Húsz évvel ezelőtt indult a Felvidéki Tavaszi Hadjárat. Most, hogy évforduló van, akaratlanul is a kezdetet kell idéznem, mert történelmet írtak akkor.
Az 1848/49-es szabadságharc története, mint a magyar történelem minden korszakot váltó jelentős eseménye, a felvidékiek számára csaknem ismeretlen maradt a 90-es évekig. A történelemkönyvek alig említették, vagy egyáltalán nem, s csupán azok jutottak hozzá történelmi forrásokhoz, magyar szamizdat kiadványokhoz, történelmi jellegű kiadványokhoz, akik megszállottan elrejtve hozták át a határon Magyarországról.
Az 1992-1998-as Mečiar korszak az itteni magyarságot bekeményítette Isten igazából. Ebben az időszakban, a tiltások ellenére történelmi emlékjelek, kopjafák, emléktáblák sokasága született, szinte egész Felvidék-szerte. Persze ott, ahol „bátrak voltak akik mertek“….. nem féltek semmilyen megfélemlítéstől, sokszor kijátszva egy-egy rendeletet, vagy törvényt.
A kort idézve, s az évforduló kapcsán nem kerülhetem el, hogy ne említsek neveket, akik e legvadabb időszakban a Felvidéken elindították a Felvidéki Tavaszi Hadjáratot. Azért is, mert sajnos többen már nincsenek közöttünk, mint Dobos László, a MVSZ Kárpát-medencei elnöke, Kunyík Béla szőgyéni szabómester, aki sorozatban varrta a hagyományőrzők ruháit, itthoniaknak és budapestieknek, Benefi László kéméndi polgármester, hogy csak a szervezőket említsem. Magyarországon akkor már vagy tíz éve Tápiótól Isaszegig, csaknem egy hónapos hadjárat indult a sorra gyarapodó történelmi hagyományőrzőkkel, az eredeti hadjárat útvonalain.
1992-ben Szőgyén polgármesterét levélben kereste meg a Széchenyi Társaság megbízottja, hogy ismertesse tervüket a szabadságharc 150. évfordulójára a felvidéki hadjárattal kapcsolatban.
A Magyarok Világszövetségének akkori felvidéki tanácsnoka Pogány Erzsébet, Dobos Lászlóval, Halasy Nagy Endre történésszel a Széchenyi Társaság elnökségi tagjával keresték meg Felvidék nyugati részében a központi nagyközséget Szőgyént, Nágel Dezső polgármestert. Halasy Nagy Endre történész felvázolta a felvidéki hadjárat tervét. Eredetileg Pozsonyig szerettek volna menni, összekapcsolva a szlovák hagyományőrzőkkel, de erről a tervükről hamar lemondtak.
Nágel Dezső Szőgyén akkori polgármestere rögtön befogadó volt, s már az első találkozón ott voltam jómagam is, mint a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának titkára, vállalva a társrendezést. (Ekkor már a Csemadok apparátust a Mečiar kormány menesztette).
Nágel Dezső összehívta a három járásban érintett települések polgármestereit, s így történt a lévai, érsekújvári és komáromi települések bevonása. A legközelebbi találkozón már a három járás azon polgármesterei vettek részt, (mintegy 20 település), akik vállalták a hadjárat csapatainak fogadását.
Azon az áprilisi napon, amikor bevonultak a kijelölt településekre a lovashuszárok, gyalogos hagyományőrzők, valóban történelmet írtak Felvidéken. Bényben Csókás Feri bácsi jóvoltából népviseletbe öltözött fiatalok sorfala várta a csapatokat, akik között ott voltak az anyaországi, a székely hadosztály, a lengyel Wysocki Légió Hagyományőrző csapata, és a felvidéki hagyományőrzők, az Izsai Lovasbandérium Kurucz Lajos vezényletével. (Sajnos már ő sincs közöttünk). 2001-ben aztán Szőgyénben is megalakult egy fiatalokból álló csapat, akiket Budapesten képeztek ki, ők a IX.Vörössipkás Honvéd Zászlóalj. Ruháikat a szőgyéni Kunyik Béla szabómester varrta. Ők azóta is résztvevői a hadjáratnak. Az emberek könnyes szemmel kísérték végig a falvakon vonuló több mint száz gyalogos és lovas huszárt, a markotányos lányokat és hallgatták meg mindenütt (volt amikor szakadó esőben), Katona Tamás történész lenyűgöző, a harcokat felidéző szavait.
A központi ünnepség akkor is, most is Szőgyénben volt a kultúrházban. Kiállítás, koszorúzás, majd az esti programban a helyi irodalmi csoport Sárai Zoltán Csemadok elnök vezetésével (már ő sincs köztünk) és Berényi Kornélia jóvoltából, felejthetetlen élményt nyújtottak. Az ünnepi szónok itt is Katona Tamás volt több éven keresztül, de volt év, amikor Konrad Sutarski lengyel költő is szónokolt a színpadon.
Már az induláskor a történész és Pogány Erzsébet egy Petőfi szobort ajánlottak fel Szőgyén községnek. Nágel Dezső azonban Görgei Artúr (az akkor még inkább árulóként elkönyvelt hadvezér) mellszobrát kérte. E szobrot is Pogány Erzsébetnek és a falu polgármesterének köszönhetően a szabadságharc 150. évfordulóján, 1998-ban avatták fel a szakközépiskola udvarán. Azóta áthelyezték azt az alapiskola területére.
Ez volt az első felvidéki (de Magyarországon is) a XX. században felállított Görgei szobor, melyre a szőgyéniek méltán büszkék.
Évekig folytatódott a községek bevonásával hasonló formában a hadjárat. S azóta is Szőgyén községben Vígh Gábor jóvoltából szervezik, immár idén a XX. alkalommal több településen átvonulva egész a komáromi bevonulásig.
A felvidéki magyarság ifjabb és idősebb nemzedéke e területeken ezáltal a rendezvény által ismerte meg a magyar történelem eme jelentős korszakát, és így ismerték meg a haza nagy vezéreinek nemes cselekedeteit.
Tisztelet a hősöknek, a bátraknak, s a cselekvő embereknek.
