Garamsalló ma a Lévai járás kevésbé népes falvai közé tartozik. Lakosai nagyobb részt magyarok és romák, kisebb számban szlovákok; felekezetileg reformátusok és katolikusok. A község, amely már az eneolit korban is települt hely volt, a történelmi Bars és Hont megye határán, a Szikince patak völgyében található, az Ipoly menti dombság nyugati felében.
Határa a Garam déli folyásánál sík terület, amely egyébként sokszínű és változatos: dombok, meredek lejtők, erdők, rétek egyaránt felbukkannak errefelé.
Garamsalló a magyar honfoglalás első évszázadaitól folyamatosan lakott település. 1951-ben a falutól északra, a Kisfalud nevű határrészben régi temető nyomaira bukkantak. Valószínűleg ez lehetett az itteniek első temetkezési helye, s valahol errefelé állt az első helység is. A tatárjárás e vidéket sem hagyta nyomtalanul, s ezt követően alakíthatták át egyféle erődítménnyé is régi templomukat a helybeliek a Kútvár közelében. A templom a XIII. század elején már állhatott, hisz, mint a községi krónika egyik írója, Csonthó Géza református lelkész is írja, erről már az 1233-as pápai tizedjegyzék is megemlékezett.
A környék legszebb templomai közé tartozott a sallói Isten háza, két részben épült magas zsindelyes toronnyal, erős kőfalakkal, gótikus ablakokkal és támpillérekkel. Szent László volt a védőszentje. 1864-ben még a Vasárnapi Újságban is írtak róla (Szobi Pál), s közölték Szabó István templomról készült rajzát is. Ez ma látható a községi krónikában. Az egykori templom körül terült el a falu második temetője. A mai református templomot 1896-ban emelték a régi helyén. A község lakossága a reformáció idején korán áttért a protestáns hitre.
A Skuta-házaspár síremléke (Fotó: Csáky Károly)
A falu látnivalói közé tartozik a mai nagytemető szépen megmunkált beszélő sírköveivel, sírverseivel. A temetkezési hely kiterjedtségéből, sok-sok sírjeléből látszik, hogy hajdan a helység a nagyobb települések közé tartozott, pontosabban sokkal népesebb volt, mint napjainkban.
A temető ma látható sírjelei, nagyméretű obeliszkjei homokkőből, gránitból és márványból készültek. Nagyon sok sírkőre hosszú szöveget, sírverset vésettek. Ezekben olvashatunk a halál körülményeiről, az elhunyt felett érzett fájdalomról, az Istenbe vetett hitről. Olykor az állíttató nevét is feltüntetik. A sírvers akkor különösen hosszú, ha valaki fiatalon, tragikus körülmények közt hunyt el. A sírjelek legtöbbször oszlopszerűek, felső részük legömbölyített, csúcsíves; virág- és növénymotívumokkal: gránátalma-, rozmaring-, szomorúfüzes díszítéssel ellátott. A sírokat gyakran szépen megmunkált, kovácsolt vaskerítéssel vették körül.
Érdemes lenne feldolgozni és bemutatni a temető valamennyi sírjelét. Nekünk itt most csak néhányat áll módunkban prezentálni. Zsigmond Vilmos sírjele egy magas téglalap alakú, fent legömbölyített végű, szürke márvány oszlop. Rajta ez a szöveg olvasható: „Gyászos sírbolt, mely egy rózsát zárt keblébe,/ Sok szép remény s ifjú élet halva fekszik benne./ Koporsóján csekély évszám csak az élet kezdet,/ De a végzett vérig sebzett két szülői szívet./ Jertek ide, jó szüleim fájó szívetekkel,/ Síri hazám nem oly sötét, ha itt vagytok velem./ Szórjátok a sírhalmomra mindazt a virágot,/ Amely nyílik, s elborítja az egész világot./ Temessetek virágokba, magam is az voltam,/ De az élet oly rövid volt, s korán elhervadtam.“ ZSIGMOND VILMOS alussza itt örök álmait.“
Egy fiatalon elhunyt házaspár síremléke fektetett téglalap alakú fekete márvány, tetején egy galambpárral. Szövege így hangzik: „ E gyászos sír felett még a nap is megállt/ Melyben együtt nyugszik egy ifjú hitves pár/ Egymás után szálltak e sírnak mélyébe/ Az ifjú férj után szeretett hitvese/ Hét évig viselte az özvegyi gyász fátyolt/ Midőn vérző szíve végleg megnyugodhatott// Csendesen pihennek lent e gyászos sírban/ Nem fáj nekik semmi ami idefent van/ Nem látják a sírra borulva az árvát/ Nem hallják a szülők keserves jajszavát/ Midőn szívszkadva fájdalmukban mondják/ Uram csordultig telt e keserű pohár/ SKUTA JÁNOS/ élt 31 évet/ megh. 1938. dec. 27/ és neje MOLNÁR IDA/ élt 26 évet/ megh. 1945. máj. 4./ Hulló rózsák levelével nyugodjon poruk békében!“
Varga János sírjele egy legömbölyített tetejű, szürke homokkő oszlop, gránátalma-leveles díszítéssel s ezzel a sírverssel: „Elhervadt életem/ Utolsó reménye/ Vérző szívvel borulok/ Fiam sírkövére/ Fiam kedves fiam/ De hamar itt hagytzál/ Árva életemben/ alig vigasztaltál/ VARGA JÁNOS/ Alussza itt/ Árvasága bús álmait/ Élt 19 évet megh. 1934. aug. 13./ Ifjú teste tört szívével/ Nyugodjon örök békében.“
A Takács család halottai fölé emelt szürke márvány sírjel háromszögcsúcsban végződik, alatta rozmaringlevél-díszítéssel s egy beszédes szöveggel, amely így szól: „Elhervadt a rózsa utolsó bimbója/ Nincsen tavasz többé mely zöldet hoz reája/ Egy szomorú család utolsó sarjai/ Nyugszonak a sírban minden reményei/ A bánatos özvegy elárvult szülők/ Keserves jajszóval járják a temetőt/ Fájdalmas panasszal szívszakadva mondják/ Uram csordultig telt a keserű pohár/ Nincsen már számunkra senki e világon/ Aki szeretettel reánk gondoljon// TAKÁCS LENKE/ Nyugszik itten/ E sírhalom mély csendjében/ Korán elhervadt a virág/ Véle kihalt egész család/ Élt 8 hónapot meg. 1928. dec. 19/ édes atyja/ TAKÁCS VILMOS/ Kislányához kívánkozott/ Vele egy sírba pihenni/ Élt 22 évet/ megh. 1929. febr. 7.// Sír a hitves a jó anya/ Perics Eszter/ Ráborul a sírhalomra/ Szívének mind a két fele/ A gyászos sírba betemetve/ Hullott rózsák leveleivel/ Nyugodjon poruk békében/ A síremléket emeltették kedves szüleik/ Takács Gyula és Kassai Julianna“.
Paál János ref. lelkipásztor sírja (Fotó: Csáky Károly)
A garamsallói temetőben is találunk papsírokat. Paál János tiszteletes, templomépítő pap síremléke terméskőből készült, alakja egy fordított, nagy nyomtatott L betűre hasonlít. A kőalakzaton fekete márványtábla áll, ezzel a szöveggel: „A.B.F.R.A./ PAÁL JÁNOS/ sz. 1863 Kocs/ 1893-1948/ garamsalló/ ref. lelkipásztora“. Neki a templomban is van emléktáblája, akárcsak Csonthó Géza lelkipásztornak. Az utóbbin a következők olvashatók: „Az igaznak emlékezete áldott. Pld. 10:7/ Nt. CSONTHÓ GÉZA/ 1910-1980/ emlékére/ Aki 42 évig garamsallói/ ref. lelkipásztor volt.“
Csonthó tiszteletes emléktáblája (Fotó: Csáky Károly)
Ugyancsak a templomban helyezték el az I. és a II. világháború garamsallói áldozatainak emléktábláját. Az elsőn 48, a másodikon 26 név olvasható.
Visszakanyarodva a temetőbe, lássunk még néhány sírjelet. Sipos Lajos ugyancsak fiatalon halt meg. Szürke márvány sírjelének szövege a következő: „E sírkőnek árnyékában/ SIPOS LAJOS/ nyugszik itt./ Kis madárka fájó dallal/ Siratgatja porait./ A legszebb bimbó korában/ Tépte őt le a halál./ Szülőinek fájó szíve/ Vigasztalást nem talál./ Élt 13 évet./ Meghalt 1916. november 5-én/ Sipos Zsigmond jó édes atyja/ Karácsonyi Zsófi édes anyja/ Ide vár ő benneteket/ Áldja a ti emlékteket.“
Egy újabb, fekete márvány, téglalap alakú sírjelen a díszítés egy kehely és egy evangéliumos könyv. A síremléket kovácsolt vaskerítés veszi körül. Dedikációja a következő: „Itt nyugszik az Úrban/ KASSAI LAJOS/ 1923-1989/ és neje/ DUBA IDA/ 1932- 20 / Leányuk/ RAJ ANDRÁSNÉ/ szül. KASSAI IDA/ 1953-2003/ Béke poraikra“.
A garamsallói temető is szakrális hely elsősorban, a holtak kertje. Ezen túl azonban egyféle beszélő múzeuma is a múltnak. Éppen ezért a régi sírjeleket megérné közös összefogással felújítani, a nehezen kibogozható szövegeket olvashatóvá tenni. Egyébként a környéken ehhez hasonló temetőt Perőcsényben láthatunk még.
A fiatalon elhunyt Varga János sírjele (Fotó: Csáky Károly)
Egy sírjel Garamsallón (Fotó: Csáky Károly)
Sipos Lajos sírjele (Fotó: Csáky Károly)
Zsigmond Vilmos síremléke a garamsallói temetőben (Fotó: Csáky Károly)
