Nem akármilyen történet a kálazi Új Hajtás színjátszó csoport „államnyelv-törvényes” ügye. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy maga Marek Maďarič kulturális miniszter ragadott tollat, hogy a folyamatban lévő eljárásból megpróbáljon Ladányi Lajos elleni politikai ügyet fabrikálni. Az alábbiakban a miniszter úr internetes naplóbejegyzését olvashatják magyar nyelven:
A kálazi műkedvelő színház, amely a törvényekkel összhangban magyar nyelven ad elő színműveket, 2010. január 17-én Gímesre látogatott az Aranylánc című darabbal. Hogy azt a falu minden lakosának bemutassa, akit az érdekel, és aki megfizeti a belépődíjat és időben megérkezik a megadott helyszínre.
Az esemény népszerűsítésére négyoldalas A5-ös formátumú, számítógépen egyetlen darab irodai papírra (A4-es) kinyomtatott és sokszorosított meghívót dobott be a gímesi lakosok portaládáiba. A meghívón nemcsak a helyszín, az időpont és a belépődíj összege szerepelt, hanem – a kálazi Csemadok alapszervezet alelnöke, Ladányi L. szerint, mert ez a szervezet a színjátszó csoport fenntartója, néhány gondolatot is tolmácsolni akartak a nézőknek, amolyan alapinformációkat a kálazi színjátszók csoportjáról.
Eddig akár rendben is lenne minden. A szándék szép, de rosszul sikerült. A falu lakóinak többsége ugyanis az időponton, a helyszínen és a belépődíj összegén kívül mást nem tudott meg a meghívóból. A gondolat, amelyet Ladányi úr közvetíteni akart, így átadatlan maradt. „Igyekezete“ a lakosság többségénél hiábavaló volt.
Azt kérdezik, ki tette tönkre Ladányi úr nemes szándékát? A válasz bizonyára meglepő: de ő maga.
A meghívót, melyet magyar nyelven írt, elfelejtette lefordítani szlovák nyelvre. Lehet, hogy arról is elfeledkezett, hogy a szlovák községben, Gímesen, a lakosság többsége nem tud magyarul, több mint a 60 százalékuk ugyanis szlovák nemzetiségűnek vallja magát. A meghívók kinyomtatásakor talán arról is „megfeledkezett“ , hogy Gímes község, de ő maga is a Szlovák Köztársaság területén van.
Hát, az időnkénti feledékenységben nincs semmi olyan, ami nem lenne normális dolog. Ladányi úr azonban mindeddig a legkisebb hajlandóságot nem mutatta rá, hogy megfontolja ezeket a tényeket, és velük összhangban cselekedjen. Az egyszerű feladatot, ami a meghívó szlovák szöveggel való kiegészítését jelentené, elutasította azzal, hogy aki a szlovákok közül tudni akarja, mi van ott leírva, megkéri a szomszédját, aki tud magyarul, s az lefordítja neki! Hát, ez is egy megoldás, csak éppen Gímesen az is előfordulhat, hogy az ilyen szomszéd három utcával odább lakik.
De akkor hová tűnt Ladányi úr hangoztatott szándéka, hogy gondolatokat tolmácsoljon és közvetítsen azoknak a lakosoknak is, akik nem tudnak magyarul? Ilyen hirtelen mellékessé vált számára? Vagy megbízható forrásokból megtudta, hogy azok a szlovákok, akik – mint ő mondta – „nagy számban nézik meg ezt a darabot“, a szomszédjukkal már mindent lefordíttattak?
Feleslegesen törnénk a fejünket, mert a válasz világos. Mit is nyerhetne valaki abból, hogy 15 perc alatt bepötyögi az irodájában – a számítógépbe elmentett – meghívó magyar szövegébe a szlovák fordítást (mert szlovákul mellesleg kiválóan beszél), s ezzel az egész probléma megoldódna, mindenféle pénzügyi kiadások nélkül?
Csakhogy ilyen esetben senki semmit meg nem tudna, és minden maradna a régiben – a 20. hely is az MKP választási listáján. Egy okos politikusjelölt viszont nem hagy kihasználatlanul ilyen lehetőséget! Lássák be: egy fénykép a „szlovák“ újságok első oldalán, a rá fókuszáló kamerák, a beszélgetések oknyomozó újságírókkal, akik mindig ott vannak, ha az „elnyomottaknak“ kell segíteni (s az, hogy senki nem tartja fontosnak megkérdezni, miben is mutatkozik meg az elnyomás, már törvényszerűen hozzátartozik az ilyen művileg megrendezett előadásokhoz), a kis műkedvelő csoport meghívása magyarországi fellépésre, estéről reggelre egy ügyet (ki tudja, milyet) védő hőssé válni, harcolni az ellen, aki (megint nem tudni, mit) el akar venni tőle.
Hát kérem szépen, mit számít ilyenkor egy lakos egy szlovák faluból, aki szeretné érteni, mi van a meghívón, amit a postaládájában talált? Vagy a nagy szavak a kölcsönös megértésről, az egymás mellett élő emberek egymáshoz közelítéséről, az emberi kapcsolatokról és a másik jogainak a tiszteletben tartásáról?
Az eredmény megszületett. Elég elolvasni a cikkeket a mindig forróan együttérző ún. szlovák újságírók tollából, különösképpen a Smeben, vagy kollégáik cikkeit Magyarországon.
Aktualne.sk, Marek Maďaričnak, az SZK kulturális miniszterének blogja (2010. április 23.)
Fordítás: Felvidék Ma, gyr
