Az autó-reinkarnáció, úgy tűnik, elsősorban a csehek és az olaszok műfaja. Csakhogy míg nyugati szomszédaink olykor az attraktívabbtól a szürkébb felé vezető utat választották (lásd: Felicia), a napfényes Itáliában pont az ellenkező a trend. Jó példa erre az új Bravo, a Fiat 500 – és a Lancia Delta. Amely 1980-ban az Év Autója volt, amely összesen 6 rali vb-címet nyert, és amelyet 9 év szünet után támasztottak fel. Mind motorilag, mind szereltségben a csúcsverziót kaptuk meg tesztelésre.
Alaktan
Az új Delta túlzás nélkül királynőként tündököl a szürke egyenautók sorában. Köszönheti mindezt elbűvölő formájának, amely egyszerre elegáns, sportos és futurisztikus. A családegyesítő, pajzs alakú hűtőmaszkot határozott metszésű fényszórók fogják közre, alsó peremükön a nappali fény LED-gyöngyfüzérével. A szintén fénydiódás hátsó lámpák még az elülsőknél is attraktívabbak, sőt talán ezek a kocsi legmutatósabb stíluselemei. Közöttük pedig – dinamikus, nyúlánk, karosszéria, a tetőívvel összefutó ablakperemmel, elöl-hátul-oldalt gyönyörű üvegfelületekkel… A márkaembléma és a lámpákhoz hasonlóan bumeráng alakúra formált D betű több helyütt is felbukkan, például a B-oszlopon, vagy az említett vonalak találkozási pontján.
Belvilág
A kivételes elegancia az enteriőrben is folytatódik: olcsó, vásári megoldásoknak nyoma sincs, stílusos és harmonikus az egész beltér. A kissé befelé fordított középkonzol némi fantáziával stilizált pajzsot mintáz, sőt még az elakadásjelzőn is a delta-motívum köszön vissza. A műszerfal megvilágítása fehér színű, ezt a megoldást egyre kevesebben használják, éppen ettől egzotikus. A bőr-alcantara kárpitozású ülések szépek és rendkívül kényelmesek; a hátsók előre-hátra csúsztathatók, így a lábtérrel nem lehet gond. Felül viszont már igen: kissé alacsony a szépen ereszkedő tető. A problémán az ugyancsak állítható szögű támlákkal lehet valamelyest segíteni. A koffer méretét feláras vízszintes osztólappal is tudtuk variálni, a háromnegyed köbméteres maximumot viszont csak jókora fenékküszöböt árán érhettük el. Ami a szereltséget illeti, valóban csak a legértékesebb tételeket érdemes említeni: kétzónás automata légkondi, kétrészes elektromos panorámatető, kanyarba világító ködfényszórók, na és a Platinum csúcsszereltség kiváltságának számító Bi-Colore fényezés.
Az országúton
Az 1,8 literes benzines turbómotor a kocsi legvitálisabb erőforrása. Dinamikában, sőt robbanékonyságban tehát végképp nem szenvedtünk hiányt – főleg hogy a 320 Nm-es csúcsnyomaték már dízelmotorokra jellemző alacsony fordulatszámon megjelenik! Talán az erőpotenciálnak megfelelő hangkulisszát hiányoltuk kissé, de tudomásul vettük, hogy ez a Delta nem HF Integrale… Az viszont mindenképpen kár, hogy ezt a motort csak hatfokozatú automata váltóval kínálják, bármennyire gyors és bármennyire szekvenciális ez a váltó. A „kézimunka” örömét a márka hagyományaira való tekintettel meghagyhatták volna… A túlszervózott kormány is zavart, sportos vezetéskor könnyen túlhúzható az ideális íven. Tény viszont, hogy ezekkel a megállapításokkal inkább egy régi, kultikus Lancia után nosztalgiázunk, mintsem az újat kritizáljuk. Az átlagautós örül a kényelmes automatának, a könnyen pörgethető volánnak, a 200 lóerőből pedig annyit használ fel, amennyit akar, vagy mer. És ha ritkán hegyezi ki a dolgot, a motor erőpotenciáljához képest meglepően alacsony fogyasztás lesz a jutalma…
ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1724 cm3
Teljesítmény: 147 kW (200 LE)/5000min-1
Nyomaték: 320 Nm/2000min-1
Sebességváltó: hatfokozatú automata
Legnagyobb sebesség: 230 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 7,4 s
A csomagtér űrtartalma: 465–760 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 11,1/5,9/7,8 l/100 km
Ár: 26 448 euró
Az alapmodell ára: 17 313 euró
Vas Gyula (A szerző felvételei
