Májusban a nagybetűs életbe készülnek belépni a végzős gimnazisták és a középiskolások. Már túl vannak az írásbelin, most a ballagások ideje jött el, amit majd a szóbeli megmérettetés követ. De azoknak is van okuk az izgalomra és az örömre, akik jóval régebben koptatták az iskolapadokat. Az érettségi találkozók ideje is most van.
Már csak néhány hetet kell kibírniuk a végzősöknek, a 19-20 éveseknek, hogy kézhez kaphassák érettségi bizonyítványukat. Első belépőjüket a nagybetűs életbe. Hogy mire lesz elegendő, azt a jövő majd eldönti. Sokaknak azonban csak ugródeszkaként szolgál a nagyobb vágyak elérése felé. A gimnáziumok és középiskolák végzősei közül a legtöbben főiskolán, egyetemen folytatják tanulmányaikat.
Talán megérjük végre, hogy nagyobb becsülete lesz az érettségi bizonyítványnak, mint az utóbbi évtizedekben volt. A munkaerőpiac elemzői szerint ugyanis főleg a műszaki szakközépiskolákat végzettekre van most leginkább szükség, elég, ha csupán az autógyárakra gondolunk.
A magyar iskolák érettségizői – mint ahogy a közösségi oldalakon közzétett bejegyzésekből is kitűnik – szinte mindig az országos átlag felett teljesítenek, amire méltán lehetünk büszkék, hisz ismét csak bebizonyosodik, hogy semmivel sem tanul meg kevesebbet az a gyermek, akinek szülei az anyanyelvi iskolát választják.
S hogy miként boldogulnak mindazok, akik magyar iskolában érettségiztek? Nos, erre választ találhatunk, ha részt veszünk egy-egy érettségi találkozón. Az ötévesen általában még az egyetem, vagy az első munkahely körül forog a szó, a másodikon fókuszba kerül a család, a gyermekek, a továbbiakban pedig életpályák kialakulásának vagyunk szem- és fültanúi. Egy harmincéves találkozó legnagyobb öröme, hogy még az osztályfőnök is el tudott jönni, és hogy még mindenki megvan, az osztálylétszám változatlan.
S nemcsak él és virul a banda, de mindenki szép pályát futott be az elmúlt évtizedek alatt. Nemcsak azok, akik diplomát szereztek, de azok is, akik meghallva az új idők szavát, olyan szakmát választottak maguknak, amiből tisztességesen meg tudnak élni. S az, hogy elegendő pénzt keresnek, még közel sem minden, hiszen a legtöbben kimondottan élvezik is azt, amit csinálnak.
1987 májusában a somorjai magyar gimnáziumban is érettségizett egy olyan osztály, aminek találkozója épp a napokban volt. Nem jött el mindenki, amit sajnál az ember. De a csaknem hajnalig tartó együttlét során – ahol előbuggyantak a régi emlékek, sőt még az osztályfőnök notesze is előkerült a benne lévő jegyekkel – jó érzés volt megtapasztalni, hogy van mire büszkének lenni. Olyan életpályák bontakoztak ki a szemünk előtt, amelyek némelyike külön is megérne egy misét… Mindenki megtalálta a helyét, és sokan pont azon a területen, amire eleve predesztinálva voltak. De persze nagy meglepetések is akadtak!
Volt, akiből remek könyvelő lett, ami nem csoda, hisz már a gimnáziumban is pontos, precíz emberke volt, óramű pontossággal végezte feladatait. Egy másik, aki erdész szeretett volna lenni, ma vadászatok szervezésével foglalkozik. És akiről azt hittük, egyetemi könyvtárakban, kódexek között fogja leélni az életét, mert akkora lexikális tudással rendelkezett, meglepetésünkre, fitnesztermet nyitott. Néhány hivatalnok, mérnök, jó pár pedagógus, de masszőr is akad közöttünk.
Csak hab a tortán s szívet melengető érzés, hogy a jelenlévők közül mindenki megmaradt becsületes magyar embernek, gyermekeit magyar iskolába járatta és unokáihoz is magyarul szól.