Ma ülésezik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Külügyi és Európa-ügyi Albizottsága, mely megvitatja a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Szórvány Munkacsoportja által február elsején elfogadott a magyar nemzetpolitika szórványdimenziójára kidolgozott javaslatát. Az elfogadott javaslatot a KMKF szeptemberi plenáris ülésén véglegesítik.
Hírportálunkon közöljük a Szórványstratégia – Javaslat a magyar nemzetpolitika szórványdimenziójának kialakítására áttekintő összegzését (letölthető ITT).
Szórványstratégia
Javaslat a magyar nemzetpolitika szórványdimenziójának kialakítására
Áttekintő összegzés:
A KMKF szórványstratégiájában összekapcsolódik az őshonos szórványokra, a kivándorlással keletkezett szórványokra („diaszpórára”), valamint a szórványközeli helyzetekre irányuló magyar nemzetpolitika. A szórványstratégia nem külön szakpolitika, hanem lényege a magyar nemzetpolitika egésze figyelmének és érvényesülésének egyenrangú kiterjesztése a szórványokra. Célja, hogy a tömbökből ne váljanak szórványok, illetve a szigetmagyarságból és a saját belső társadalmi élettel rendelkező magyar városi közösségekből ne váljanak abszolút szórványok.
A „templom és iskola” kiszámítható támogatása kiemelten fontos szerepet játszik ennek a célnak az elérésében, akárcsak az is, hogy a magyarság anyanyelvi kommunikációs tere a szórványban se korlátozódjék kizárólag erre a két intézményre, hanem minél szélesebb körben gyakorlati funkciót adjon a magyar nyelvűségnek és a magyarsághoz való tartozásnak.
A minden magyarra kiterjedő figyelem megteremtése érdekében szükséges létrehozni a „szórványbiztos” intézményét, valamint ösztönözni a magyarországi megyék és megyei városok nemzetpolitikai szerepvállalásának önkéntes alapon megvalósítandó intézményesítését és összehangolását. Biztosítani kell, hogy a társadalom körében jelentkező segítőszándék a leginkább szükséges helyen és a leghatékonyabban hasznosuljon. A nemzetpolitika „belső kommunikációjában” megfelelő helyet kell biztosítani a szórványokban rejlő értékek megjelenítésének. Szükséges a nemzethez való tartozás kritériumaival kapcsolatos diskurzus tudatos alakítása, úgy, hogy a nemcsak nyelvileg összetartozó nemzet koncepciója kerüljön előtérbe.
A szórványpolitika eszközrendszere terén az intézményfejlesztés fő irányaként olyan intézményhálózat kialakítása tűnik célszerűnek, amelynek – a meglévő szórványintézmények továbbfejlesztésével létrejövő – helyi elemei az adott közösség szükségleteihez mérten, modulszerűen épülnek fel a nemzeti együttműködés egyes szakpolitikáit, valamint a szórványgondozás sajátos funkcióit alkalmazó elemekből. A problémamegoldó és identitásőrző programok egyrészt a nemzeti együttműködés szakpolitikáinak általános (szórványban is alkalmazható) programjai, másrészt kifejezetten szórványprogramok. Utóbbiak kapcsán a szórványstratégia komplex közösségfejlesztési, valamint oktatási, informatikai, kulturális és mobilitási téren vet fel javaslatokat.
A magyar diaszpórának (világszórványnak) a nemzetpolitikai döntéshozatalban való részvétele érdekében szükség van a világszórványokat legitimen képviselő szervezetre, továbbá a világ országaiban parlamenti, szövetségi állami, vagy regionális mandátummal rendelkező képviselőket egybefogó, országgyűlési ciklusonként legalább egyszer ülésező KMKF-es struktúrára és a szórványstratégia megvalósulásának segítése céljából a Szórvány Munkacsoport további fenntartására.
A magyar diplomácia fontos szerepet játszik a Kárpát-medencei szórványmagyarsággal és a magyar diaszpórával történő kapcsolattartásban, valamint annak feltárásában, hogy a fogadó országok politikája és jogrendszere miként hat a szórványok jog- és esélyegyenlőségére, illetve megmaradására.
Részletes megállapítások:
A magyarországi, majd határon túli magyar szórványok és a Kárpát-medencéből a világba különböző okoknál fogva kivándorolt magyarok kérdése több mint 100 éve a magyar politikai gondolkodás egyik központi kérdése. A szórványkérdés kapcsán ezért mára jelentős kutatási és szakmai tapasztalatok halmozódtak fel. Átfogó, politikai konszenzussal megerősített nemzetpolitikai stratégia azonban nem épült ezekre az eredményekre.
A kivándorlással létrejött szórványokon belül számbeli fölényben lévő „nyugati magyarság” 1989-ig a Kárpát-medencei magyarok egyoldalú támogatójaként jelent meg. A közép-európai változások nyomán ugyanakkor fokozottan merült fel annak szükségessége, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek, így Magyarország is vállaljon szerepet a világszórványok megmaradásának, identitásőrzésének támogatásában.
1989-et követően a Kárpát-medencei szórványok helyzete is megváltozott: eleinte elsősorban az önszerveződés jellemezte, a szórványközösségek saját maguk, többnyire egymástól függetlenül fogtak intézmények létrehozásába, identitásőrző programok kialakításába. A mai napig hiányzik azonban a különböző területeken induló és különböző irányú kezdeményezések és cselekvések közötti koordináció, a szakmai tanácsadás és a támogató Magyar Kormány részéről a szükséges mértékű pénzügyi felügyelet, ami sok próbálkozás kudarcához vezetett. Tapasztalati tény, hogy a rendszerváltások a nem kifejezetten szórvány jellegű magyar közösségekben sem feltétlenül fékezték le, sőt bizonyos esetekben tovább gyorsították a szórványosodás folyamatát.
Ezeknek a tapasztalatoknak a következtében az utóbbi évek során a magyar nemzetpolitikai gondolkodásban felerősödött egy átfogó szórványstratégia kidolgozásának igénye.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) 2007 szeptemberében „A magyar-magyar együttműködés és a nemzeti érdekérvényesítés perspektívái a magyar nemzet nagy részének európai uniós csatlakozása után” címmel elfogadott stratégiai dokumentumában (továbbiakban: Nemzeti Együttműködési Stratégia) hitet tett amellett, hogy a magyar szórványok – függetlenül lakóhelyüktől és állampolgárságuktól – a nemzet részei, és kiemelt célként jelölte meg a szórványmagyarság bekapcsolását a „fejlesztésközpontú nemzetpolitikába”.
Ennek részletes kidolgozása érdekében a KMKF Külügyi és Európa-ügyi Albizottsága Szórvány Munkacsoportot hozott létre, amely 2009. március 25-én tartotta alakuló ülését. 2009. július 15-én Bécsben szakértői tanácskozás tekintette át a Szórvány Munkacsoport alakuló ülésének eredményeit, a munkacsoport tagjai részéről időközben beérkezett tájékoztatásokat, valamint az elkészítendő koncepcióval kapcsolatos legfontosabb elvárásokat.
Ugyanebben az időszakban más jelentős nemzetpolitikai műhelyek is kiemelt figyelmet szenteltek a szórványkérdésnek. A Köztársasági Elnöki Hivatal 2006. november 30-án „Identitás-megőrzés tömbben és szórványban” címmel műhelybeszélgetést szervezett magyarországi és határon túli szakértők számára, többek között a szórványok kérdéséről és a lehetséges megoldási javaslatokról. Egy operatív szórványpolitika kialakítása érdekében a Miniszterelnöki Hivatal 2008. októberében létrehozta a Szórvány Tanácsot, amely alakuló ülésén azt a feladatot tűzte ki maga számára, hogy támogatások révén hozzájáruljon a szórványközösségek magyar nyelvhez és kultúrához való kötődésének erősítéséhez. Ezen kívül számos kutatás és szakértői elemzés készült ebben az időszakban, amelyek eredményeit a KMKF szórványstratégiája is figyelembe veszi.
A szórványstratégia nem új tényeket kíván bemutatni, hanem a rendelkezésre álló eredmények alapján politikai konszenzus megalapozására törekszik a nemzeti együttműködés szórványdimenziójának feladatait illetően.
I. Kiinduló pontok
A magyar nemzetpolitikában a szórvány, mint fogalom értelmezésének két alaptípusa honosodott meg: a.) az egyik szerint szórvány minden, ami nem tömb (tehát tulajdonképpen a határon túli magyarság nagy része), b.) a másik szerint csak a nemzet többi részétől egészen elszigetelt helyzetű közösségek tekinthetők szórványnak.
A szórványkérdés kapcsán fontos fogalomként merül még fel a szórványosodás folyamata, amely vagy a többségében magyar lakosságú régiók, illetve települések etnikai arculatváltását jelöli, vagy a még saját, önálló, belső társadalmi életet élő közösségeknek a többségi közegbe történő beolvadását, nyelv- és identitásváltását jelenti.
A szórványpolitika alanyai
A KMKF szórványstratégiája mindezekre az elemekre kiterjed, tehát a szórványpolitika alanyainak az alábbi élethelyzetben lévő magyar közösségeket tartja:
a.)abszolút szórvány: ahol a magyarsághoz való tartozás elsősorban a származástudaton alapul, és a nyelvőrzés – ha még van mit őrizni – inkább ennek a származási tudatnak a fenntartása szempontjából, mintsem tényleges napi szükségletek miatt fontos,
b.)nagyvárosi magyar kisebbség: a nagyobb településeken arányaiban ugyan már abszolút kisebbséget képző, de ma még jelentős, önálló, belső társadalmi élettel rendelkező magyar közösség, amelyben a magyar nyelvnek a közösség belső élete, azaz a közösséghez való tartozás mindennapi funkciót ad,
c.)szigetmagyarság: olyan település, vagy kistérség, amelyben még helyi szinten többséget alkot, vagy legalább a település, illetve kistérség irányításában meghatározó pozíciókkal rendelkezik a magyar lakosság, és ez – az identitási vonatkozások mellett – mindennapos funkciót kölcsönöz a magyar nyelvnek,
d.) szórványközeli helyzet: a tömbmagyarság azon települései vagy térségei, amelyek – akár tudatosan tervezett és állami, vagy más (pl. egyházi) eszközökkel elősegített, akár „természetes”, azaz főként gazdasági alapú migrációs folyamatok következtében – etnikai arculatváltáson esnek át, és amelyekben ezért a magyarság helyi többségi helyzetének közeljövőben történő elvesztése várható.
Őshonos szórvány és világszórvány (diaszpóra)
A szórványok keletkezésének négy alaptípusa határozható meg:
a.)határmódosítással (a Kárpát-medencén belül: vagy amiatt, mert a határmódosítás előtt a helyi kisebbséget képző közösség országosan többséget alkotott, és ezt az államváltás miatt elvesztette, vagy a határmódosítás utáni szórványosodás miatt vált „maradékszórvánnyá”),
b.)őshonosan a Kárpát-medencén kívüli megtelepedéssel (csángókérdés),
c.)kivándorlással (az őshonos magyar lakosságú területek egészéről, tehát a Kárpát-medencéből és Csángóföldről a világ összes többi területére),
d.)erőszakkal kikényszerített migrációval (főként a volt szovjet területekre, bár ezekre a területekre irányult önkéntes kivándorlás is).
A kárpát-medenceiek és a szülőföldjükön élő csángók tehát őshonos szórványok, míg a világszórvány kivándorlással keletkezett, azaz migráns kisebbségnek tekinthető.
Bár az őshonos és a kivándorlással keletkezett magyar szórványok jellege, értékei, problémái és szükségletei jelentősen eltérnek, a KMKF döntéseinek értelmében a KMKF szórványstratégiájában összekapcsolódik a rájuk irányuló politika.
Mindemellett fontos figyelemmel lenni különbségekre is.
Lényeges különbség, hogy a migráns szórványokat általában közömbös, illetve egyes helyeken (pl. Ausztria, Németország, Lengyelország) számos kedvező attitűdöt felmutató többségi közeg veszi körül, míg az őshonos szórványok sok esetben a magyarnak maradás, vagy a szülőföldön maradás szempontjából – igaz, nagyon különböző mértékben – kedvezőtlen többségi közeggel szembesülnek. Nem egy esetben azonban az őshonos szórványok is országosan kedvező, vagy a kedvezőtlen országos mellett kedvező helyi többségi környezetben élnek. Egyes Kárpát-medencei országokban ugyanakkor a magyar közösségek a többségi társadalom részéről, vagy nevében elkövetett erőszakos cselekményekkel, illetve az erőszakos cselekmények részrehajló igazságszolgáltatási megítélésvel szembesülnek („magyarverések”). Ezek túlnyomó részére általában szórványvidékeken kerül sor, már csak az ért is, mert a szórványok különösen védtelenek az ilyen jelenségekkel szemben.
További különbség, hogy „főszabályként” az őshonos szórványok jelenleg fogyóban és leépülőben vannak. Ezt árnyalja, hogy a részleges hazatelepülési folyamatok (főként Magyarországról Erdélybe) elsősorban a Székelyföldet, a határmenti szigetmagyarságot, valamint a nagyvárosi magyar kisebbségeket érintik, ami azonban egyelőre nem olyan mértékű jelenség, hogy érdemi javulást eredményezne ezen magyar közösségek népesedési adataiban. Ezzel szemben az utóbbi években az uniós munkalehetőségek megnövekedésével a nyugat-európai és észak-amerikai migráns magyar szórványok gyorsuló mértékben kaptak utánpótlást Magyarországról, Erdélyből, Vajdaságból, Csángóföldről és Felvidékről, ami létszámbeli növekedésük mellett belső átalakulásukat eredményezheti, és lehetőséget teremt közösségi életük fejlődésére.
E két alaptípus „között” azonban – a kialakítandó politika szempontjából – számon kell tartani átmeneti kategóriákat is. Ilyenek alapvetően a jelenlegi utódállamok, vagy a korábbi utódállamok fővárosai, amelyekbe magától értetődően, mint fővárosba, számos magyar települ be. De ezekben sem teljesen egyforma a magyarság helyzete. Pozsony a Kárpát-medencéhez tartozik: a benne élő magyarság szinte egyáltalán nem különbözik a kolozsváritól, ungváritól, vagy kassaitól. Bukarest (és általában az ó-romániai városok), Zágráb (és számos más horvátországi település, pl. Fiume), illetve Belgrád évszázadok óta a magyarság – s alapvetően a ma ezekhez az országokhoz tartozó régiók magyarsága – migrációjának célpontja. Bukarestbe és Zágrábba jelenleg Magyarországról is számottevő az áttelepülés, és várható, hogy Szerbia EU-csatlakozása után, illetve a szerbiai gazdasági fellendülés megkezdődésével ez Belgrádban irányában is felerősödik. Kijev és Ljubljana viszont elsősorban a kárpátaljai és mura-vidéki magyarság kisebbségi helyzete folytán vált a magyar letelepedés célpontjává, bár Ljubljanába irányul kisebb egzisztenciális indíttatású kivándorlás Magyarországról is. Külön kategória Bécs (és általában az ausztriai városok), mint a Kárpát-medencéből történő magyar kivándorlás tradicionális iránya, ahol a burgenlandi magyarságot meghaladó lélekszámú magyar él. További külön kategóriát alkotnak az egyes magyar közösségek „korábbi fővárosai” is: Prága és Moszkva.
Mindamellett a fővárosokban lakó magyar közösségek – függetlenül attól, hogy a világ melyik részéről van szó – különösen jelentős szerepet játszanak a magyarság és az adott állam kapcsolatában.
A szórványstratégia alapvetései és célkitűzései
A szórványhelyzet – akárcsak a magyarság határok általi megosztottságának teljes kérdésköre – egyszerre képez értéket és problémát. A szórványpolitika célja az értékek megőrzése és ennek érdekében a problémák megoldása, vagy legalább kezelése.
Az értékek és problémák három, különböző szempontú megközelítésből következnek:
Az egyén szempontjából érték a többnyelvűség lehetősége és a többes kötődésből származó előnyök: ez az, amiért többségi közegben megéri magyarnak lenni. Viszont hátrány lehet, hogy valamelyik kötődését (az adott országhoz, vagy a magyar nemzet egészéhez) a másik kötődés következtében, illetve – főként az adott ország többségi társadalma részéről jelentkező – stigmák és kizárólagos elvárások miatt nehezebben tudja érvényesíteni, tehát az adott közösségen (sőt akár egyszerre mindkét közösségen) belül hátrányos helyzetbe kerül. Ezek azok a tényezők, amiért nem éri meg magyarnak lenni a többségi közegben.
Az őshonos szórvány szülőföldjét, a diaszpóra lakhelyét magába foglaló államon belüli helyzet szempontjából a szórványhelyzet az asszimilációnak való fokozott kitettséget jelent, amely az esetek többségében a nemzedékváltásokkal párhuzamosan megy végbe. Ezt bizonyos államok kívánatos, azaz támogatandó folyamatként kezelik, más államok közömbösen viszonyulnak hozzá, míg vannak olyan államok is, amelyek – a magyar közvéleménnyel azonos módon – problémát látnak benne, és a lehetőségek keretei között fel kívánják tartóztatni az asszimilációt.
A magyar nemzeten belüli helyzet szempontjából a szórványlét:
érték, mert a.) a szórvány közvetítő közeg az őt körülvevő többségi társadalom és a magyarság egésze között (a szórványok a „magyarság nagykövetei”), és b.) a szórványközösségek sok esetben egyedülálló értékek őrzői, gondozói (azaz, ha valahol „meghal az utolsó magyar”, akkortól kezdve kizárólag a többségi társadalomtól függ, hogy a magyarság által korábban teremtett kulturális örökséggel mi történik),
probléma, olyan értelemben, hogy a.) a szórványok általában félreesnek a magyar nemzet általános figyelmében, illetve a nemzetpolitika érvényesülésében, és ezért hátrányos helyzetűek a magyarságon belül (ez alól kivétel például a viszonylag nagy társadalmi érdeklődést élvező csángókérdés), illetve b.) anyanyelvük vesztése következtében kerülnek kommunikációs hátrányba a magyar nemzet egészén belül.
A szórványlétben a magyar nemzet egésze számára rejlő értékek azt jelentik, hogy a szórványok problémáinak megoldása, illetve a szórvány helyzetű magyar közösségek megőrzése Magyarországnak és a szórvány szülőföldjével azonos államhoz tartozó egész magyar közösségnek legalább annyira érdeke, mint magának a szórványnak. Kétségtelen, hogy e három tényező közül Magyarország rendelkezik a legnagyobb cselekvőképességgel, és ezért Magyarország – a magyar közösségekkel együttműködve – tehet legtöbbet a szórványok érdekében.
Mint a fenti észrevételekből látható, a szórványok alapvetően hasonló értékeket hordoznak, és hasonló kihívásokkal szembesülnek, mint a „nem szórvány” helyzetű magyarok, mindezek mértéke, intenzitása azonban eltérő, nemcsak a tömbben élő magyarokhoz képest, hanem az egyes szórványok viszonylatában is.
Ezért a szórványstratégia nem tekinthető a nemzeti együttműködés különálló szakpolitikájának, hanem lényege:
a.)a nemzetpolitika egésze figyelmének és érvényesülésének lehetőség szerint egyenrangú kiterjesztése a szórványokra (mind az őshonos, mind a világszórványra),
b.)illetve a szórványvidékeken megkülönböztetett hangsúlyok és bizonyos esetben sajátos szükségleteket ellátó programok kidolgozása.
Ennek megfelelő szórványstratégiára és szórványpolitikára azért van szükség, mert a magyar nemzet számára minden magát magyarnak, tehát a magyar nemzethez tartozónak valló ember egyformán fontos, függetlenül attól, hogy a világ melyik pontján él.
Mint a szórványstratégia céljainak indoklásából következik, a szórványmagyarság önmagában véve is érték. Mivel azonban az egy tömbben élő magyarság is az, ezért a szórványpolitika célkitűzése, hogy a tömbökből ne váljon szórvány, illetve a szigetmagyarságból és a saját belső társadalmi élettel rendelkező magyar városi közösségekből ne váljon abszolút szórvány. Ez az intézményfejlesztés és a szakpolitikai programok megvalósítása terén különös odafigyelést indokol a szórványközeli helyzetű és a szigetmagyarságra.
II. A „templom és iskola” megmaradásának kérdésköre
A szórványosodás feltartóztatásával és a saját belső társadalmi élet megőrzésével kapcsolatos célrendszer valóra váltásának egyik legfontosabb kérdése, hogy rendelkezésre állnak-e a nyelvőrzés, illetve az identitásápolás és átörökítés intézményei és kulturális életterei. A másik – ezzel szorosan összefüggő – kérdés, hogy a közösség tagjai részéről van-e, illetve meddig van rájuk igény: a szórvány helyzetű magyaroknak személyesen megéri-e magyarnak lenni, azaz a magyarnak maradás és a szülőföldön maradás kizárólag áldozatvállalás-e, vagy a személyes egzisztencia szempontjából előnyt is jelenthet?
Az identitásőrzés, illetve átörökítés intézményei és kulturális életterei között hagyományosan megkülönböztetett helyet foglalnak el a magyar nyelvű oktatási és egyházi intézmények: előbbiek elsősorban a nyelv és az identitás átörökítésének eszközeiként, utóbbiak elsősorban közösségi kommunikációs térként. Kiemelt jelentősége miatt e két intézmény szimbolikus erővel is bír: meglétüket a szórványközösség életképessége mértékének szokták tekinteni. Éppen ezért a szórványkérdés egyik leginkább nyomasztó jelensége napjainkban egyes helyeken a magyar oktatási és egyházi intézmények megszűnése, máshol fennmaradásuk kérdésének problémássá válása.
Mindkét intézménytípus fennmaradási esélyét mindenekelőtt a népesedési folyamatok befolyásolják: a magyar közösség elöregedése együtt jár a magyar iskola iránti igény hanyatlásával, míg a magyarok teljes elvándorlása, vagy kihalása megszünteti a templomok, az egyházi ingatlanok és a bennük működő intézmények funkcióját.
Ezen kívül megkülönböztethetjük külön-külön az oktatási és az egyházi intézmények sajátos problémáit is.
A szórvány oktatási intézmények főbb problémái
A magyar nyelvű továbbtanulás korlátozott lehetősége (magyar szakiskolák, gimnáziumok, főiskolák hiánya a régióban), ami az alapszintű képzés magyar nyelvűségének praktikus funkcióvesztését okozza.
A magyar nyelven megszerzett tudás helybeni felhasználásának korlátozott lehetősége: nincsenek magyar nyelvű munkahelyek, és korlátozott a magyar nyelvű ügyfelek, fogyasztók száma, illetve szaknyelvi ismerete is.
A magyar nyelvű iskola-előkészítés (főként óvoda, bölcsőde) hiánya.
A magyar oktatási intézmény megközelítésének problémái: megfelelő tömegközlekedés, illetve kollégiumi elhelyezés hiánya, vagy szociális okoknál fogva elérhetetlen árai, továbbá a többségi nyelvű intézmények közelsége.A kellő számú és képzettségű, magyarul oktató pedagógus hiánya. Ez különösen súlyos probléma, ha a helyi többségi intézmények jobban képzett pedagógusgárdával rendelkeznek.
Számos esetben a többségi környezet kedvezőtlen hozzáállása a magyar oktatási intézményt látogató diákhoz és szüleihez.
A többségi iskolák keretében működő „magyar osztályok” kiszolgáltatottak az iskola vezetésének, illetve az ezekben tanuló diákok csak korlátozott mértékben élnek magyar nyelvű környezetben. (Ez arra enged következtetni, hogy lehetőség szerint az önálló magyar iskolák fenntartására célszerű törekedni.)A magyar oktatási ingatlanok állapota a többségi intézményeknek helyet adó ingatlanokhoz képest.
Utóbbi probléma kapcsán megjegyzés, hogy az ingatlanok állapota fontos, de nem kizárólagos szempont: számos magyar szülő akkor is a többségi nyelvű oktatást választja, ha az adott településen (többnyire a magyar állam támogatása, vagy a helyi állam által érvényesített pozitív diszkrimináció révén) a magyar oktatási intézmény ingatlanja a korszerűbb.
A szórványoktatás sok vitát keltő dilemmája a magyar nyelvű oktatás és a magyar nyelvoktatás ellentéte: miközben az erősebb identitású szülők magyar tannyelvű osztályt akarnak, a nyelvi asszimilációban előrehaladottabb családok csak magyar nyelvoktatásban lennének hajlandóak részesíteni gyermeküket, de ennek híján teljesen elfordulnak a magyar oktatástól. (Csángóföldön például elképzelhetetlen magyar tannyelvű iskolák létrehozása, a magyar nyelvórára viszont növekvő igény mutatkozik.) Az erősebb magyar identitású szülők, illetve a magyar szervezetek jelentős része – évtizedes tapasztalatokra alapozva – attól tartanak, hogy a magyar nyelvoktatásnak a többségi iskolában történő beindítása ürügyet kínálhat a magyar tannyelvű oktatási intézmények elsorvasztására.
Az egyházak magyar szórványközösségeinek főbb problémái
A szekularizációs folyamatok miatt – főként a fiatalság körében – csökken az egyházi eseményeken való részvételi igény, azaz csökken az egyház tényleges közösségszervező és identitás-átörökítő képessége.
Számos felekezet magyarsága a saját egyházán belül is kisebbséget alkot, ezért az egyházi elöljáróktól függ a magyar nyelvű szolgálatok és közösségi élet biztosítása. Csángóföldön például az elmúlt évtizedekben az egyház kifejezetten tiltotta a magyar nyelvű misézést.
A magyar nyelvű felekezetek az asszimiláció előrehaladásának hatására válaszút elé kerülnek, hogy vagy híveiket vesztik el (vagy a szekularizáció, vagy a többségi egyház javára), vagy a magyar nyelvű igeszolgálat részbeni, esetleg teljes feladására kényszerülnek.
Az elöregedés, elvándorlás, kihalás szekularizáció és asszimiláció hatására a gyülekezetek lélekszáma elmarad attól, amely még alkalmas lenne saját lelkészük, illetve családjuk eltartására. A kihaló gyülekezetben szolgáló lelkészek – az anyagi gondok mellett – maguk is lelki támaszt (pl. a nemzet részéről szolidaritást) igényelnek.A zsugorodó gyülekezet, vagy egyházközség alkalmatlanná válik saját ingatlanjai – főként a templom (nem egy, de nem minden esetben rendkívüli értékű műemléképület) – karbantartására és üzemeltetésére. Ez különösen a sikeres ingatlanrestitúció esetén vet fel problémákat.
A közeljövőben sürgős magyar kormányfeladat lesz a szórványban etikai-missziói feladatokat (a hitélet mellett oktatást, művelődés- és közösségszervezést) is ellátó lelkészek normatív anyagi támogatása.
A szórványkérdés komplex megközelítésének szükségessége
A teljesség igénye nélkül áttekintett oktatási és egyházi problémák arra utalnak, hogy megoldásukhoz nem elégséges pusztán az oktatási intézmények (illetve kiegészítő háttérintézményeik), valamint a hitélet támogatása. Ezek leépülési folyamatai mögött ugyanis csak részben áll saját korszerűtlenségük, vagy alulfinanszírozottságuk.
Legalább ennyire fontos tényező a magyar nyelvűség és a magyarsághoz való tartozás funkciójának kérdése: a magyar nyelvűségen keresztül történő egyéni érvényesülés biztosítása (beleértve egy olyan magyar nyelvű közösségi élet meglétét is, amelyben érdemes részt venni), valamint a minél szorosabb bekapcsolódás a magyarság egészének életébe és belső folyamataiba. Szintén fontos tényezőt jelentenek a magyarsághoz tartozásból származó praktikus előnyök, mint például a kedvezménytörvényben biztosított utazási, szakmai, tanulmányi kedvezmények.
A „templom és iskola” hosszú távú megtartásának tehát előfeltétele, hogy a magyarság anyanyelvi kommunikációs tere a szórványban se korlátozódjék kizárólag erre a két intézményre, hanem minél szélesebb körben gyakorlati funkciót adjon a magyar nyelvűségnek és a magyarsághoz való tartozásnak.
A kiszámítható finanszírozás szükségessége
A szórványmagyarság intézményei – így az oktatási és egyházi intézmények is – alapvetően három forrásból jutnak finanszírozáshoz: a szórványközösség lakóhelye szerinti állam költségvetéséből, magyarországi költségvetési fejezetekből (közvetlenül, vagy közvetetten) és közadakozásból. Az egyházi intézményeknél tényező saját bevételük is, amely azonban a hívek számának fogyatkozásával fokozatosan apadó forrást jelent.
A támogatásoknak három alaptípusa különböztethető meg: a.) az intézmény (vagy háttérintézményei) támogatása, b.) személyi elvű támogatás, amely a diákot, szülőt, híveket közvetlenül segíti a magyar nyelvű szolgáltatások/szolgálatok igénybe vételében (pl. az ingázás finanszírozásának megkönnyítése) és c.) kapcsolattartási támogatás (anyaországgal, tömbmagyarsággal, illetve szórványintézmények egymással.
„Főszabályként” az az állam, amelynek területén a szórvány él (valamint az egyházak saját bevétele), az oktatási és egyházi intézmények alapfunkcióit finanszírozza, vagy támogatja, míg a magyar állami támogatás és a közadakozás elsősorban az intézmények sajátos kisebbségi, illetve szórványhelyzetéből fakadó funkcióira irányul (amelyeknek a helyben jelenlévő állam részéről való támogatása, ahol ilyen van, alapvetően a kisebbségi létből eredő hátrányokat ellensúlyozó pozitív diszkrimináció megjelenése.)
A szórvány lakóhelye szerinti államtól eredő finanszírozás általában (bár ezen belül az adott állam működőképességétől függően) kiszámítható, viszont önmagában véve nem elégséges ahhoz, hogy az intézmények eleget tudjanak tenni a szórványhelyzetből eredő sajátos szükségleteknek. A pályázati úton elnyerhető magyar állami támogatás, valamint a közadakozás ezzel szemben hosszú távon kiszámíthatatlan, ami megnehezíti a hosszú távú tervezést és az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket.
A szórványintézmények hatékony működéséhez hosszútávon kiszámítható anyaországi támogatásokra van szükség. Ebből a felismerésből eredően jött létre a normatív támogatású „nemzeti intézmények” rendszere. A „nemzeti intézmények” köre azonban, illetve ezen belül a normatív támogatás nagysága is korlátozott, miközben szinte minden szórványközösségnek szüksége lenne hosszútávon kiszámítható finanszírozású intézményekre.
Az őshonos magyar szórványok iskolái az adott ország állami oktatási hálózatának részét képzik. Ezért viszonylag korlátozott annak a lehetősége, hogy a szórványközösség maga, vagy az anyaország hozzájáruljon a szórvány megmaradása szempontjából szükséges működés (pl. az oktatás tartalma, korszerűsége stb.) biztosításához. Ezek alapvetően a fenntartó – szórványban többnyire nem magyar többségű – önkormányzat, illetve az állami politika és szabályozás jóindulatának függvényei.
Ezért az őshonos szórvány közösségek viszonylatában a magyar nemzetpolitika elsősorban az oktatást kiegészítő háttérintézmények (kollégium, iskolabusz stb.) megteremtésén és korszerűsítésén keresztül tudja, ha nem is orvosolni, de legalább részben ellensúlyozni a feljebb említett problémákat. Ennek megszervezése kapcsán azonban dilemmát jelent, hogy melyik szórványközösségben képesek a nagy költséggel létrehozott háttérintézmények megfordítani a demográfiai hanyatlást. A szórványoktatás támogatásának racionalizálása érdekében a politikai és szakirodalom egy része felméréseket szorgalmaz. Kétséges azonban, hogy a népesedési és iskolaválasztási folyamatok milyen pontossággal jelezhetők előre, és kétségtelen, hogy az esetleg központilag megalkotásra kerülő racionalizálási tervek ellenére minden szórványközösség továbbra is saját oktatási intézményének, illetve háttérintézményeinek fenntartását fogja szorgalmazni.
A diaszpóra oktatási intézményei – általában vasárnapi iskolák és nyelvtanfolyamok – a magyar közösség önszerveződésének köszönhetően jönnek létre, ezért Magyarország saját hatáskörben tud számukra közvetlen támogatást nyújtani. (Például vilászórványban működő hétvégi iskoláknak, tánccsoportoknak, énekkaroknak, színjásztó köröknek, cserkészcsapatoknak kiszámítható, inkább csak gesztus értékű támogatásra lenne szüksége, ami nagyságrendben megközelítőleg sem lenne azonos a határon túli magyar szervezeteknek nyújtott támogatások összegével.)
Az oktatási intézmények többségével ellentétben az egyházak az őshonos magyarság körében is mindenütt autonóm intézmények. Ez a magyar nyelvű egyházak esetében lehetőséget teremt arra, hogy a magyar közösség, illetve az anyaország közvetlenül támogassa szórványgondozói tevékenységüket. A dominánsan nem magyar nyelvű egyházak (pl. görög katolikus, evangélikus, illetve egyes országokban a római katolikus egyház) esetében ugyanakkor szintén a kiegészítő háttérintézmények támogatása tűnik célszerűnek.
III. A minden magyarra kiterjedő figyelem erősítése
Kiindulva abból, hogy a szórványok egyik jellemzője félreeső helyzetük a magyar nemzetpolitika figyelmén belül, a szórványpolitika alapvető feladata az „egyenlő mértékű nemzetpolitikai figyelem” megteremtése.
Az eltérő mértékű figyelem oka egyrészt a határon túli közösségek és az általuk lakott régiók eltérő attraktivitása, másrészt magyarországi fellépésük eltérő intenzitása. Magyarország részéről– intézményes értelemben – az okok között megemlítendő, hogy „országos” szempontok alapján csak központi szervek (alapvetően a kormány és az Országgyűlés) fejtenek ki nemzetpolitikai tevékenységet. Ezen kívül a megyéknek és számos településnek is van saját határon túli kapcsolatrendszere, amiben azonban nem érvényesül semmiféle „országos” szempontú munkamegosztás, vagy koordináció. A központi szerveknél ugyanakkor nem különül el a szórványokra és a saját szülővidékén helyi többséget alkotó magyarság ügyeinek intézése.
A „szórványbiztos” intézményének létrehozása
A szórványokra egyenlő mértékben kiterjedő nemzetpolitikai figyelem biztosítása érdekében célszerűnek tűnik, hogy a központi nemzetpolitikai kormányszerv, vagy az Országgyűlés keretében alkalmazzanak szórványbiztost, akinek feladata a szórványkérdés szempontjainak érvényesítése a nemzetpolitika minden területén.
Megyék és megyei városok nemzetpolitikai szerepvállalása
Javasoljuk a megyék és megyei jogú városok nemzetpolitikai szerepének megerősítését, illetve a köztük lévő nemzetpolitikai munkamegosztás és együttműködés kialakítását. Ez két elemből állhat:
a.)A központi költségvetési törvény keretében támogatás nyújtása a megyéknek és megyei jogú városoknak saját megyei, illetve városi nemzetpolitikai irodájuk létrehozására és működtetésére, amelynek konkrét programjaira egy minimális normahatáron belül a kormány nyújtana támogatást, nagyobb részt viszont a megye teremtene elő saját keretet.
b.)A központi nemzetpolitikai kormányszerv szervezésében rendszeres egyeztetés a megyék, illetve megyei jogú városok nemzetpolitikai munkamegosztásáról és tapasztalatairól. A munkamegosztás keretében a magyarországi megyék között „felosztásra” kerülnének egyrészt a Kárpát-medence Magyarországon kívüli részeiben, illetve Csángóföldön lévő, regionális közigazgatási egységek (megyék vagy járások), másrészt a világ azon régiói, amelyekben kisebb, vagy nagyobb számban magyarok laknak.
A munkamegosztás elve, hogy ne maradjon anyaországi kapcsolódási pont nélkül egyetlen olyan régió sem, amelyben magyarok élnek. A Kárpát-medencén és Csángóföldön kívüli régiók tekintetében való munkamegosztásnál célszerű arra törekedni, hogy a fejlettségi hátrányban lévő magyarországi megyék vállalják a fejlettebb, míg a fejlettségi előnyben lévő megyék a fejletlenebb világrégiók magyarságával történő kapcsolattartást.
A megyei nemzetpolitikai irodák funkciói:
Kapcsolatépítés a megye által vállalt, Kárpát-medencei regionális közigazgatási egységgel, nemcsak nemzetpolitikai téren (hiszen többnyire nem magyar többségű régiókról van szó), általánosságban erősítve a régió magyarországi kapcsolatait, ugyanakkor az adott régióban élő magyarok helyzetét is szem előtt tartva.
Kapcsolattartás az adott regionális közigazgatási egységben élő magyarság szervezeteivel: a rájuk eső figyelem biztosítása, helyzetük elemzése, támogatások megszerzése, közös programok szervezése.
Kapcsolatteremtés az adott régióban működő, helyi (települési, kistérségi) magyar közösségek, magyar szervezetek és magyarországi települések, illetve civilszervezetek között, arra törekedve, hogy lehetőség szerint egyetlen helyi magyar közösség, szervezet, vagy intézmény ne maradjon magyarországi partner nélkül. A megyei nemzetpolitikai iroda feladata ezen kapcsolatok működésének ösztönzése is.
Kapcsolatteremtés a megye vagy megyei város által vállalt világrégió magyar szervezeteivel és intézményeivel.
A társadalmi aktivitás koordinálása
Magyarországon rendszeresen jelentkeznek egyéni vagy közösségi kezdeményezések, amelyeknek célja segítséget nyújtani a határon túli magyaroknak, esetleg kifejezetten a szórványoknak, de amelyek elindítói számos estben nem tudják pontosan, hogy miben és kinek segítsenek. Célszerűnek tűnik az ilyen segítő szándéknak – a lehetőségek szerint – a szórványok felé történő irányítása.
Ezért a szórványkérdés szempontjából is kiemelten szükségesnek tűnik – a 2007-ben elfogadott Nemzeti Együttműködési Stratégia értelmében – a határon túli magyarok budapesti irodájának létrehozása, amelynek egyik funkciója lehet a segítő szándékok számon tartása, és kapcsolatba hozása azokkal a pontokkal, ahol legnagyobb szükség mutatkozik rájuk, azaz elsősorban a szórvány közösségekkel.
Kommunikációs feladatok
A szórványokra eső aránylag kisebb figyelmet többek között az is okozza, hogy a nemzetpolitikai kérdések magyar „belső kommunikációja” az összes nemzetrész közül kiemelten Erdélyre és Erdélyben belül is elsősorban a Székelyföldre, a legnagyobb magyar kulturális központokra (Kolozsvár, Marosvásárhely), a népművészetileg különösen érdekes régiókra (Szék, Kalotaszeg, Torockó, Csángóföld) koncentrál, és aránytalanul kevés figyelmet fordít más magyar közösségekre.
A szórványoknak a nemzeten belüli helyzetét megnehezíti a magyarsághoz való tartozás feltételeit illető látens közmegegyezés is, amely szerint a „nyelvében élő nemzet” elsősorban a jó magyar nyelvtudást, valamint a magyar kultúra és a magyarországi életviszonyok alapos ismeretét feltételezi. A szórványhelyzet ugyanakkor éppen ezen elvárások teljesítésének a fokozott nehézségekbe való ütközését jelenti, és így a nemzet – akaratlanul is – saját maga diszkriminálja, illetve saját maga taszítja el magától az amúgy is leszakadáshoz közeli helyzetben lévő tagjait. Nem mindegy tehát ebben a kérdésben a magyarságon belüli kommunikáció tartalma.
A magyar nemzetpolitikának ezért kiemelt figyelmet kell fordítania a szórványkérdés kommunikációs összefüggéseire. Ennek két legfontosabb dimenziója:
a.)A nemzetpolitikai kérdések magyarországi „belső kommunikációjának” stratégiai alakítása (ami leginkább a központi nemzetpolitikai kormányszerv feladata lehet), oly módon, hogy ezen belül megfelelő helyet kapjon a szórványokban rejlő értékek és a szórványok problémáinak megjelenítése.
b.)A nemzet fogalmával, azaz a nemzethez való tartozás kritériumaival kapcsolatos diskurzus tudatos alakítása, amelyben a nemcsak nyelvi értelemben összetartozó koncepciójának kell előtérbe kerülnie. A magyar nyelv ismeretének nem elvárásként kell megjelennie, hanem a magyarsághoz tartozók jogaként, amely a magyar nemzeten belüli érvényesülés esélyegyenlőségének biztosítéka. A központi nemzetpolitikai kormányszervnek arra kell törekednie, hogy ez az elv tükröződjék a politikusok beszédeiben, ünnepi üzeneteiben, és célszerű párbeszédet folytatnia a közvélemény-formáló értelmiségi körökkel is, javasolva ennek a felfogásnak a terjesztését.
IV. A diaszpóra (világszórvány) részvétele a nemzetpolitikai döntéshozatalban
A rendszerváltás óta a magyar nemzetpolitika elvileg mindig is kvázi „nyolcadik” határon túli nemzetrészként kezelte a kivándorlással létrejött magyar szórványokat. Ennek az elvnek a gyakorlati érvényesítése azonban, tehát a világszórványoknak a Kárpát-medencei magyar közösségekéhez hasonló bevonása a nemzetpolitikai döntéshozatalba, mindig is kérdőjeleket vetett fel.
A rendszerváltáskor létrejött intézményrendszeren belül a világmagyarság képviseletére elvileg a Magyarok Világszövetsége lett volna hivatott, amely azonban a Kárpát-medencei magyar civilszféra kapcsolatépítése elősegítését is magára vállalta, és így kettős profilú szervezetként működött. A kilencvenes évek második felében létrejött MÁÉRT-ban nyugati magyar szervezetek is képviseltették magukat, ám nem a teljes világszórvány, hanem saját nevükben.
A KMKF Szórvány Munkacsoportjának keretében a világszórvány ugyan alanyi jogon kapott beleszólást a nemzeti együttműködés egyik meghatározó politikai műhelyének munkájába, de csak egy albizottság ad hoc jellegű, és kizárólag a szórványkérdésre összpontosító munkacsoportja szintjén.
A világszórványoknak a nemzetpolitikai döntéshozatalban való részvétele érdekében az alábbi lépések tűnnek célszerűnek:
a.)A döntéshozók partnereként egy olyan gyűjtőszervezet megteremtése, amely kizárólag a magyar világszórványok szervezeteit tömöríti. További megfontolások tárgyát kell, hogy képezze ezen szervezetek pontos körének meghatározása. Értelemszerű szempontnak kell tekinteni, hogy a résztvevők a Kárpát-medencén kívül fejtsék ki tevékenységüket. (További kritérium lehet esetleg az ebben a dokumentumban leírt szórványpolitika megvalósításában történő részvétel.)
b.)A KMKF kiegészítése egy olyan struktúrával, amely – a görög nemzetpolitika hasonló fórumának mintájára – a világ országaiban parlamenti, szövetségi állami, vagy regionális képviselőtestületi mandátummal rendelkező magyarokat fogná egybe, és minden magyarországi törvényhozási ciklusban legalább egyszer ülésezne („Világ-KMKF”).
c.)A Szórvány Munkacsoport további fenntartása a szórványstratégia megvalósulása segítésének céljából.
V. Diplomáciai feladatok
A szórványkoncepció céljainak megvalósulása érdekében szükséges, hogy a magyar külképviseletek:
tartsanak aktív kapcsolatot a fogadó országban élő magyarokkal, és azokban az országokban, ahol egyes régiókban helyi többséget képez a magyarság, megkülönböztetett figyelmet szenteljen a szórványhelyzetű, illetve a szórványközeli helyzetű magyarságnak,
tartsanak aktív kapcsolatot azokkal a régiókkal és településekkel, ahol magyar szórványok élnek, és törekedjenek a magyar szórvány megbecsültségének és helyi pozícióinak erősítésére,
ennek érdekében – lehetőség szerint – rendelkezzenek kirendeltségekkel (pl. konzuli irodával) azokban a régiókban, amelyekben a fogadó ország területén jelentős magyar közösségek élnek,elemezzék a fogadó ország politikáinak és jogrendjének hatását a szórványhelyzetű, vagy szórványközeli helyzetű magyarság jog- és esélyegyenlőségére, valamint megmaradási esélyére,
saját hatáskörükön belül igyekezzenek a fogadó ország hatóságainak figyelmébe ajánlani a politikáknak vagy a jogrendszernek a szórványmagyarság számára kedvező alakítása lehetőségeit,
tegyenek javaslatot Magyarország számára, hogy a fogadó országgal fenntartott kapcsolataiban mit tehet a szórványmagyarság megbecsültségének erősítéséért és jogi, illetve politikai helyzete javításáért,
fordítsanak különös figyelmet a szórványközeli helyzetű magyarságra, elemezzék a szórványosodás folyamatát előmozdító, illetve megakadályozni képes tényezőket,
elemezzék a szórványközeli magyarság által lakott régiók gazdasági és infrastrukturális ellátottságát, és tegyenek javaslatot ennek a szempontnak az érvényesítésére a határmenti együttműködésre és infrastruktúrafejlesztésre vonatkozó magyar politikában,
kövessék figyelemmel a magyarokat – különösen szórványban – érő erőszakcselekményeket, illetve az erőszakcselekményekkel kapcsolatos igazságszolgáltatási eljárást, saját hatáskörben hívják fel a fogadó ország hatóságainak figyelmét az ennek kapcsán felmerülő problémákra, és tegyenek javaslatot Magyarország számára a magas szintű fellépés módozatait és célszerűségét illetően,
gondoskodjanak a magyar szellemi tőke „begyűjtéséről“, a fogadó országban tevékenykedő magyar tudósok, művészek, gazdasági szakemberek számbavételéről, és törekedjenek magyar szellemi műhelyek létesítésére és működtetésére.
VI. A szórványpolitika javasolt eszközrendszere
A szórványkérdés kapcsán a szakirodalomban és a politikai diskurzusban felmerülő problémamegoldó javaslatok két csoportba sorolhatók:
a.)egyrészt a szórványok körében (vagy ott is) működő intézményrendszert érintik: annak továbbfejlesztését, átalakítását („racionalizálását”), vagy bővítését,
b.)másrészt problémamegoldó, illetve az identitásőrzést segítő programok lehetőségét vetik fel.
A szórványpolitika javasolt eszközrendszerét a kérdést érintő közgondolkodásnak ez a két iránya együtt alkotja. Valóban szükség van olyan szervezett, globális, Kárpát-medencei, vagy egy-egy szórványvidékre irányuló programokra, amelyeket a nemzet egésze kezdeményezésére az anyaország, vagy a tömbmagyarság közösségei indítanak a szórványok problémáinak kezelése, identitásőrzésük, valamint tagjaiknak magyarságuk megtartása melletti személyes érvényesülése elősegítésének érdekében. Ezek összehangoltságához, hatékonyságához és minden érintetthez való eljuttatásához ugyanakkor szükség van a szórványok körében (is) tevékenykedő, átgondolt nemzetpolitikai intézményrendszerre, amely a programokat de facto megvalósítja. (Hasonlattal élve: „szoftverek” futtatásához szükség van „hardverre”.)
Az intézményfejlesztés iránya
Az intézményekkel kapcsolatos politika kiindulópontja az elmúlt 20 év figyelemre méltó intézményfejlesztési eredményeinek figyelembe vétele: az intézményekkel kapcsolatos újabb lépések nem „légüres térben” történnek, hanem számos hosszú távra megalapozott – sokszor több évtizedes elidegenítési tilalommal terhelt – működőképes intézmények világában. A további intézményfejlesztés kérdése nem ezeknek az intézményeknek a helyettesítése, hanem hatékonyságuk növelése, főként együttműködésük megerősítése, rendszerbe foglalása a szükséges, ám még hiányzó funkciók megteremtése által.
Az intézmények kérdésében a szórványokkal foglalkozó politikai és szakirodalmat az utóbbi időben három kérdés foglalkoztatja: intézményszükség (bizonyos szükségletekre nincs megfelelő intézmény), fejlesztési szükség (a meglévő intézmények elégtelen vagy bizonytalan finanszírozása, korszerűtlensége, befogadási képességeik elégtelensége), valamint a „racionalizálási” szükség (egyes szórványközösségek elhalásával vagy elöregedésével csökken, vagy átalakul az intézményi szükséglet).
Ezek alapján a szórványkérdésről való gondolkodásban különböző javaslatok fogalmazódnak meg: egyrészt új intézmények alapítására, másrészt a „most már nem új intézmény kell, hanem meglévőket kell továbbfejleszteni” koncepció, illetve a demográfiai folyamatok előrejelzésének és az intézményrendszer ennek alapján történő átalakításának („racionalizálásának”) víziója. (Utóbbi kapcsán kérdés, hogy mennyire lehet pontos előrejelzéseket készíteni.) Tény, hogy ezeknek az egymást nem egy esetben kizáró megközelítéseknek az indokoltsága régiónként, illetve szórványközösségenként, vagy az idő múlása miatt is különbözhet, ezért nem javasolható egyiknek sem az általánosítása.
Célszerű olyan rugalmas intézményrendszer kialakítására törekedni, amely képes megfelelni a régiónként és közösségenként eltérő szükségleteknek, tehát az említett intézményfejlesztési / racionalizálási javaslatok valamelyikének, vagy értelemszerű kombinációjuknak.
Ugyanakkor kívánatos, hogy – az erőfeszítések koncentrációja érdekében – több kisebb, egymással is versengő intézmény helyett egy szórvány közösségnek lehetőleg egy, viszont erős és többfunkciós magyar intézménye legyen. Ahol jelenleg több intézmény van, ott ez az elv semmiképpen sem jelentheti a meglévő intézmények valamelyikének megtartását és fejlesztését, míg a többi elhanyagolását, hanem intézményes együttműködésük megteremtése értendő alatta.
A kialakuló intézményrendszernek mindenképpen alkalmasnak kell lennie arra, hogy a közös magyar nemzetpolitika, illetve az ennek szakpolitikáit átható szórványpolitika konkrét programjait a helyi szórvány magyar közösségek igényeinek, szükségleteinek megfelelően kivitelezze.
A szórványpolitika eszközét képző intézményfejlesztés elvileg két irányban képzelhető el: a.) irányulhat kifejezetten a szórványokra (ilyen volt például a magyar ház program), vagy b.) lehet egy általános magyar nemzetpolitikai fejlesztés (nagyjából ilyen volt a státusirodák hálózatának létrehozása), amelynek tervezése és kivitelezése során kiemelt figyelmet kap a szórványkérdés összes dimenziója.
Tekintettel arra, hogy a szórványkoncepció nem önálló szakpolitika, hanem az egész nemzetpolitika figyelmének megerősítése a szórványkérdés irányában, intézményi téren célszerűbbnek a tűnik egy általános nemzetpolitikai intézményrendszernek a szórványszempontok figyelembe vételével történő kialakítása, illetve továbbfejlesztése.
Ajánlott az intézményfejlesztést összefüggésbe hozni azzal a ténnyel, hogy az utóbbi években számos nemzetpolitikai műhelyben – köztük kiemelten is a KMKF keretében – jelentős eredmények születtek a nemzeti együttműködés (Magyarország és a magyar közösségek együttműködése) szakpolitikai koncepciói megalkotásában (A KMKF 2007 és 2009. közötti szakpolitikai koncepcióit – a Nemzeti Együttműködési Stratégiát, a közlekedésfejlesztési, a gazdaságfejlesztési és mezőgazdaság-fejlesztési és nemzetközi együttműködési koncepciókat, valamint a kisebbségi nyelvhasználati és oktatás minimális követelményéről való állásfoglalást – 2009-ben a „Nemzetpolitikai konszenzus dokumentumokban” című dokumentumkötet adta közre. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2008-ban határon túli oktatási koncepciót bocsátott vitára, készültek koncepciók a Köztársasági Elnöki Hivatalban és számos nem állami jellegű nemzetpolitikai műhelyben, közösségben is.). Ezek az eredmények, illetve jelenleg is készülő szakpolitikai koncepciók akkor hozhatnak a magyar szórvány közösségek számára kézzelfogható eredményt, ha az intézményfejlesztés alapvetően a nemzeti együttműködés szakpolitikáinak megvalósítására irányul, és mind a tömbmagyarságra, mind az őshonos, mind a migráns magyar szórványokra kiterjed.
Erre egy olyan intézményhálózat tűnik alkalmasnak, amelynek helyi, szolgáltató jellegű elemei – munkanéven: magyar együttműködési központok – az adott közösség szükségleteihez mérten, modulszerűen épülnek fel a nemzeti együttműködés egyes szakpolitikáit, valamint a szórványgondozás sajátos funkcióit (pl. az oktatás kiegészítő háttérintézményeinek fejlesztését) megvalósító elemekből. A funkcionális modul jelenthet az adott kérdéskörrel foglalkozó irodai munkatársat, vagy az iroda vezetőjének, illetve más munkatársainak az adott kérdéskörből való kiképzését.
A központok funkcionális modulja lehet például (a jelenleg működő struktúrákat, valamint a kész, vagy készülő szakpolitikai koncepciókat figyelembe véve):
a.)általános (szórványban is alkalmazható) modulok:
státusiroda,
agrárfejlesztési iroda,
vállalkozásfejlesztési központ,
a leendő nyelvpolitikai koncepciónak megfelelő nyelvi intézmény,
e-magyar pont,
az ország fővárosában működő Magyar Intézet helyi „kirendeltsége”,
a régió magyar közösségének „hírügynöksége” (elektronikus és írott média helyi tudósítója)
turisztikai információs pont (amely magyar nyelven, az ország többségi nyelvén és világnyelveken nyújt szolgáltatásokat),
tudományközvetítés: a magyar tudomány eredményeinek helyi megismertetése és a helyi tudományos élet figyelemmel kísérése, annak kezdeményezéseire, eredményeire a magyar tudományosság (elsősorban az MTA) figyelmének felhívása,
az ország fővárosában működő magyar kereskedelmi iroda, vagy ITDH helyi „kirendeltsége”,
„Hungarian aid” – a magyar szociális és fejlesztési segély helyi intézője,
magyarnyelvű EU és NATO információs pont (pályázatsegítési feladatokkal),
a magyarországi testvérrégió, testvértelepülés együttműködési irodája,b.)sajátosan szórvány modulok:
szórvány-iskolaközpont,
szórványkollégium (a magyar iskolát kiegészítő diákszállás, vagy elhelyezést és kulturális szolgáltatásokat egyaránt nyújtó kollégium olyan többségi nyelvű középiskolák és egyetemek mellett, amelyek mellett nem működik magyar nyelvű intézmény, de amelyekben sok magyar tanul),
„iskolabusz”, amely alapvetően a magyar iskolába járókat szállítja, de ezen kívül a nemzeti együttműködési központ más szükségleteit – például az anyaországgal való csoportos kapcsolattartást – is segítheti,
felnőttoktatási és távoktatási központ,
„magyar ház” – fizikai értelemben vett találkozási tér a magyar közösség számára
kulturális szolgáltatásokat nyújtó könyvtár,
az egyházak magyar nyelvű híveinek közösségi, esetleg liturgikus helyisége,
„nemzetimázs-központ” – a magyarul is beszélő, beszélni akaró, illetve a magyarság és Magyarország iránt érdeklődő többségieknek nyújtott szolgáltatások.
A szórványokban jelenleg működő intézmények tekintetében arra kell törekedni, hogy azok a magyar együttműködési központ alapját képezzék (tehát a központ azok – eredeti funkciójukat megtartó – továbbfejlesztéséből jöjjön létre). Ha egy helyi magyar szórványközösségnek több intézménye is van, akkor az intézmények ideális esetben a magyar együttműködési központ moduljait kell, hogy alkossák, vagy a modulok támogatottjaként kell, hogy működjenek. Tekintettel arra, hogy a státusirodák létezésének magyar törvényi alapja van, célszerű lehetőség szerint – ahol ilyenek működnek – ezeket tekinteni a magyar együttműködési központok alapjának.
A szórványok esetében mindenképpen célszerű arra törekedni, hogy ahol van hagyományos „magyar ház”, vagy annak tekinthető ingatlan, ott a központ létrejötte egyszersmind ennek az ingatlannak a fejlesztését is magával vonja: a központ funkciói lehetőleg ebben az ingatlanban egyesüljenek.
A magyar együttműködési központok létrehozásának sorrendjében a szórványszempontoknak prioritást kell élvezniük. Javasolt prioritási sorrend: 1. szórványközeli helyzet és világmagyarság, 2. szigetmagyarság, 3. abszolút szórvány, 4. nagyvárosi szórvány, 5. tömbmagyarság.
A központokat a magyarság valamely szórványközösségének körében működő szervezetek közösen hozhatják létre és közösen működtethetik a magyar nemzetpolitika finanszírozó intézménye (jelenleg a Szülőföld Alap) támogatásával.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott szórványközösség körében működő szervezetek közös szervezetet alkotva, együtt pályáznak a nemzetpolitikát finanszírozó intézménynél egy szerződésre, amely a magyar együttműködési központ létrehozására és fenntartására irányul. A pályázók és a finanszírozó folyamatos tárgyalásos kapcsolatba lépnek a nemzeti együttműködési központ létrehozása, moduljainak kialakítása, működtetése és fejlesztése tárgyában, és tárgyalásaik eredményeképpen előbb megalkotják a szerződést, majd a központ továbbfejlesztése (további modulok létrehozása, vagy feleslegesek megszüntetése) érdekében módosítják azt. A szerződés megvalósulása a pályázók nemzeti együttműködési központjának létrejötte és a szerződésben meghatározott feltételek szerinti működése. A szerződésnek biztosítania kell, hogy a központ alkalmas legyen a nemzetpolitika szakpolitikai koncepcióinak megvalósítására.
Problémamegoldó és identitásőrző programok
A nemzeti együttműködés szakpolitikai koncepciói (pl. a közlekedésfejlesztési, mezőgazdaság-fejlesztési, gazdaságfejlesztési, nemzetközi együttműködési és egyéb koncepciók) a szórványhelyzetű magyarság problémáinak megoldását éppúgy hivatottak szolgálni, mint a tömbmagyarságét. Az ezekbe foglalt modernizációs, problémamegoldó és identitásőrző programok tehát a szórványstratégia részét képzik, ám kifejtésre a szakpolitikai koncepciókban kerülnek.
Emellett szükség van olyan programokra is, amelyek kifejezetten a szórványhelyzetekre, illetve szórványközeli helyzetekre vonatkoznak. Ezekre vonatkozóan az alábbiakban ismertetünk javaslatokat. A programok kínálata magától értetődően nem kell, hogy szükségszerűen az itt leírtakra korlátozódjék: az időközben felmerülő, vagy átalakuló szükségletek szerint bővíthető, vagy szűkíthető.
Az intézményrendszer moduljaihoz hasonlóan a problémamegoldó és identitásőrző programok tekintetében beszélhetünk tehát
általános (szórványban is alkalmazható) programokról
és sajátosan szórványprogramokról.
Mivel a nemzeti együttműködés szakpolitikai koncepciói elsősorban az őshonos magyarság szükségleteinek figyelembevételével készültek, „fő szabályként” elmondható, hogy az általános (szórványban is alkalmazható) programok, illetve modulok elsősorban a Kárpát-medencei magyarokra (szórványra és tömbmagyarságra), valamint a csángómagyarságra irányulnak, míg a sajátosan szórványprogramok egyaránt igénybe vehetőnek tűnnek mind az őshonos, mind a világszórványok részéről.
A programok megvalósításának beindításáról a nemzeti együttműködés egyeztető fórumai a rendelkezésre álló anyagi források ismeretében dönthetnek. Ugyanezek a fórumok határozhatják meg a programok megvalósítását koordináló intézményt, amely jelentős magyar állami finanszírozás esetén nagy valószínűséggel a központi nemzetpolitikai kormányszerv lehet.
Az általános (tehát szórványban is alkalmazható) programok terén a szórványpolitika számára különös jelentősége van a nyelvtervezési és a régiófejlesztési szakpolitikai koncepciók megalkotásának, amelyek előkészítésének felgyorsítását javasoljuk.
Sajátosan szórványprogram lehet:
A közösségfejlesztés terén:
Régió-, vagy település-specifikus, komplex közösségfejlesztési tervek. Egy-egy nagyváros, vagy kisrégió magyar közössége belső életének, kapcsolatainak, helyi és nemzetközi imázsának komplex fejlesztésére irányuló, több évek programterv. (Pl.: Kolozsvár-terv, Zoboralja-terv, moldvai magyar közösségfejlesztési terv, stb.) A terv például irányulhat arra, hogy egy közigazgatási értelemben nem létező kisrégió (pl. Kalotaszeg, vagy Ung-Bodrog-vidék) magyar szervezetei, vagy önkormányzatai közösen valamilyen módon formalizálják kistérségüket, és megteremtsék annak marketingjét. Az ilyen programterveket elsősorban az adott közösség nemzeti együttműködési irodája állíthatja össze, de megvalósításukat a magyar nemzet „közös ügynek” tekintené. A programok kivitelezéséhez szükséges igénybe venni az EU határmenti együttműködésre irányuló támogatásait.
Testvértelepülési, testvérközösségi kapcsolatok fejlesztése. A megyék és megyei városok összehangolt nemzetpolitikai tevékenysége, valamint a határon túli magyar közösségek egymás közti kapcsolatainak fejlesztése keretében testvértelepülési kapcsolatok fejlesztése a szórványhelyzetű, vagy szórványközeli helyzetű magyarság által lakott településekkel. A programnak ki kell terjednie azokra az esetekre is, amelyekben a szórványhelyzetű magyarok által lakott település önkormányzatának a kapcsolattól való elzárkózása miatt a magyarországi önkormányzat a magyar közösség helyi képviseletével (szervezetével, vagy szervezetei közösségével) létesít testvérközösségi, azaz kvázi testvértelepülési kapcsolatot.
Oktatási téren:
„Minden magyar joga magyarul tudni” program. A magyar nyelv- és kultúra oktatása és távoktatása. Ez elsősorban a meglévő távoktatási programok fejlesztése útján jöhet létre annak érdekében, hogy a magyar nemzet biztosítsa saját tagjai számára a magyar nyelv és kultúra ismeretéhez, illetve a magyar nyelven történő érintkezéshez való jogot. A program keretében szükség van:
a.)egy több modulos (idegen nyelvként, vagy hátrányos helyzetű anyanyelvként, kezdő és különböző szintű haladó kezdettel, valamint készségfejlesztő modulokkal) távoktatási rendszer kifejlesztésére,
b.)erős központ létrehozására, amely személyes kommunikációt tesz lehetővé a távoktatásban résztvevőkkel, illetve a konzultációs pontok hálózatának igazgatására szolgál,
c.)helyi konzultációs pontok hálózatának kialakítására (lehetőleg a fent vázolt a magyar együttműködési központok rendszerének keretében).
Általános távoktatás. Az oktatási és a szakképzési, illetve szakintézményi rendszer működésének segítése a modern technika nyújtotta lehetőségek kihasználásával annak érdekében, hogy
a.)magyar nyelvű képzési modulok álljanak rendelkezésre ott is, ahol a helyi iskola-, vagy felnőttképzési rendszer ezt nem biztosítja,
b.)elérhetővé váljanak a magyar oktatási rendszer szolgáltatásai, eredményei,
c.)könnyebbé váljék az elvégzett tanulmánynak megfelelő magyarországi bizonyítvány megszerzése.
A távoktatás feltételez egy központi adatbázist, amely begyűjti az információkat (a tananyagot), és azt továbbítja a területi intézmények irányába. Az információ-áramlás ideális esetben többirányú, a terület korrekciós mechanizmusokkal javíthatja a tudástranszfer minőségét.
Ösztöndíjak létesítése. Olyan ösztöndíjrendszer kialakítása, amely lehetővé teszi a világszórványban élő magyarság, illetve a kettős állampolgárok számára is az oktatási mobilitásba történő bekapcsolódást. (MK)
Alternatív anyanyelvi oktatási formák. Önálló iskolák (hétvégiek, egyháziak stb.) megkeresése és megteremtése a teljesen sajátos helyzetű nyugati migrációban.
Testvériskolai kapcsolatok támogatása. Iskolák támogatása a kulturális, reprezentatív és oktatási együttműködés érdekében. Pedagógusok tapasztalatcseréjének, osztályok időleges „helycseréjének” támogatása.
Továbbképzés szórványközegben működő pedagógusok számára. A szórványközegben tevékenykedő tanítók és szaktanárok rendszeres magyarországi találkozója, tapasztalatcseréje és a szórványokra irányuló kutatási eredményekkel való megismertetése.
Informatikai és médiafejlesztési téren:
Szórvány informatikai bázis. A szórványstratégia megvalósításának előfeltétele az állapotfelmérés, majd azt követően az átgondolt tervezés. Az ennek során felhalmozódó ismeretanyagot (adatok, nevek, elérhetőségek, perspektívák) adatbázisba rendezése fontos társadalmi katasztere lehet a szórványmagyarságnak, amely segít a folyamatok értelmezésében és a további tervezésben. Az informatikai bázis a későbbiekben kiegészíthető, így például a távoktatás során felhasznált tudásanyaggal.
Az eMagyar program folytatása. A nagy sikerrel kiépített, a szórványban is jelen lévő eMagyar program, hálózat fenntartása, a rendszer bővítése a továbbiakban is kívánatos – fokozott figyelemmel a szórványterületekre. Az internetes honlapokból és adatbázisokból álló eMagyar Program tapasztalatai, már kiépített hálózata hasznosítható az informatikai hálórendszer működtetése során is. Megfontolandó a kettő partnersége, esetleg valamilyen szintű összekapcsolása, mivel az eMagyar Hálózat a Kárpát-medencei szórványmagyarsággal és a magyar diaszpórával történő kapcsolattartásban eddig is jelentős szerepet töltött be.
Szórványokra irányuló médiafejlesztés. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő tematikájú és vételi lehetőségű, magas szakmai színvonalú rádió és TV-adó létrehozása/fejlesztése. A szórvány-tudósítóhálózat kiépítése. A kisebbségek körében működő, magyar nyelvű rádió- és tévéadók támogatása. Az említett orgánumok, valamint a magyar kisebbségek körében működő egyéb elektronikus és írott média internetre helyezése, interaktív szolgáltatások biztosítása. A szórványorgánumok nagyobb rendszerekhez való kapcsolódásának támogatása.
„Virtuális szórványok” program. A magyar szórványközösségek támogatása saját honlapjaik és közösségi portáljaik megteremtésében és frissítésében, valamint ezen honlapok és közösségi portálok rendszerbe foglalása és egymás közti kommunikációjának megteremtése.
Kulturális és egyházi téren:
Könyvtárak, kultúrházak létesítése. A könyvtárfejlesztés céljából az Országos Széchenyi Könyvtár (vagy más, magyarországi szakmai intézmény) kaphatna támogatást határon túli könyvtárfejlesztési szervezeti egység létrehozására, amelynek feladata:
a.)a különféle profilú kulturális szolgáltatásokat nyújtó, globális magyar könyvtárhálózat kialakítása (lehetőleg a nemzeti együttműködési irodák keretében),
b.)az adott közösség szükségleteinek megfelelő könyvekkel történő folyamatos ellátása,
c.)a kulturális programok biztosítása,
d.)a magán- és intézményi felajánlások koordinált elhelyezésének biztosítása.
A program keretében létrehozandó könyvtárak az Országos Széchényi Könyvtár (vagy más magyarországi szakintézmény) kirendeltségeit képeznék, tehát a magyarországi intézmény tulajdonában maradnának.
Lelki gondozás támogatása. Támogatási programok és ösztöndíjak annak előmozdítására, hogy a saját lelkészüket (illetve, amely egyház esetében ez adott, a lelkész családját) eltartani nem képes gyülekezetek egyházi funkciókon túlmenő közösségszervezési feladatokat ellátó lelkészei (illetve családjuk) megélhetése és így a szórványok lelki gondozása biztosított legyen.
Kiemelkedő jelentőségű magyar műemlékek védelme. A magyar történelem és kultúra szempontjából kiemelkedő jelentőségű, a szórványmagyarság által lakott vidékeken található műemlék-jellegű épületek közül számos nem szerepel az adott ország műemlékvédelmi listáján. Ezeknek az épületeknek a megóvásában, felújításuk előmozdításában Magyarországnak – az érintett magyar közösségekkel együtt – szerepet kell vállalnia. (MK)
Kulturális együttműködés támogatása: táncházak, színházak, csereprogramok. Szórványokban jelenleg a magyarság megélésének legfőbb területei a kulturális tevékenységek, amelyeket az érintettek hobbi szinten folytatnak. Ennek szervezetei kapcsolattartásának, vendégszerepléseinek, továbbképzéseinek illetve az együttműködés egyéb módozatainak támogatása.
A mobilitás terén:
Értelmiségi mobilitás a szórványok irányába. Olyan programok és ösztöndíjak létesítése, amelyek előmozdítják a helyi szinten hiányzó magyar értelmiségiek állandó letelepedését, átmeneti tartózkodását, vagy rendszeres látogatását a szórványközösségek körében.
„Minden magyar gyermek legalább egyszer járjon Magyarországon!” A magyar szórványintézmények munkájában résztvevő gyermekek számára tanulmányaik során legalább egyszer magyarországi látogatás biztosítása. A szórványok szempontjából előnyös lenne, ha ez a program csere formájában valósulna meg, tehát magyarországi gyermekek is rendszeresen látogatnák a szórványokat, esetleg kölcsönös családi elhelyezéssel.
Turizmusfejlesztés. A szórványok magyar jellegű turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése. A magyar közösség által fenntartott magyar, többségi és világnyelvű szolgáltatásokat nyújtó turisztikai információs pontok fejlesztése. A szórványlakta települések magyar emlékhelyei magyar nyelvű feliratozásának elősegítése. Turisztikai marketing támogatása. Turisztikai régiók kialakításának támogatása.
Megjegyzés: a fenti programjavaslatok figyelembe vételével célszerű részletesen kidolgozásra kerülő programcsomagot összeállítani a kormányzati végrehajtás megkönnyítése érdekében.
Tartalmi áttekintés
I. Kiinduló pontok
A szórványpolitika alanyai
Őshonos szórvány és világszórvány
Alapvetések és célkitűzések
II. A „templom és iskola” megmaradásának kérdésköre
A szórvány oktatási intézmények főbb problémái
Az egyházak szórvány magyar közösségeinek főbb problémái
A szórványkérdés komplex megközelítésének szükségessége
A kiszámítható finanszírozás szükségessége
III. A minden magyarra kiterjedő figyelem erősítése
A szórványbiztos intézményének létrehozása
Megyék és megyei városok nemzetpolitikai szerepvállalása
A társadalmi aktivitás koordinálása
Kommunikációs feladatok
IV. A szórványpolitika javasolt eszközrendszere
Az intézményfejlesztés iránya
Problémamegoldó és identitásfejlesztő programok
V. A világszórvány részvétele a nemzetpolitikai döntéshozatalban
A világszórványokat képviselő gyűjtőszervezet szükségessége
Javaslat „Világ-KMKF” létrehozására
A Szórványmunkacsoport fenntartása
VI. Diplomáciai feladatok
