Hogy ki lesz ott a szlovákiai magyar politikusok közül a parlamentben, a hét végén már tudni fogjuk. Azt azonban, hogy kizárólag nekünk, a választóknak köszönhetően lesz ott, már ma is tudjuk. Idővel arra is rájövünk majd, aki bejut, miért és hogyan is van ott a nagypolitikában, s megtudjuk talán majd, hogy „ki kicsoda”. A kampány véghajrájára az árvízi katasztrófa miatt, úgy tűnik, elmarad a politikai csúcsra járatás. Kevesebb az óriásplakát, a legújabbak mozgósítani akarják a választókat. A Szlovák Nemzeti Párt nyíltan hirdeti, hogy erről van szó, a kereszténydemokraták arra figyelmeztetnek: aki Ficóra szavaz, Mečiarra és Slotára is voksol, cserébe Fico arra figyelmeztet, ha nem az ő pártját választja a jónép, megint az MKP kezébe adja a hatalmat az SZDKU és a KDM. Az SZDKU pozitív: válassza a változást, karnyújtásnyira van, mondja, jöjjön szavazni június 12-én, és képesek leszünk rá. Bugár új megaplakátokon hirdeti, hogy ott lesznek, igen… A többiek a jövőért, a jövő nemzedékekért kampányolnak. Az MKP a maga útján halad, a hűségre, az összetartásra buzdít.
A szociológusok és politológusok pedig nem mernek jósolni sem. Már beismerik, hogy a közvélemény-kutatások nem sokat érnek, főleg most nem, hogy itt van az árvíz is, s nem tudni, mi lesz a helyzet 12-én. Sok múlik azon, milyen lesz a részvétel, 50, 55 vagy 60 százalékos-e. Sejteni sem lehet, mit hoz Szlovákiában az internetes kampány, milyen eredményhez vezetnek a közösségi oldalak… Tehát több okból is bizonytalan, mi lesz. Lehet négypárti, de nyolcpárti parlament is. A köztelevízióban két szociológus és egy politológus is csak tapogatózott, amikor ezeket a kérdéseket meg akarta válaszolni.
Mások próbálták meghatározni azt is, melyik párt kiket céloz meg. Ideológiai vonalvezetést, társadalmi réteget kerestek. A legérdekesebb, hogy a két felkapott „újoncot” tartják a finisben leginkább meghatározhatatlannak. A Szabadság és Szolidaritás pártját egyértelműen az internetező fiatalok politikai kedvencének tartják, a programja is egyértelmű és liberális, csak Sulík marketingjével van baj, mert a szociológusok-politológusok szerint ennél szélesebb választói réteget kell tudni megszólítani a sikerhez. A másik üdvöskénél, a Most-Hídnál meg éppen azt kifogásolják, hogy mindenki meg akar szólítani, ezért senkihez sem szól. Pavol Marchevský politológus (a Hospodárske novinyban) zűrzavarosnak nevezi a párt programját, amely toleranciát, kisebbségi jogokat, első lakásokat, a bíróságok megtisztítását ígéri egyszerre, és a kampányrendezvényein is kizárólag Bugár Béla kedveltségére épít. Mindez így együtt: hiteltelen, hamis szerinte.
Ezért aztán úgy tűnik, a szlovák politikában nem lesznek üstökösei a választásoknak. Egyetlen új párt sem ér el olyan sikert, mint Csehországban a TOP 09 vagy a Közügyek, illetve mint Magyarországon a Jobbik és a Lehet Más a Politika. Pár nappal a választások előtt az elemzők inkább arra számítanak: a már ismert pártok és tapasztalt politikusok mellé áll a választópolgár.
Néhány kérdésre egyelőre választ sem kerestek az elemzők. Elsősorban arra, hogy ki pénzeli a kampányokat. A sajtó is beéri halvány „saját zsebbel” vagy az „erről most nem nyilatkoznék”-kal. Úgy tűnik, Szlovákiában csak tíz évvel a finanszírozási panama után lehet beszélni „ügyekről” – rendkívüli sajtótájékoztatókon pro és kontra, amikor aztán az ügyész is csak kezeit moshatja, mert a „cselekmény” elévült. Tíz éven belül, vagy azon melegében legfeljebb célozgatni lehet a kezdő pártok anyagi hátterére. Sulík az interneten és a közösségi oldalakon viszonylag olcsón kampányol. Az ország sincs tele az óriásplakátjaival, a mennyiségből meg hihetőnek látszik, hogy sok mindent saját zsebből finanszíroznak, ráadásul saját tagjainak reklámügynökségei ingyen adnak felületet saját jelöltjeiknek.
Bugár Béla pártjának is van ilyen tagsága, illetve támogatói bázisa. Nochta Edit vállalkozása – az OTP kampányaiból ismerhetik a tevékenységét – korábban, Bugár elnöksége alatt az MKP házi reklámügynöksége volt, a Most-Hídban tagként-támogatóként is megjelent a cégtulajdonos. De van reklámtevékenységre jogosítványa a pártelnök családi kft-jének is (melynek ügyvezetője Vörös Péter, Bugár parlamenti képviselői asszisztense, a Most-Híd képviselőjelöltje). S mivel a párt szponzori listája nyilvános, az is kiolvasható belőle – ha a mecénásokat a nyilvános cégjegyzékben is megnézzük –, ki miben vállalkozik. (A cégjegyzéki adatok a politika vonatkozásában igen érdekes olvasmánynak bizonyulnak.) A pozsonyi Ján Ružička, aki február 26-a és április 29-e között négy részletben összesen 87 800 euróval támogatta Bugár pártját, szintén üzemeltet reklámügynökséget is. A támogatási tételek alapján feltételezi e sorok írója, hogy kampányfinanszírozásról van szó (7500+17800+38500+24000 euró). Ezt a nevet azért érdemes megjegyezni, mert a Most-Híd legbőkezűbb szponzoráról van szó. Ennyi pénzt csak úgy a vakvilágba nem szokás elszórni. Ján Ružička nem szerepel a jelöltlistán, nincs a párt vezető testületeiben, azok között sem, akik a párt megalakulásakor a finanszírozást illetően „kosztpénz-megvonást” emlegettek. Hogy ő mit képvisel az olvashatatlan pártban, illetve milyen elvárásai vannak a jövőt nézve, arról egyelőre fogalma sincs a kívülállónak. A tisztességről, az igazmondásról és átláthatóságról regélő pártkampányról a Most-Híd elnöke annyit árult el a szlovák sajtónak pár napja, hogy eddig 229 ezer eurót költöttek rá. Kevesebbet, mint az MKP. Ha igaz, amit Bugár Béla állít, azt is hozzá kellene tennie: ki, kik költötték rá arra a hónapok óta tartó megakampányra a többit (és mennyit?), s mit ígért érte cserébe?
A szlovákiai politikában is rendkívüli mértékben nyert teret az utóbbi évtizedben, hogy a politikai pártok mögött erős gazdasági-pénzügyi érdekcsoportok rejtőzködnek, amelyek tőzsdei befektetésként fogják fel a szponzori tevékenységet, s ha sikerrel jár a párt, amelyre „tettek”, busásan visszakapják a tétet különböző állami megrendeléseken, befektetéseken, támogatásokon. Jól feltérképezhető gazdasági csoportok ügyködtek már a második Dzurinda-kormány házatáján is, a mostani kormány és kormánypártok ügyleteiből meg jóval kevésbé burkoltan törtek elő a „cápák”. Balgaság lenne azt hinni, hogy bizonytalan sorsú pártoknak csak úgy pénzt osztogatnak különböző vállalkozók – a mai világ nem erről szól.
A Most-Híd esetében pedig még egy további szempont sem mellőzhető. Az, hogy ki mozgatja valójában a szponzorait. Meglehet, hogy azok, akik szeretnék Bugárt és pártját a parlamentben, egyben a kormányban látni, azonosak azokkal, akik szeretnék a szlovákiai magyar politikai érdekképviseletet marginalizálni, így éppen a jelenlegi kormánypárt érdekcsoportjaival azonosak. Amikor Simon Zsolt, a Most-Híd alelnöke fennen hirdetni kezdte, hogy a nagypolitikában csak a gazdag embereknek van keresnivalójuk, tulajdonképpen a „tömjük meg a zsebeinket” politikai ideológiáját hirdette meg, ez pedig olyan fajta pragmatizmus, amely bármit feláldoz, hogy ezt a célját elérje.
Meglehet, a Most-Híd programtalan programja, senkihez nem szóló és mindenkit megszólítani akaró retorikája, Bugár celeb népszerűsége ehhez járható utat kínál, pontosabban: hidat. Hidat, mely összeköti azokat, akik arra akarják használni a politikát, hogy egyéni hasznot húzzanak belőle, magukat gyarapítsák, a közösséget meg – amelynek a szavazatai árán polcra akarnak kerülni – félrevezessék.
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
