A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság március 7-én tartotta a hagyományos Esterházy János Emlékünnepséget Budapesten.
Az emlékünnepség most is a Szép utcában kezdődött az Esterházy-emléktáblánál, ahol Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség szervezeti titkára köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőképpen elmondta, Esterházy János mellett két nőtestvére állt. Aktív politikai pályája idején Lujza, majd megpróbáltatásai idején Mária. Érdekes, hogy első korszaka 12 évet ölelt föl (1933-45) és a második is ugyanannyit (1945-57). Az is érdekes, hogy a két korszak mezsgyéjén az oroszok 12 napig tartották fogva, majd kiengedték. Erre a 65 évvel ezelőtti időszakra emlékezünk, amikor börtönkálváriája megkezdődött.
A koszorúzás fő szónoka Dr. Gerencsér Balázs Szabolcs, az Esterházy János Emlékbizottság tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar egyetemi adjunktusa. Ő a következő megszívlelendő beszédet tartotta Esterházy János emléktáblájánál, ahol eddig nem tapasztal mennyiségű személy jelent meg. „»A kisebbségi jogok gyakorlása nem államellenesség, nem irredentizmus, amint azt a kormánysajtó egy része be szokta állítani, hanem természetes jogunk, amellyel a jövőben is élni kívánunk.« Esterházy János mondta ezeket a szavakat a prágai parlamentben, 1937-ben, amikor már 17 éve volt Csehszlovákiának nyelvtörvénye. Ugyanakkor a magyarság anyanyelvének használatát az akkori csehszlovák kormányzat a közigazgatás átszervezésével, a nyelvtörvény végrehajtásának bojkottálásával, lehetetlen jogi indokokra hivatkozva megakadályozta.
73 évvel ezelőtt, tehát a többségi hatalom a kisebbségek kárára – és főként a magyar nemzetiség kárára – jogaik érvényesítésével szemben korlátokat helyezett el. Ha annak a kornak a forrongó, harcias légkörét elképzeljük, úgy is mondhatnánk: vermeket és tankcsapdákat állottak fel, hogy az alapvető jogok gyakorlásáig a kisebbségek ne tudjanak eljutni. Hol fizikai értelemben, hol jogi értelemben tette lehetetlenné a hatalom a kisebbségi létet.
1920-ban bevezettek egy 20%-os lélekszámhoz kötött nyelvi küszöböt, amely elérését gyakorlatilag lehetetlenné tették azzal, hogy később a közigazgatási határokat megváltoztatták. Voltak ugyan magyar nyelvű iskolák, de hátrányos szabályozási környezet kialakításával, valamint – szintén Esterházyt idézve – »fenyegetéssel és propagandával« a magyar diákok nagy hányadát szlovák iskolákba íratták be. Mindez természetesen gyorsította az asszimilációt. Az egészségügyi ellátásban is előretört az államnyelv: hogyan mondja el valaki idegen nyelven a legintimebb panaszát? Lehet bizalmi kapcsolatot építeni őshonosként idegen nyelven? A közigazgatási vezetők között a húszas évek közepére egyre kevesebb magyar volt, ezzel gyakorlatilag a hivatalokon belül a magyar nyelv használata megszűnt. Hivatalok között meg végképp. Bíróságok és más hatóságok előtt az anyanyelvű eljárást tulajdonképpen lehetővé tette a törvény, azonban a gyakorlat és a végrehajtási szabályok teljesen kizárták. Két magyar nemzetiségű ember közötti vitát a magyar nemzetiségű bírónak az államnyelven kellett elbírálnia akkor is, ha a felek nem tudtak szlovákul. Sebaj, mondta az állami vezetés, a tolmács jó megoldás erre a helyzetre, még ha költséges és életszerűtlen is.
Ha valaki párhuzamot vél felfedezni a 90 évvel ezelőtti Csehszlovákia és a függetlenséget kapott Szlovák állam magatartásában, lehet, hogy ez nem a véletlen műve. Hogy ne mindig politikusokat és közírókat idézzünk, a mai állapot kapcsán eszembe jut, hogy a felvidéki Ghymes együttes egyik frontemberével, Szarka Tamással készült interjúban olvastam a minap, hogy számára a közelgő március 15-e a bátor szabadság utáni vágyat jelenti, ami különösen akkor telik meg tartalommal, amikor – így mondta – „félni tanítanak minket.” Visszacsengenek Esterházy bevezetőben mondott szavai, pedig a két világháború között nem is született a hazafiasságról törvény, mint most 2010-ben Szlovákiában… Ha a történelem ennyire ismétli önmagát, akkor figyelemmel kell lennünk arra is, hogy mi volt a két világháború közötti felvidéki magyarság válasza a jogtiprásra?
Ezt a választ sok ezer felvidéki magyar mondta ki, de Esterházy János személyében értjük meg igazán. A hatalomnak elsősorban a nyelvhasználatot korlátozó lépéseire Esterházy által adott felelet három oldalát emelném ki. Először is a nyelvi jogok érvényesülésének problémáit tárta fel az emberek, a szakma és a politikum összefogásával. A megszerzett ismereteket megvizsgálta és következtetéseket vont le belőlük. Mai szóval élve: racionális helyzetelemzést végzett. Mindebből pedig megfogalmazta a követeléseit, amelyeket magáénak ismert el a felvidéki magyarság. Ez volt a híres 1936-os nyelvjogi memorandum, amit a sajtó csak Esterházy-memorandumként emlegetett. Ezzel tehát a belpolitika és főként az uralkodó hatalom számára szögezte le egyértelmű formában, hogy mi okoz problémát, mivel kell megküzdeni és mik az elvárások.
Másodsorban hangot adott ezeknek a követeléseknek a nemzetközi kapcsolatokban is. Felismerte és kihasználta annak a lehetőségét, hogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya a békeszerződések megkötésekor ünnepélyes ígéretet tett arra, hogy a kisebbségek nyelvi jogait épségben tartja, és a kisebbségek tagjainak megadja azokat a jogokat, amelyeket a köztársaság többségi polgárai élveznek. Esterházy tudta, hogy Csehszlovákia arra kötelezte magát, hogy e kisebbségvédelmi kötelezettségeit csak az Antant jóváhagyásával változtathatja meg és a Népszövetség bármikor ellenőrizheti a kisebbségi jogok betartását. Azaz a kisebbségi jogok már akkor nemzetközi védelemben részesültek. Harmadszor pedig Esterházy mindezekhez a saját életével is példát mutatott. Olyan politikusként állt elő, aki nemcsak mondja, de éli és megéli eszméit. Esterházy János tudta, hogy az anyanyelv megtartó ereje milyen fontos a felvidéki magyarság sorsában. Tisztában volt azzal is, hogy magatartásával képes igazán példát adni. Az ő bátorsága és józan tisztességessége sugárzott szét a felvidéken akkor is, amikor a prágai parlamentben magyarul szólalt fel, vagy amikor a közéletben anyanyelvén szerepelt. Tudta, hogy a vezető által adott minta segíti a közösség minden egyes tagját kisebbségi létének nehézségeiben, a hétköznapokhoz szükséges bátorságának összeszedésében.”
„Esterházy János által adott válasz aktualitását nem lehet vitatni. Ma, amikor személyében, közösségében, sőt nyelvében lehetetleníti el a jogi és politikai környezet a felvidéki magyarságot, felmerül a kérdés, milyen választ adna ma erre Esterházy?
Az ő életútja és példája mutatja az utat, hogy tárgyilagosan mérjük fel a bennünket körülvevő állapotot, a mindebből leszűrt következtetéseket egyértelműen fogalmazzuk meg, tárjuk a kisebbségek védelmét szolgáló nemzetközi szervezetek elé.
A kisebbségi érdekérvényesítés bel- és külpolitikai területein csupán egy közvetítő rendszer akad, amely mindenhol ugyanazt jelenti, általánosan elfogadott, demokratikus alapelvként tisztelik és most, a XXI. század elején egyre nagyobb védelmet élvez: ez az anyanyelv használata.
Esterházy János élete ma azt is üzeni, hogy egyedül a nyelvi jogok képesek arra, hogy a kisebbségi jogok zászlóshajójaként utat törjenek a határon túli magyar nemzeti közösségek jogainak fejlődésében úgy, hogy a nemzetközi jogközösség és az Európai Unió teljes támogatását is elnyerje.
És végül e nagyszerű politikus a mai vezetőknek üzeni, hogy ők adjanak személyes példát. Ez egyetemes üzenet: szól a határon túlra és szól az anyaországnak Esterházy személye rávilágít arra, hogy korunk egyik nagy problémája a jövőbe tekintés hiánya. Ez jelenti egyrészt, hogy nincs társadalmi, gazdasági stratégia. Nem lehet tudni, hogy a nemzet hogyan tudja kapcsolatait fejleszteni. Ha jól megnézzük, az igazi nemzetstratégiát nem a kormányzat, hanem a civil szervezetek alakítják, mint a Rákóczi Szövetség. Nem születnek tervek, elképzelések, a társadalom nem kap reményt a vezetőktől a kiszámítható jövőre.
Esterházy személye a stratégia iránti igényen túl arra is rávilágít, hogy szükség van olyan politikusokra, vezetőkre, akikre a társadalom példaképként tud tekinteni. Esterházy János magasra tette a mércét: erkölcsi tartása, mélyen megélt vallásossága, az igazság mellett való könyörtelen harca mindannyiunk számára minta. Ezért is fontos, hogy életéről, munkásságáról a legfiatalabb generációk is tudjanak. Már a serdülő fiatalok megismerhessék Esterházy személyén keresztül a hazaszeretet, kitartás, és bátorság eszményeit. Ne felejtsük el az egyetemista korú fiatal felnőttek ezreit, akik arra készülnek, hogy e nemzet jövőjének irányítását átvegyék. Belőlük nőnek ki a következő évtizedek családfői, szakemberei, politikusai, államfői, azaz a különböző közösségek vezetői. Legyen lehetőségük megismerni ilyen életmintát.
Hogy Esterházy János, a nagyszerű politikus, vezető és családfő valóban makulátlanul állhasson előttünk, le kell takarítani emlékéről a múlt által rászórt szennyet, hiszen ne felejtsük, hogy szomszédaink ma is háborús bűnösként tartják számon. Ezért különösen fontos, hogy a rehabilitációja mihamarabb teljes mértékben megtörténjen. Adja Isten, hogy Esterházy János személyét, nagyságát mind többen megismerjék, mert példája, meggyőződésem szerint, a nemzet jövőjére is meghatározó hatással van.”
A koszorúzáson számos társadalmi, ifjúsági és hitéleti szervezet, önkormányzat, valamint párt vett részt a Felvidékről és Magyarországról.
Az emlékünnepségen fellépett Balla Viktória vezényletével a koloni Zobor Hangja éneklőcsoport, mely Esterházy János szűkebb szülőföldjéről érkezett. A kórus 1971-ben alakult, 1990-99 között szüneteltette működését. Jelenleg 17 nő és 10 férfi alkotja.
Beszédet mondott Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Külügyi és Határon túli Magyarok Bizottságának elnöke, aki arról beszélt, a mai helyzetben a határon túli magyaroknak nincs anyanemzete. A nemzetközi szokás szerint nemzetiségi kisebbségnek mondják azt a népcsoportot, amelyiknek nincs anyanemzete, amelyiknek van, azt nemzeti kisebbségnek. A határon túli magyarok most nem tudhatják, melyik név kapcsolható hozzájuk. Hiszen nem kapják meg azt, ami érzelmileg jár nekik. Magyarország most anyósország. Ezt egyes környező országok felismerték, közöttük elsősorban Szlovákia, s ebből azt a következtetést vonták le, tehetnek bármit a magyarokkal. Erre utal a Malina Hedvig-ügy, a dunaszerdahelyi rendőrattak, a Beneš-dekrétumok megerősítése, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elítélése, a nyelvtörvény, a hazafisági-lojalitási törvény és ki tudja, mit tartogatnak még a perselyükben. Igazuk van a szlovákoknak, hiszen Szécsény azután következett be, miután felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a Magyar Állandó Értekezlet nincs és legújabban egy olyan embert kívántak kitüntetni Magyarországon, aki kiállt a szlovák nyelvtörvény védelmében. Itt a szónok Hushegyi Gáborra utalt.
Mégsem igaz, hogy nem volt anyaország. Mert van egy Rákóczi Szövetség, Esterházy János Emlékbizottság. Ezek mögött nem áll politikai, anyagi érdek, sem lelkiismeret furdalás. Ezek inkább a politikára jellemzőek. Az elmúlt években az volt a kérdés, tudjuk-e pótolni az anyaországot, hiszen az mi vagyunk. Kell terv, ellenállás és problémamegoldás. Olyan Magyarországra van szükség, mely nem adja föl. Ezt be kell bizonyítanunk a szlovák kormánynak is. Van tehát tennivaló. Frontot kell állítanunk az önfeladással szemben.
Mi van, ha jön az új világ? – tette föl Németh a kérdést. A történetnek nincs vége, nem lesz könnyebb. Ki tudunk-e jutni abból a mélységből, ahol vagyunk? De egy szép napon újra lesz anyaország. Ha önök nem folytatják s nem tudnak összefogni, nem lesz kiút. De tudom, a munka folytatódik. A magyarság sorsa nincs megpecsételve s akkor megsegít az Isten!
Mészáros Alajos, MKP-s EU-parlamenti képviselő ünnepi beszédében Esterházyra hivatkozott. Valószínű, nem mindent fogunk megtudni életéről. De amit már most is tudhatunk az az, hogy bátor és következetes politikus volt. A legsötétebb korszakban vette föl a harcot. Kitartott addig, míg maga is áldozattá nem vált.
Miért kellett meghalnia? Mert arisztokrata volt a szó legnemesebb értelmében. Olyanok törtek életére, akik eszmerendszerét föl sem fogták. Mindig szeme előtt lebegett az atyai intelem. Születése, neveltetése és képességei erre a szerepre predesztinálták. Már első parlamenti beszéde is világossá tette, jogorvoslatot keres és nem korrumpálható. Kassai beszédéből világos, a magyarországi kisebbségeket is védte. Bízott szlovák testvéreiben, de azok a bizalomra nem szolgáltak rá. Neve fogalommá lett, mégha kevesen merték vállalni azt, amit ő. Gustáv Husáknak szóvá tette a beneši dekrétumokat. Sorsát megpecsételte, hogy nemes, demokrata és magyar volt. Egyetlen demokrata volt a szlovák parlamentben. Nagy bátorságról tett tanubizonyságot.
Megkapta a legmagasabb lengyel kitüntetést, a Polonia Restituta parancsnoki keresztjét (Tegyük hozzá, e rangos kitüntetést külföldieknek nagyon ritkán adják, a mártír politikus lánya, Esterházy-Malfatti Alice vette át – BZ) Lech Kaczyński lengyel államfő hangsúlyozta, a kitüntetést Esterházy elsősorban a lengyel menekültek segítéséért kapta, de külön megemlítette a magyar politikus zsidómentő tevékenységét is, meg azt is, hogy Esterházy Magyarországon át mentette ki Kazimierz Sosnkowski tábornokot Nyugatra.
Lengyelország tehát hálával gondol rá, már Moszkva is rehabilitálta. Csak Szlovákiában ezt nem teszik meg.
A politika nem az igazság, hanem az erő meghosszabbított keze. A szlovákok ragaszkodnak a féligazságokhoz. Legyen bátorságunk feloldani retteneteinket. Merjünk önmagunk lenni. Ne engedjük, hogy halála értelmetlenné váljon. Egy nép öntudata vezető politikusaikban mutatkozik meg. Ez a választók felelőssége.
Az agymosás a tatárokat, a törököt és az orosz megszállást emlegeti történelmünk kapcsán. Pedig volt egy Szent Istvánunk, alkotmányos királyságunk, Nagy Lajos idejében országunk a legnagyobb volt, a török ellenére bekövetkezett Erdély aranykora és van egy csodálatos nyelvünk, mely a legősibbek közé tartozik.
Esterházy Mózesként vezette népét. Olyan lángoszlop volt, mely elégett. Benne megismerhetjük saját múltunkat. Ő nagyszerű példakép jelenlegi helyzetünkben is. Legyen népünk elég okos hozzá, hogy ilyen jövőképe legyen. „Add Uram, hogy így legyen!”
Az Esterházy János Emlékünnepség keretében átadták az Esterházy Emlékérmet, Nagy János szobrászművész kisplasztikáját.
Idén a Csemadok, a szlovákiai magyarok kulturális szervezete és Kovalcsik Cirill atya, érsekújvári ferences kapta a megtisztelő kitüntetést.
A Csemadokot Mács József író méltatta, elmondva, ez a kulturális szervezet Csehszlovákia nem kívánt gyermeke volt, mivel sem a szlovákok, sem a kommunisták nem kívánták, ám nem mertek nyíltan fellépni a kötelező internacionalizmus ellen. A Csemadok nyíltan sok mindent nem vállalhatott föl, mégis azt sugallta, merjetek bátran magyarok lenni! Ennek a szervezetnek volt köszönhető, hogy hivatásos magyar népművészeti együttes létesült, hogy voltak író-olvasó találkozók, hogy különböző fórumok születtek Gombaszögtől kezdve a Fábry és Kazinczy Napokig, szavalóversenyek, irodalmi színpadok… A Csemadok megtartó elemmé vált, a kisebbségi lét immunrendszerét alkotta, kimagasló szerepet játszott a szlovákiai magyarság megmaradásában. Nincs tehát oly magas kitüntetés, melyet ez a szervezet ne érdemelne meg. A harcot persze folytatni kell! A Csemadok részéről Hrubík Béla elnök vette át az emlékérmet, aki rövid köszönetében Esterházyt idézve leszögezte, az igazat mindig ki kell mondani! Amíg nem rehabilitálták, addig magyar politikus nem lehet a szlovák kormány tagja. Az MKP nyolcéves mutyizása méltatlan volt e tisztalelkű politikushoz, mert belépett a kormányba ellentétben Esterházyval. Ez a politika totális csődöt vallott és megbukott. Ma szomorúan szemlélné a helyzetet. Ezért a szlovákiai politikai elitet személyesen is terheli a felelősség! „Amikor Esterházy János arcképe előtt gyertya ég, nem mondhatok mást.”
Az 1966-ban született Kovalcsik Zoltán Tamás, vagyis Cirill atya azért részesült ebben a megtiszteltetésben, mert ferences szerzetesként Piliscsabán vállalta a szlovák közösség lelkigondozását. Persze könnyebb volt számára önerőből elsajátítani a szlovák nyelvet, mert egyetemi tanulmányai során orosz nyelvet és irodalmat hallgatott. Ez a közösség ugyan szlovákul énekelt, de magyarul misézett. 1998 óta szlovák miséket tart havonta egyszer. Majd Érsekújvárból keresték föl, mert félő volt, megszűnnek az ottani ferences templomban a magyarnyelvű istentiszteletek, melyeket 1626 óta tartottak. Ő ezt elvállalta és megalapította a Pintyőke Kórust. Tevékenységét Pischinger Géza, Érsekújvár polgármestere méltatta.
Kovalcsik köszönetet mondva a kitüntetésért, elmondta a végvárak falait kell erősíteni. Három éve a magyar és szlovák püspökök a kiengesztelődés mellett döntöttek. Babriosz görög költő tanmeséjét idézte a vesszőnyalábokról. Egyenként könnyű összetörni őket, de együtt lehetetlen. Esterházyt is így kell összefogva őrizni. Lukács evangéliumából vett idézettel hárította el a dicséretet: „Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” (Lukács 17:10)
Az emlékünnepség végén Kiss Péter méltatta azokat az iskolákat, melyek legutóbb a legjobb eredményt érték el a 10 éve indult beíratási program keretében. Öt éve új elemmel is bővült. A Rákóczi Szövetség (RSz) kezdeményezésére, minden magyar iskolába beíratott gyermek kap 10.000 Ft-ot, ami egy szimbolikus összeg és a nyertes iskolák 100.000 Ft-nyi támogatást. A nyertesek kiválasztásánál három szempontot vettek figyelembe. Egyrészt, hogyan alakult a beíratottak arányszáma a magyar lakosság arányszámához viszonyítva. Mennyivel emelkedett a diákok arányszáma öt év alatt (2004-2009) és végezetül ez a szám abszolút értékben miképpen alakult. Ennek alapján hét magyar iskola nyert. Két füleki (Mocsáry Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Ifjúság Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola), a szepsi Magyar Tanítási Alapiskola és Gimnázium és négy komáromi (Eötvös Utcai Alapiskola, Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont, Jókai Mór Alapiskola, Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola). Az iskolák képviselői elismerő oklevelet kaptak.
A fent említett kritériumok a következőképpen alakultak e három településen. Komáromban a magyar lakosság arányszáma 60,1%-ot tesz ki, a beíratottak arányszáma 64,1% volt. Füleken e két arányszám 64,4% és 66,7%. Szepsiben 43,6%, illetve 50%. Révkomáromban öt év alatt 6,1%-os, Füleken 18,6%-os és Szepsiben 25,7%-os növekedést tapasztaltak. Végezetül, Komáromban öt év alatt nem növekedett a beíratottak száma, Füleken viszont 34,4%-kal és Szepsiben 25,7%-kal.
Halzl József, az RSz elnöke rövid zárszavában elmondta, a beíratási programot nagyon fontosnak tartja és a szülőknek mindig hangsúlyozza, ne azt nézzék, ami a borítékban, hanem ami mögötte van. Hangsúlyozta, mennyire fontos a civil szféra együttműködése az állammal, mert akkor sokkal többet lehet elérni.
Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
Az emlékünnepségen készült felvételek megtekinthetők Képgalériánkban.
