A nevem Kovács Zsolt. 26 éves felvidéki magyar vagyok, bodrogközi lakos. Végzettségem szerint közgazdász. Írásomat azért kezdem bemutatkozással, hogy szavaim ne egy ismeretlen és névtelen ember gondolatai legyenek.
Nem vagyok párttag. Ám az MKP szimpatizánsa vagyok, és az elmúlt választás során kifejezetten aktívan támogattam a pártot és bodrogközi jelöltjeit. Hiszem ugyanis, hogy egy erős, határozott öntudattal rendelkező felvidéki magyarság nemcsak a mi érdekünk, hanem egész Szlovákia érdeke is. Erős magyarságot csak az MKP akar építeni Szlovákiában, egyetlen más párt sem, ügyeit ezért buzgón támogatom.
A választás eredményeivel nem vagyok elégedett. Örülök a jobbközép koalíciónak, Fico háttérbe szorulásának, valamint Mečiar és Slota bukásának. Nem örülök viszont annak, hogy régióm, a keleti vég képviselet nélkül maradt, tehát keleten a helyzet továbbra is változatlan – azaz elkeserítő. Nem örülök annak sem, hogy a párt, amelyiknek bejutásáért annyit dolgoztam, kimaradt a parlamentből. Ugyanakkor tudatosítom, hogy nem volt véletlen a vereség, és azt is tudom, hogy nem rajtunk, bodrogközieken múlott. A választásokra úgy tekintek, mint egy vesztes csatára – nehezebb helyzetbe hozta a felvidéki magyarságot, de nem veszejtette el azt. Még nem.
Ami most fájó pofon volt, annak a jövőre nézve ébresztő harsonának kell lennie. Fel kell ébrednünk! Emlékszem az értetlen és csalódott arcokra a választások után. Erre senki sem számított – én sem –, hiszen annyira elragadott bennünket a választási láz, a tenni akarás. Pedig számítanunk kellett volna rá, mert a folyamatok az eredményt igazolták.
A választási kampánnyal kapcsolatban 3 olyan problémát emelnék ki, amely szerintem végzetesnek bizonyult: az igazi szószólók hiányát, a párt „piaci” viselkedését és az aktivistákkal való bánásmódot.
Kik azok, akik a közvélemény szemében megtestesítik a pártot? Ha belegondolunk, az igazán sikeres pártok médiaarculatát a vezéregyéniségek szereplése jellemzi. 2-3 emberről van szó: az elnökről, az elnökhelyettesről és a szóvivőről. Mindenki más a háttérben marad. Ez azért van így, mert az emberek alapvetően egyszerűek és legfeljebb ennyi emberről tudják megjegyezni, hogy minek a kicsodái.
Az MKP médiaszereplései során nem követte ezt a törvényt. Mindenki nyilatkozott, amiről csak lehetett, alelnök jött alelnök után, így végül szinte senkiről sem lehetett megjegyezni, hogy ki is ő, mit képvisel és tulajdonképpen mit is mond.
A másik, még komolyabb probléma – amire a nemrég felmerült új név gondolata döbbentett rá – a párt viselkedése a politikai színtéren. Közgazdászként ezt úgy írhatom le a legegyszerűbben: a párt beszűkítette a saját piacát. Politikában ez felér az öngyilkossággal.
Míg Slota SNS-ét kivéve az összes párt arra törekedett, hogy minél több választót győzzön meg parlamentbe jutásának fontosságáról, az MKP – csakúgy, mint az SNS – egy szűk és megosztott rétegre koncentrált. Meg is lett az eredménye.
Ideje tudatosítani, hogy ha a Felvidékről beszélünk, akkor minden itt élő emberről beszélünk, magyarról, szlovákról, romáról. A kampány mégis célt tévesztett. A hűségről szólt ugyan, de megfeledkezett azokról, akik a napi betevő falatért küzdenek, viszont nem szólt a velünk együtt élő más nemzetiségek képviselőihez, köztük a jószerivel csak magyarul beszélő roma lakossághoz sem. Ezeken elmerengve az a meglepő, hogy a párt kimaradása a parlamentből bárkit is meglepett!
A harmadik probléma mindezek mellett elenyésző apróságnak tűnhet, pedig nem az. Az aktivistákról van szó, akik a kampány során a párt partnerei és nem alattvalói. A helyi képviselőjelöltek és a helyi pártvezetés partnerként tekintett rájuk, ez a partnerség viszont nem tükröződött a párt vezetősége felől. Az alacsony díjazás tükrében elgondolkodtató, hogy teljesítményarányos-e az aktivisták által elvégzett áldozatos munka a felkínált jutalom összegével? Megalázó és közösségromboló, ha mosolyogva közlik az emberrel, hogy ez statisztikai adatok alapján lett kiszámítva és egyes régiókban ennek akár a többszörösét kapták ugyanannak a pártnak az aktivistái. A párttól, amelyre voksainkat adjuk, nem ezt a hozzáállást várjuk el! Kizárólag lelkesedésből már nem lehet pártot építeni. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a párt pénzelje a választóit. De egy, a mai kor követelményeinek eleget tevő párt igen is kell, hogy foglakozzon a szimpatizánsaival, kell, hogy napi szinten tartsa velük a kapcsolatot, képezze és információval lássa el a tagságot, és ami a legfontosabb, mindnyájukat egyenrangú partnerként kell, hogy kezelje. A hosszú távú együttműködés, a fennmaradás és a létjogosultság érdekében az aktivistákkal rendszeres kapcsolatot kell tartani, képezni kell őket, és meg kell őket becsülni. Az elmondottak hatványozottan igazak az alapszervezetekre és azok tagságára is.
A július 10-ei rendkívüli kongresszusig nem igazán foglalkoztam a párt szerkezeti felépítésével, a pártszervek összetételével. Eleve meglepetésként ért, hogy egy magát haladó szellemiségűnek valló pártnak 17 (!) tagú, monstre elnöksége volt. Ami még inkább megdöbbentett, hogy ennek, az európai mércével mérve kis pártnak volt egy elnöke, elnökhelyettese és 8 (!) alelnöke (ún. szakmai alelnökök). Ez Európában unikum. Kérdem én: Ha ez a mamut nagyságú vezetés, a sok tisztség nem jelenik meg a párt munkájában, eredményességében, nem hozza a joggal elvárt választási eredményt, akkor vajon mi indokolja a létjogosultságát?
A kongresszus után ugyan „csökkent” az elnökség létszáma – 3 fővel – ám ez semmiképp sem nevezhető lényegi változásnak. Már csak azért sem, mert az elnökség személyi összetétele érdemben nem változott. A pártot egy-két új arctól eltekintve ugyanazok a személyek vezetik. Azok a személyek, akik szerintem ugyanúgy felelősei a választási kudarcnak, mint a lemondott pártelnök. Tehát minden maradt a „jól bevált” régiben, csak épp pepitában.
A kongresszustól személy szerint radikálisabb megújulást vártam, főleg a legsürgetőbb változásokat igénylő területeken, mint a párt szerkezeti felépítése, az elnökség létszámának erőteljesebb csökkentése és egy új irányvonal alapjainak lefektetése. Ezek sajnos mind szinte érintetlenek maradtak.
Mint később megtudtam, aznap egy másik javaslat is a Kongresszus elé volt terjesztve. A javaslatot a Bodrogköz küldöttei készítették, ezért felkeltette az érdeklődésemet és utána jártam egy-két dolognak.
A javaslattal való megismerkedés után két fontos pontot emelnék ki abból:
1. Az elnökség számának legfeljebb 11 főre való csökkentését, a következő elnökségi tagokkal: a pártelnök, az elnökhelyettes, az OT elnöke, az Országos Kongresszus által megválasztott tagok, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, a párt miniszteri klubjának elnöke, a párt EP képviselőcsoportjának elnöke és tanácskozási joggal az OT által meghatározott további személyek. Az elnökség száma most 9 fő lett volna, mert a pártnak nincs sem parlamenti képviselőcsoportja, sem miniszteri klubja.
2. Az elnökség szerkezeti átalakítását. A javaslat értelmében az 1-es pontban említett tisztségviselők mellett, az elnökségben a megyék is képviselve vannak egy-egy taggal. A szakmai alelnökök tisztsége megszűnik, feladatukat a szakmai tanácsok elnökei veszik át, akik az Elnökök Tanácsának a tagjai. A „szakmaiság” helyett a regionalitás elve erősödött volna meg.
A kisebb létszámú elnökség rugalmasabb, akcióképesebb és hatékonyabb, nem beszélve arról, hogy lényegesen kisebbek a működtetésének a költségei.
A pártnak újra kell építenie önmagát. Az építkezés alappillérei kell, hogy legyenek:
– a helyi és regionális szervezetek megerősítése, működtetése úgy, hogy ők is érdekeltek legyenek a közös munkában,
– a helyi és a regionális önkormányzatokkal való tényleges együttműködés (különös tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra),
– az aktivista hálózat kiépítése, az aktivisták képzése, rendszeres foglalkozás velük és megtartásuk,
– a megújulás fontos eleme kell, hogy legyen a mozgalmi munka, ennek keretén belül tartós kapcsolat kialakítása, rendszeres és közös munka a párt szimpatizánsaival és a civil szervezetekkel,
– a helyi és a regionális stratégiák kialakítása és érvényesítése a párt munkájában, társadalmi, gazdasági és politikai célkitűzéseinek kialakításában.
A bodrogköziek által benyújtott javaslat valószínűleg nagyobb támogatottságot kapott volna, ha a küldöttek még a kongresszus előtt áttanulmányozhatták volna azt, más kiküldött anyagokkal egyetemben.
Remélem, hogy a párt szimpatizánsaként észrevételeimmel hozzájárulhattam egy szélesebb és objektívebb perspektíva kialakításához. Továbbra is nagy érdeklődéssel figyelem majd az új elnökség által vezetett tevékenységét. Várom az előrelépést, mert ami eddig történt, úgy érzem, kevés a jövőbeni sikerekhez.
A legjobbakat kívánom a pártnak, mert a felvidéki magyarságnak szüksége van az MKP-ra, ugyanúgy, mint ahogy Szlovákiának egy erős magyarságra.
Kovács Zsolt, közgazdász
Felvidék Ma
