarunk.
A legdélibb Garam, Ipoly, és Duna menti településekről Retkes János örökös mozgalmi szervező most is autóbuszt biztosított az azt igénylőknek, hogy együtt csatlakozzanak a Békemenethez.
A szervező és csapata magukat „felvidéki kurucok”-nak nevezték el, hiszen bármikor, ha kultúra, sport, nemzeti ünnep alkalmán indulni kell, ők szerveződnek, s útra kelnek.
A városból és a környékbeli falvakból egy autóbusznyi ember indult előbb Esztergomba, ahol a bazilikánál találkoztak az Esztergomból induló csapattal.
Retkes János hosszú évek óta szervezi ezeket a közös utakat. Jól ismeri a települések azon ifjait és időseit, akik a békéért, a nemzetért áldozatokra is képesek. Civilek, képviselők, közéleti személyek és ifjak is csatlakoznak a felhívására.
Tájékoztatott arról is, hogy a Komáromi, Dunaszerdahelyi járások külön buszokat indítottak, s persze a déli magyarlakta területekről egyre több felvidéki és egyre több fiatal csatlakozik, vagy szervezi régióját az anyaországi Békemenethez, s hallgatják meg együtt Orbán Viktor miniszterelnök felemelő, bátorító, reménykeltő beszédét.
DE/Felvidék.ma