A Lorántffy Zsuzsanna Polgári Társulás „A nyelv és a nemzeti öntudat” címmel rendezett előadás-sorozat keretében két jeles személyiséget látott vendégül 2009. december 5-én Királyhelmecen. Ezúttal Popély Gyula történész és Kerényi Imre, Kossuth-díjas rendező voltak a vendégeink.
A vendégekkel való személyes találkozót hagyományosan Pásztor István parlamenti képviselő /MKP/ , a Lorántffy Zsuzsanna Polgári Társulás elnöke nyitotta meg.
Popély Gyula előadásában, melynek címe a „Felvidék 1914-1920” c. viselte, a nemzeti öntudatunkkal foglalkozott, azzal a mára már nyilvánvalóan valós veszéllyel, melynek tanulmányozására feltette életét, s melyet Herder német filozófus már a 19. század elején megjósolt: a magyarság elvész, mégpedig úgy, hogy beleolvad a környező nemzetekbe. Mindannyiunkban sok kérdés merül fel e témával kapcsolatban, s e kérdésekre a választ csakis önmagunkban találhatjuk meg.
Ahogy előadásával egyre inkább elmélyedt Trianon témájában, rámutatott: a trianoni tragédia legalább annyira köszönhető a magyar közömbösségnek, mint az akkor döntő nagyhatalmaknak, vagy ragadozó kis népeknek.
Elmondta, az I. világháború kitörése elsősorban a szabadkőműves francia kormány szándéka és érdeke volt. Ugyanígy az ő érdekük volt a monarchia feldarabolása is.
A továbbiakban felvázolta a Trianonban elszakított magyarság akkori érzelmeit, melyeket leginkább egy Fábry Zoltán-idézet ragad meg: „Hogy éreztük magunkat ’19-’20-’21-ben? Mint az édesanyát vesztett gyermekek. Elkezdtünk gondolkodni: Mi tartja majd össze ezt a magyarságot itt a Felvidéken, amikor az állam védő sátorát elvitte felüle a fergeteg?”
Az akkori felvidéki magyarság gondolkodásmódját eképpen hasonlította össze a jelenkoréval: „Az akkori magyar a gazda szemével szemlélte szülőföldjét. A mostani azonban a cseléd, a meggyűrt cseléd szemével szemlél mindent.”
Ezután keserű hangon megemlékezett a 2004-es magyar népszavazásról, az akkori állami vezetők negatív propagandájáról is.
A jelenkorhoz érve röviden bemutatott – ajánlott két, ez évben útjára indult folyóiratot, a Trianoni Szemlét és a Nagy Magyarországot.
Előadását az alábbi gondolattal zárta: „Kezünk kinyújtva legyen mindig parolára, és reménykedjünk, hogy egyszer ezt elfogadják. Mert a keservünk közös, ha összebékülnénk, örömünk is közös lehetne. Csak erre rá kell jönniük, nekik is, s előbb utóbb remélem, hogy győzedelmeskedik az okosság azon a térfélen is. Fiatal nemzetről van szó, kamaszkorba jutott már.”
Kerényi Imre előadásában amelynek címe „Hazám, hazám…” volt, elsőként Erkel Ferenc Bánk bán c. operájának egy részéről, a Hazám, hazám c. áriáról, annak hazafiasságáról, még a nyelvi korlátokon is átsugárzó hazaszeretetéről beszélt.
Az emberiség történelmében fordulópontnak tartja az 1789-e,s úgymond nagy francia forradalmat, aminek a bekövetkeztéig az emberi élet és ténykedés bizonyos szinten visszavezethető volt a hazaszeretetre.
A forradalom szép, nemzetek fölötti eszmékből építkezett: szabadság, egyenlőség, testvériség. Eredménye azonban az eszmék félretolása, a senkik előretörése, a francia szörnyállam létrejötte. Később ugyanez megismétlődött Oroszországban, s később Kun Béla diktatúrájával Magyarországon is.
A szörnyállamok közös jellemzője, hogy addig szokatlan módon honfitársak ölnek honfitársakat (ez esetben franciák-franciákat).
Trianonnal kapcsolatban Kun Béla levelét idézi 1919 április 2-ról, Trianon előttről (Wilson amerikai elnöknek, a csehszlovák, a jugoszláv és a román kormány elnökének): „ A magyar kormány nevében kijelentem, hogy nem állunk nemzeti alapokon, hanem nemzetek fölötti alapokon, és fenntartás nélkül elismerjük az önök összes területi, nemzeti követeléseit.”
Ez egyértelműen Kun Béla és az akkori baloldali rezsim, egyben a baloldali eszme bűnösségét bizonyítja Magyarország trianoni megcsonkításában.
Popély Gyula gondolatát folytatva: „nem minden magyar gazember, mi ne vállaljuk fel minden magyarnak a bűnét.” A gond a hatalomhoz jutott baloldallal van, akik soha nem a saját nemzetüket szolgálják, hanem egy úgymond felsőbb eszmét, de leginkább saját magukat, hiszen mindannyian korábbi baloldali vezetők leszármazottai.
Itt Bornemissza Pétert, a magyar Elektra lefordítóját, az e mű előszavában leírt régi magyar tanítást idézi: „Vegye kigyelmetek eszébe, hogy az Uristen mentül inkább késlekedik az büntetéssel, antul nehezben s keservesben ostoroz.”
Előadása vége felé közeledve, kapcsolódva Popély Gyula előző előadásához, kifejtette: Magyarországnak meg kell erősödnie, ki kell húznia magát, s vele a külhoni magyarságnak is. Ezután kezet adhatunk akárkinek.
Zárszóként ennyit mondott: „Kívánok önöknek magyar újjászületést, melynek a küszöbén állunk.”
Végül, a nézői kérdésekre adott válaszaiban megjegyezte: „az elszakított országrészek a csonka Magyarország számára még mindig erőforrás, még mindig tisztább fejeket termel, még mindig olyan emberek jönnek, akik tartásra olyanok mint egy szép szál fenyő, s nem ilyen görnyedtek mint mi vagyunk.”
Kovács Zsolt, Horváth Károly
