Az egyik szlovák iskolában van a legtöbb elsős Dunaszerdahelyen, kommentelők foglalkoznak vele, miért. Már többször megfogadtam, hogy megválogatom, mit olvasok el, s mi az, ami talán jobb, ha rejtve marad szemeim (főleg a lelki verzió) elől, de egyre csak további bizonyítékokat produkálok arról, hogy fogadalmaknak semmi értelmük nincs.
Viszont lehetnék annyira találékony, hogy ne kelljen, mondjuk úgy az alsó tagozat értelmi és fogalmazási szintjén megrekedt egyedek átgondolatlan bejegyzéseinek olvasgatásával múlatnom a péntek este hosszúra nyúló óráit. Ha csöpp eszem volna, akkor felidézném nagyszüleim szokásait, most közülük a pénteki böjtölés jutott eszembe: Mi lenne, ha én is böjtölnék péntekenként? Pl. nemcsak csokit nem ennék meg disznóhúst, hanem akár az újságolvasásról is lemondhatnék, hátha egészségesebb lennék ettől valamicskét! Erre komám azt mondaná, hogy mit ér a vérrel kiizzadt egészség? Böjt ide, vagy oda, aki dolgozik, az a sonkát ne sajnálja vörösborral leöblíteni, mert annak az a rendje. Mondom, aki dolgozik. Dolgozok-e, ha blogokat olvasok, vagy ez az emberi tevékenység milyen kategóriája? Persze meg lehet érteni, ha az ember elfárad teszem azt Solohov, vagy Agatha Christie szinkron olvasásában, fűszerezve egy kis tudománytörténettel. Ebben a kombinációban talán tolerálható mélyrepülésem, mert változatosság az aztán van. Mostanában mindenki oktatáspolitikussá vedlik, pedig néhány páciens jobban tenné, ha az értő olvasást gyakorolná, mielőtt politizálni kezdene. Íme, egy témaismeretet cca 200 %-ban nélkülöző aranyköpés:
„Nem hiszem, hogy láttál olyan kimutatást, hogy a szlovák vagy a magyar iskolákban megírt monitort, mely iskolák kilencedikesei írták meg jobban. Ha igen, akkor nem beszélnél a színvonalról.”
Első és egyetlen kérdésem: Van-e fogalma bloggerünknek, hogy amikor valamit megíratnak egy gyerekkel, akkor azt a valamit szakértelemmel elő kell készíteni, feltételeket kell bebiztosítani, lehetőleg minden megírónak egyformán. Arról már nem is beszélek, hogy egy kimutatást csak akkor lehet, vagy érdemes készíteni, ha korrekt módon körülírt, behatárolt fogalmakat mutatunk ki. Kérdezem: mit jelent jobban megírni? Jobb-e az az eredmény, ami a gyerek anyanyelvén, tiszta,érthető fogalmazásban feltett kérdésekre adott helyes válaszként volt kiértékelve, vagy az-e a jobb eredmény, ha egy zagyva nyelven, össze-vissza kevert mondatokban feltett kérdésre, a ködös elméjű előkészítő szellemi színvonalát messze meghaladó szinten gondolkodó gyerek ad helyes választ (a kérdésfeltevő elképzelése ellenére, teljesen váratlanul és megdöbbentő módon, mégis helyes választ)? Hogy bloggerünknek legyen némi fogalma zagyvaságnak tűnő mondataim értelméről, annak érdekében ajánlom olvassa már el az ő általa feltehetően elismert „monitor” nevű zagyvalék egy-egy tesztjét pl. a matematikát, vagy akár az értő olvasás felmérésére szolgáló teszteket egymás után a szlovák nyelven, szlovák tannyelvű iskolák számára kiadott kérdőívet, majd ezt követően a magyar tanítási nyelvű iskolák számára kiadott kérdőívet. Ha majd túl lesz ezen, akkor talán lenne értelme párbeszédet folytatnunk, ellenben amíg ezt nem tudja, vagy nem akarja megtenni, addig megkérem ne írjon blogot, mert olyanról nem illik véleményt mondani, amit nem ismerünk kellő alapossággal. Ne felejtsük el, hogy szakszöveget fordítani, összehasonlítani, s ez alapján valamit mérni, az a legtöbb esetben a szellemi nyomor, a sötétség, s a politika jelzője lehet, de tudományos, vagy akár csak szakmailag elfogadható tett az valószínűleg nem, s akkor még nem beszéltem történelmi háttérről, indíttatásról, sötét szándékról, bár az is érdemelne néhány „méltató” szót. Ennyit az Új Testamentum értelmezéséről és a színvonalakról távoli összefüggésekben.
Azért, hogy jó hírt is mondjak, tudok egy olyan helyet, ahol a szlovák a hivatalos nyelv, s – uram, láss csodát! – megszűnt a szlovák iskola, mert néhány évtized után kiderült, hogy semmivel sem tud többet nyújtani, mint a magyar tannyelvű iskola! Sőt még annyit sem, s a valamikor szlovák iskolát látogatók gyerekei ma magyar iskolába járnak, persze kicsit eltérő magyar tájszólást ismernek, de mégis magyarul tanulnak, s talán a „tőccsük” kimarad a szótárukból, mint a kijelentő mód jelen idejű alakja, s talán egyszer azt is megérem, hogy megértik az egyenlő és az egyforma jelentésében rejlő árnyalatnyi különbséget is. Vagy még néhány, Bödőcs Tibor által bemutatott szóviccet is meg fognak érteni. Biztos nem lesz egyikükből sem a Slovnaft vezető tisztviselője, sem kormányszóvivő, sem kerületi hivatalnok, de kevesebbek lesznek-e a fentieknél? Nem hiszem.
Varga Lajos, Felvidék Ma