Pár nap múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon, amikor eldől, hogy kik és milyen irányba fogják vezetni az országot további négy évig. Nekünk, felvidékieknek is fontos figyelni az eseményeket, hiszen nagyon nem mindegy, hogy az anyaország és kormányzói hogyan viszonyulnak hozzánk, és egyáltalán milyen lesz az egyetemes nemzetpolitika irányultsága.
Bár senkinek nem kell bemutatni a politika világát, azt le kell szögezni, hogy elképesztő polarizálódás tapasztalható a magyarországi társadalomban. Van a két kormánypárt (Fidesz, KDNP), mely a legnagyobb támogatottságnak örvend és van a százfelé atomizálódott úgynevezett ellenzék. Az úgynevezett jelzőt azért találtam indokoltnak, mert ezek a pártok sok esetben képtelenek ellátni még az ellenzéki szerepüket is, ezért a médiájuknak kell helyettük lélegeztető gépen tartani őket, viszont néhányuk esetében még ennek ellenére is beállt az agyhalál.
A Fidesz-KDNP mögött nyolcévnyi eredmény tornyosul, amit lehet véleményezni, jónak, esetleg kevésnek, vagy akár rossz irányultságúnak is titulálni, csupán egyet nem lehet: elvitatni. Nyolc év alatt olyan látványos eredményeket produkáltak ugyanis, melyeket korábban egy kormány sem tudott. Magyarország presztízse európai és világviszonylatban is újra jegyezve van, ha nem is tökéletesen, de minden egyes gazdasági mutatója pozitív az országnak. Ezzel kapcsolatban leggyakrabban az uniós forrásokat szokták emlegetni – nyilván nem alaptalanul – de ez olyan, mint a fociban a gól, nem kell megmagyarázni. Nemzetpolitikai értelemben pedig a II. világháború óta a legsikeresebb tendenciák valósultak meg, melyek alapjaiban határozzák meg a mi felvidéki mindennapjainkat is.
Ezzel szemben az ellenzéknek egy programpontja van: bármi áron leváltani a jelenleg regnáló kormányt. Hogy hogyan, kivel, milyen áron és módszerekkel, az a legkevésbé sem érdekli őket, csak az, hogy ezt megtehessék. A baloldali töredékpártok korábban előszeretettel nevezték magukat demokratikus ellenzéknek, hogy különbséget tegyenek maguk és a sokáig szívből gyűlölt Jobbik között, a totálisan kilátástalan helyzet miatt viszont összellenzéki együttműködés jött létre. Így került egy platformra a korábban radikáljobboldali, szélsőséges, mára egy oligarcha, Simicska Lajos által megvásárolt néppártosodó Jobbik a 2006-ban őket lövető Gyurcsánnyal, vagy éppen a migránsbarát egykori kommunista párt utódjával, az MSZP-vel és a zavaros világnézetű zöldpárti LMP-vel és a liberálisokkal. Ők, a maguk egyenkénti 5-10 százalékukkal a nagyobbaknak tekinthetőek, egyedül a Jobbik tud valamivel 10% fölé kerülni, de szélsőséges szavazóik tömegével fordulnak el tőlük a pálfordulás miatt. Mellettük tevékenykedik még számtalan olyan mikropárt, amelyek szinte mérhetetlenek, és teljességgel komolytalanok is, ide sorolandó a Kétfarkú Kutya Párt, mely hivatalosan is viccpártnak vallja magát, a budapesti olimpiai álmokat tönkretevő, ezáltal általános közutálatnak örvendő Momentum, vagy éppen az Együtt (mely külön indul), a PM, a Liberálisok, a Párbeszéd és még vagy tucatnyi kamupárt. Utóbbiak deklaráltan csak azért indulnak a választásokon, hogy kampánytámogatásban részesüljenek.
Gyűlöletkampány
Abban egyetért mindenki, hogy jelenleg gyűlöletkampány folyik Magyarországon. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy kik és mi ellen folytatják. Az ellenzék szerint a kormánypárt teszi, mely a migránsokkal és Soros Györggyel riogat. Csakhogy ez nem konkrétan valaki ellen, hanem egy jelenség ellen irányul, igaz, meglehetősen leegyszerűsített és unalmas módon. Míg a szivárvány ellenzék Istent és embert nem ismerve gyűlölködik Orbán Viktor, a Fidesz és mindenki ellen, aki hozzájuk köthető, beleértve a szavazó állampolgárokat is. A legtalálóbb kifejezés minderre talán a tehetetlen düh lehet, mivel bármit is tesznek, képtelenek saját pártocskáik erősítésére, vagy ellenfelük gyengítésére, így inkább a jól bevett anarchista módszerhez folyamodnak, hogy megpróbálják totálisan ledegradálni a közállapotokat, a hangulatot, abban a reményben, hogy a zavarosban talán több juthat nekik. A tragédiájuk, hogy ha mindenki össze is fogna és győznének is, akkor sem lennének képesek együtt kormányozni. Annyira különbözőek, sokszínűek és antagonisztikusak, hogy egyszerűen esélytelen lenne 5-6 összeférhetetlen párt kormányalakítása. És ha ez még valami csoda folytán meg is történne, akkor sem lenne működőképes, az instabilitás pedig, láthatjuk a világban, milyen katasztrófákhoz vezethet egy országot. Így a helyzet számukra teljesen reménytelen, ami nem tesz jót a parlamentáris demokráciának sem, ugyanis a hatalomnak ugyanolyan természetes része a fék szerepét betöltő ellenzék, mint a bármi egyéb. Ennek híján viszont csorbul az egész rendszer.
Ez kétségkívül egészségtelen állapot, de ameddig csak a politikusok térfelén maradna ez, addig talán még kezelhető is lenne, ám a jelenség sajnos óhatatlanul kivetül az emberekre és az élet minden területére, ami már óriási károkat okoz az alapvető emberi kapcsolatokban. Azt tartja a mondás, kibicnek semmi sem drága, nos a politikusoknak még annyira sem. Sajnos hosszadalmas folyamat lesz a társadalmi viszonyok rendezése.
Sokszor már azon gondolkodom, hogy vajon az egyes politikusok ezt valóban meggyőződésből teszik, vagy annyira elrugaszkodtak már a valóságtól, hogy képtelenek kiszakadni a saját képzelt burkukból. Néha úgy tűnik, mintha valamely alternatív világok jöttek volna létre egyeseknek, amelyekben képtelenek észrevenni más érdemeit, eredményeit, vagy éppen önmaguk hibáit. Ezért értelemszerűen konstruktívak sem képesek lenni és megoldásokat sem tudnak kínálni. Ez egyébként szerintem érvényes en bloc szinte mindenkire, de remélhetőleg április 8-a után eloszlik a lila köd. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy egyes pártok önmeghatározása óriási válságba került, és tagjai számára sem egyértelmű az értékrend és az irányvonal. Tisztázott öntudat és választási program nélkül, illetve cselekvésterv híján a mással szembeni meghatározás jól bevett, biztos módszer, csak éppen kevésbé hatékony és előremutató.
Felvidéknek, akárcsak az anyaországnak mind a szülőföldön maradás és boldogulás, mind a szlovák-magyar kapcsolatok végett stabil, megbízható és jövőképet biztosítani tudó kormányra van szüksége.