(Szarka László nyilatkozatával kiegészítve – szerk.megj.) Ezekben a napokban sokan elemzik a helyhatósági választások eredményeit. A korrekt értékelések mellett furcsák is megjelennek, s bizonyára nem mentes a folyamat a személyes érdekek által motivált megnyilvánulásoktól sem. Az egyik leginkább melléfogó értékelés például azt hangoztatja, hogy helyi szinten helyes és életképes az – úgymond – magyar kétpártrendszer*.
Erősödött a helyi magyar képviselet – mondja a riportalany, aki annyi energiát sem fektetett a kérdés tanulmányozásába, hogy megnézze, kiket és hol tüntet fel a Most saját polgármesternek és képviselőnek, s az már végleg rejtély, mi jogon állítja ezekről bárki, hogy ők a magyar érdekképviselet helyi bástyái. Azt a fájdalmas kérdést viszont nagystílűen elhallgatja, hány helyen ütötték ki egymást az úgymond kétpártrendszeri jelöltek. (Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a fenti kontextus figyelembe vételével még inkább érthetetlen, miért beszél egy magát szakértőnek nevező riportalany két magyar pártról.)
Pedig ennek a választásnak – ha van – üzenete, akkor az lehet, hogy próbáljuk tisztába tenni a gondolatainkat. Én erről és néhány olyan egyéb vonatkozásról szeretnék néhány mondatot megfogalmazni, amelyről eddig nem volt szó.
Az első a számmisztika. Szerintem ezt két vonatkozásban is érdemes átgondolni. Az első a független polgármesterek és képviselők arányának abszolutizálása, ami eléggé csalóka. Aki függetlenként indult el ezen a választáson, több okból tehette. Elképzelhető, hogy elvei vannak, s valóban úgy gondolta, nem helyes a pártpolitikát túl intenzíven bevinni a helyi közösségek életébe. A falusi és városi közösség élete szóljon másról.
Az sem kizárt, hogy arra gondolt, így nagyobb lesz a mindenkori kormánnyal szembeni mozgástere. Taktizálni akar – akár köpönyeget is forgatni, s ez már távolról sem tekinthető elvi hozzáállásnak.
Olyan is van, akit a kényszer vitt rá erre. A peremvidékek magyar jelöltjei például beletartozhatnak ebbe a kategóriába. Esetükben bizonyára a toleránsabb megítélés a helyénvaló.
Nem igaz tehát az az állítás, amely azt sugallná, hogy ez egy kompakt politikai csoport, amelyet egységes egésznek tekintve a választások „győztesének” kiálthatunk ki.
A számmisztika másik része a pártszínekben elért polgármesterek és képviselők számának túlértékelése. Ezt a vonatkozást az elemzők szerint két párt használta elsősorban marketingcélokra: a Smer és a Most-Híd. A Smer a maga centralizált működési modelljében ugyanis bárhol képes volt feláldozni a saját jelöltjét egy esélyesebb érdekében (lásd pl. Rybníček esetét Trencsénben). A Most maga is elismerte, hogy lényegében bárkit, aki jelentkezett náluk, illetve aki elfogadta koalíciós támogatását, a sajátjaként tüntetett fel. A statisztikák miatt történt mindez, ám világos, hogy ez nem egy stabil szerkezetet tükröz vissza. A jelöltek viselkedését bizonyos fokig az is motiválhatta, hogy a Smerben többen a következő választások győztesét látták.
A kormánypártok gyengébb szereplésének okaiban mindenki az ígéreteiktől való elfordulásukra és operett-politizálásuk kínosságára adott választ látja – bizonyára okkal. Csak megjegyzem: Pozsonyban több magyarral találkoztam, aki nem szavazott Vašáryovára a kormánypártok arroganciája miatt, amivel az MKP-t kihagyták az együttműködésből. Hiányzott az MKP – mint ahogy hiányzik a parlamentből is: ezt sokan mondták. Olyanok is, akik júniusban nem az MKP-ra szavaztak.
Néhány fontos dolog magunkról. A választási eredményeket kiértékelve helyénvaló, de perspektivikusan politikai zsákutca lenne, ha belemerevednénk az MKP-Most meccs állandósulásába. Két törpe a szorító sarkában gyömöszölné egymást, néhány vérszegény magyar izgulna ezen, a szlovákok meg röhögnének rajtunk. Nem hiszem, hogy ez lenne a jövő útja.
A választások megmutatták, hogy megtört a Most lendülete és új erőre kapott az MKP. Ez utóbbi viszonylagos sikere elsősorban a párt mélystruktúráinak köszönhető, az ő kínálatukra adott pozitív állampolgári válasz. Persze, azért óvatosan kell bánni minden értékeléssel: mint ahogy júniusban a valós helyzet jobb volt annál, mint ahogy kinézett, most ellenkezőleg, bonyolultabb annál, amit a leegyszerűsítő első értékelések sugallnak.
Tisztelet mindazon jelölteknek, akik felvállalták az MKP logóját és hittek abban, hogy ezzel győzni lehet. S azoknak sem szabadna elcsüggedniük, akiknek most nem sikerült elérniük céljukat. Az világos, hogy az MKP struktúráinak egyharmada generálozásra szorul, de az is minden kétséget kizár, hogy az MKP hosszú távon stabil és perspektivikus csapat. Ez egyben meg is kérdőjelezi azon manipulált vagy elhamarkodott vélemények igazát, amelyek az MKP-t az elmúlt hónapokban valamiféle gyökeres, de soha nem tisztázott fordulat felé akarták szorítani. A szlovákiai magyar közösség és a szlovákiai magyar jövő igényel egy erős, jól szervezetet magyar pártot. A szlovák-magyar vegyes felvágott hosszabb távon nem igazi alternatíva, hanem zsákutca, ahol egyre kevésbé lesznek titkolhatóak a gazdasági, lobbi és szlovák-magyar egyensúlybeli problémák.
Nem zárható ki olyan értékelés sem, amely szerint e kérdés megítélésében bizonyos fordulat állt be június óta, amikor nagyon sok társadalmi hibáért elsősorban az MKP-t hibáztatták az emberek. Akkor hitelt adtak az új párt ígéretének, s azóta bizonyára sokan kezdenek rájönni, hogy ez egy csalóka lufi csupán, amelyet ideig-óráig mesterséges létben lehet tartani pénzzel, ígéretekkel és sajtómarketinggel, de ez nem fog igazi megoldást hozni az emberek gondjaira. A Most-Híd lendülete egyértelműen megtört, egyre többen csalódnak bennük.
Most, hogy meggyöngültek, még inkább semmibe fogják őket venni. Nem lesz 10 százalékos kisebbségi nyelvhasználati küszöb, nem lesz igazi áttörés az államnyelvi törvény vonatkozásában sem, maradnak a büntetések – bár meglehet, hogy a felső határuk némiképp csökken majd. Használni viszont fogják ezt a fegyvert, RADIČOVÁ KORMÁNYA CSAK MAGYAROKAT BÜNTET A NYELVTÖRVÉNY ALAPJÁN. Marad az állami szimbólumokról szóló törvény, az iskolában a gyerekeink kerülgethetik majd továbbra is az állami szimbólumokat. A DAC focistáit is rendszeresen megbüntetik majd ugyaneme törvény értelmében a piros-fehér-zöld szimbólumok használata miatt, féloldalas megoldás születik majd az állampolgársági törvény esetében is. A pénzeket megpróbálják majd lenyúlni, ahol lehet, s a gazdag emberek kormánya simán ráterheli majd az állami túlköltekezés és a nemzetközi pénzügyi torzulások következményeit az egyszerű emberekre. Sokan érzik, hogy jövőre romlani fog az életszínvonaluk, ez újabb frusztrációkat szül az emberekben. Rudolf Andersen Chmel pedig majd mesél még egyet s mást arról, milyennek látja ő a jobb világot – csak hát egyre többen mondják azt is, hogy a mesék után tenni is illene már valamit.
Az MKP tisztességes eredménye tehát csak azt lepheti meg, aki nem hitt a pártnak a társadalmi beágyazottságában, szervezettségében. A Mostról pedig egyre több lepel hull le. Az egyik kampánygyűlésükön felháborodást keltett, hogy a résztvevők egy részének javaslatára, amely szerint a magyar tanítási nyelvű iskolákban legyen prioritás a nemzettudat-erősítés és a több történelemóra, a jelen lévő országos főhidalgó legyintett és azt mondta: több szlovák óra kell és egyre több szlovák módon való gondolkodás. Nos, talán ennek is lehet a folyománya, hogy a somorjai Most-Híd kampánygyűlésre a szervezők a Jozef Nagy-gyal és Béla Bugárral való találkozásra hívták konyhanyelven írott magyar nyelvű meghívójukon a kedves „somorjaijakat”. Lehet, hogy ezt értették meg és pontozták az ilyen módon „megtisztelt” somorjai polgárok – akik bizonyára ismerik a Pomlejská utca kastélyait is.
S bizonyára oda kellene figyelnünk más fontos jelenségekre is. Füleken az előzetes közvélemény-kutatás szerint simán győzhetett volna az MKP jelöltje, ha vállalja az indulást. S bizony, nem egy füleki barátom mondta, hogy nem fog a Most-MKP kabinet-megállapodására szavazni: ez is egy nagy tanulság. Az Komárom esete is. Figyeljen csak oda minden komáromi, s főleg a lelépő polgármester: nem szégyen a mi kvázi fővárosunkra, hogy a magát szlováknak mondó, de magyarul is – nem hibátlanul – beszélő Marek úr mondta ki hangosan: Komárom legnagyobb bajának azt tartja, hogy a városi képviselő-testületben állandósult a lobbik harca az anyagi javakért, s teljesen kiveszett onnan a város szellemiségéről, jövőjéről folytatott gondolkodás?
Leírom tehát ide a választási kampány két – szerintem – legjellegzetesebb mondatát. Az egyiket a közszolgálati szlovák televízióban az egyik Most-os alelnök mondta: azért fontosak a helyhatósági választások, mert ott a közpénzek egy részének elosztásáról döntenek. A másik egy MKP-s röplapról való: élhető községet, lelkiekben-anyagiakban gazdagodó közösséget akarunk.
Az emberek talán kezdenek ráérezni a különbségre – bár a mostani választások eredményeiből sem szabad túlontúl messzemenő következtetéseket levonni.
De ha csak részben is megfordult a széljárás, akkor hasznos volt ez az elmúlt néhány hét.
Csáky Pál
Felvidék Ma
* A Felvidék Ma szerkesztőségének megjegyzése: Szarka László történész, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja nyilatkozott ilyen értelemben:
A szlovákiai magyaroknak az lenne az érdekük, hogy egy jól együttműködő, kétpárti rendszer stabilizálja magát. Ennek helyi szinteken van elsősorban realitása, országosan szinten a tíz százaléknyi magyarság nem tudja két párt számára biztosítani az öt százalékos parlamenti küszöböt. “Helyi szinten viszont van ráció a kétpárti rendszer kialakulásában. Ám ehhez az kell, hogy a két párt elitjében szoruljanak háttérbe a személyi szembenállások, jöjjenek a fiatalok, a most felfedezett polgármester-politikusok” – nyilatkozta Szarka László a Duna Televízió műsorában.
