A Valahol Európában musicalváltozata 1995-ben felkérésre íródott a második világháború alóli felszabadulás 50. évfordulója emlékére, s bemutatója a Budapesti Operettszínházban volt. Ezt egy évvel később követte Dés László második musicalje, A dzsungel könyve a Pesti Színházban. Kassán előbb az utóbbit láthattuk, s mindkét előadást Moravetz Levente rendezte.
A Valahol Európában c. darabnak napi aktualitása látszólag nincs, hisz a balkáni konfliktust leszámítva Európában 1945 óta béke és csend honol. Az utóbbi időkben mégis mintha csak a csend lenne a biztos, de ez a csend is kezd felhangosodni, hisz rend kell a világba (József Attila után szabadon). 1947-ben a MAFIRT – amely a kommunista párt befolyása alatt állt – rendelte meg a filmet (amely alapján a musical készült), s bízta meg a rendezéssel Radványi Gézát, aki a kor későbbi számos jelentős alkotóját bevonta a nem hagyományos munkába (segédrendezőként volt jelen Herskó János, Makk Károly és a Radványihoz hasonlóan szintén kassai Bacsó Péter, míg vágóként és forgatókönyv-íróként Máriássy Félix működött közre). A film forgatókönyvét a rendező és Máriássy mellett Balázs Béla, valamint Máriássy Judit jegyezte, a kamerát Hegyi Barnabásra, a zenét a harmincas évek filmjei egyik slágerszerzőjére, Buday Dénesre bízták. De ez együtt nem lett volna még elég a sikerhez, azt a történet és a játszók hitelessége biztosította. Persze, mondhatnánk, ezek a gyerekek csak önmagukat adták, s a film bevezető képkockáin megmutatott egyéni színészsorsok sokszor egy az egyben tükrözték a játszók személyes tragédiáját. Radványiék a gyerekszereplőket árvaházakból válogatták (innen érkezik a film több szereplője is), s ezek a gyerekek a filmen valójában önmagukat játsszák. A film Radványinak köszönhetően (a kommunista párt pénze a forgatás végére elfogyott) szerte a világba eljutott, Locarnóban díjat is nyert, 2000-ben beválasztották a Budapesti tizenkettőbe is.
A darab Kassához Bacsó mellett Radványi Géza jóvoltából is ezer szállal kötődik, ugyanis Radványi nem más, mint Márai Sándor öccse, aki pályája elején szintén írással kísérletezett, de már általános iskolás korában elcsábította a színház, s a harmincas években csatlakozott a magyar filmgyártás megalapítóihoz, s olyan filmeket tett le az asztalra, mint az Európa nem válaszol, az Egy asszony visszanéz, a Zárt tárgyalás vagy A beszélő köntös. Hiába volt viszont a Valahol Európában sikere, elhagyja az országot, s csak 1977-ben tér haza, hogy egy film erejéig ismét visszatérjen a második világháború borzalmaihoz (Circus maximus).
A musicalváltozat Horváth Péter rendezésében került az operettszínház színpadára, és Somlay Artúr egykori legendás szerepét Haumann Péter, Kulka János és Forgács Péter játszotta felváltva, de ez az előadás volt Szinetár Dóra, Miller Zoltán és Haumann Máté kiugrása is. Nálunk 1999-ben a GIMISZ mutatta be Kiss Péntek József rendezésében.
A kassai előadás (említsük meg, hogy az előadás műsorfüzeteként jelent meg a Kassai Színlap első száma, Havasi Péter szerkesztésében) többszörös terhet ró az alkotókra, hisz a közel húsz szereplőt parányi színpadon kell mozgatni, amely színpadot a díszleteket és jelmezeket is jegyző Kiča Katalin teljesen bezsúfol, hogy a helyszínváltásokat egy térben megoldhatóvá tegye. A terek és a szereplők is át-átjárnak korszakokból, helyszínekből és szerepekből, de ez az átgondolt rendezői koncepciónak köszönhetően nem gyengíti, hanem felerősíti az előadást. A hátteret a Cyranóban megismert gótikus fal alkotja, a falon Rubens Európa elrablása c. festményének reprodukciója, a bal oldali előtérben a Dunába lőtt Lánchíd, s Duna-part egy darabja, gazdátlan cipőkkel. Ez a díszletdarab majd az előadás utolsó képében kap fontos szerepet.
Amíg a filmbéli gyerekek önmagukat adták, Moravetz legnagyobb feladata, hogy a kassai Márai Sándor Alapiskolából összeválogatott gyerekek számára testközelivé és hihetővé tegyék a történetet. Az alkotók rendkívüli érdeme, hogy ez többnyire sikerül is. Mindössze Ficsúr (Madarász Máté) transzvesztita jelenete nem működik, ahol bizony több gyerekszereplő is elröhögi magát, holott a jelenet a benne szereplők számára korántsem mulatságos. Később a gyerekek teljesen beleélik magukat a történetbe, s igazolva látjuk Golding A legyek ura c. regényének kulcstézisét, hogy a gyerekek tudnak a legkegyetlenebbek lenni a világon. Rendezői lelemény a már említett átjárhatóság terek, korszakok és szereplők között. Amíg Simon Péter (Dudás Péter) az ősbemutatón csak a második rész elején jelenik meg, Kassán már az elejétől felbukkan, mintegy a humánum hordozójaként. Ellenpólusa a Vincét alakító Petrik Szilárd, aki előbb a nyilas hatalom vérszomjas képviselője (mert rend kell a világba…), később a kommunista rendcsinálás csinovnyikjaként tűnik fel. S úgy is tűnik el az előadásból, hogy egyszer visszajön még. Elhisszük neki. A kassai gyerekszereplők egyenrangú partnerei tudnak lenni a felnőtteknek, Garamszegi Viktor Professzora, Faber Levente Kuksija, Kuczik Mária Pötyije remek kabinetalakítások. A fiatalabb színészgeneráció is örömmel vesz részt a játékban, nagyszerű ifj. Havasi Péter roma akcentusból építkező Csórója (igaz, a dalok során ez az akcentus váratlanul eltűnik), Ponty Tamás kamaszlétből felépített Szeplőse, Madarász Máté mindennemű túlélésre sikeresen berendezkedett Ficsúrja, és az alkatával némileg ellentétes, hangjával és jelenlétével mégis az előadást biztosan szolgáló Tóbisz Titusz Hosszú szerepében. Márkus Judit ügyesen oldja meg a fiú-lány átmenetet (Suhanc), kár, hogy az általam látott előadásban egészségügyi problémák miatt hangja nem volt az igazi. Dudás Péter a sármját teszi közszemlére az előadásban, ami teljesen elég a szerep működtetéséhez, Pólos Árpád (Tanító) pedig a figura keserűségét hangsúlyozza. Külön fejezet illeti meg a koreográfus Dévényi Ildikót, aki néha már csodákra képes a parányi színpadon, s egy-két koreográfiája (Hosszú dala, vagy a befejező kép) hátborzongatóan felejthetetlen.
Kuksi halott, Suhanc leveszi a cipőjét s odahelyezi a Duna-parton gazdátlanul heverő cipők közé. Nem szabad félnünk.
Felvidék Ma, Juhász Dósa János
