A földosztásról szóló XVIII. néptörvényt 1919. február 2-án fogadták el. Ennek értelmében lehetőség nyílt a magánbirtokok 500 hold feletti részének és az egyházi birtokok 200 hold feletti részének kisajátítására, melyet aztán kis- és középbirtok kialakítására osztottak szét.
A jogosultak körét elsősorban hadirokkantak, hadiözvegyek, katonai szolgálatot teljesítő nincstelenek és szegényparasztok alkották.
Az első ünnepélyes földosztást Károlyi Mihály kápolnai birtokán, Heves megyében tartották, ahova február 23-án különvonat vitte Budapestről a kormánytagokat és a meghívottakat.
„Eljöttünk hozzátok, hogy átadjuk nektek azt, ami a tietek. A kezetekbe adjuk az új zászlót, amelyre ez van írva: földdel, szabadságot és rendet a népnek. Ezt a zászlót jól fogjátok, erősen tartsátok, mert azok, akiknek ez az új világ kárt okoz, tömörülni fognak, s ha engeditek, kiragadják a kezetekből ezt a zászlót. […] A földbirtokreformot megalkottuk. Ez azonban az alkotásnak csak egyik része. Most a dolgozó nép munkájára van szükség, hogy az alkotás maradandó legyen. Aki igazán akarja a köztársaságot, aki igazán akarja, hogy a föld a népé legyen, az segítse a kormányt nehéz munkájában. A legnagyobb segítség pedig az, ha ásót és kapát vesznek a kezükbe, odaállnak az ekeszarva mellé és arra törekednek, hogy többet termeljünk, mint eddig.”
Arnaldo Fraccaroli, a magyarbarát olasz újságíró
„Ha egy újságíró egy másik újságíróval csinál interjút, annak nagy okának kell lennie” – kezdi cikkét a Budapesti Hírlap munkatársa 1929-ben. Ilyen például az, ha az illető újságíró „a zsurnalisztika nagy nemzetközi primadonnái közé tartozik”, akik nem lehetnek többen, mint öten-hatan. S ha ezek közül is a legnagyobb tartózkodik épp Budapesten, az mindent megmagyaráz.
Fraccaroli Budapesten is sokszor megfordult, sőt mi több, magyar feleséget választott magának, Németh Toncsi színésznőt. Itt volt az első világháború első napjaiban, a mozgósításkor, majd nem sokkal az őszirózsás forradalom után, 1918. december 12-én újra Budapestre jött, hogy saját élményei alapján írhasson olvasóinak Magyarország háború utáni helyzetéről.
Legközelebb egy újabb nagy esemény, az első földosztás alkalmából érkezett Magyarországra. Károlyi különvonatán utazott Kálkápolnára február 23-án a kormány tagjaival, valamint a magyar és külföldi sajtó képviselőivel együtt. Az eseményről készített híradós beszámoló ünnepélyes vetítésén is részt vett a Royal Apollóban Károlyi Mihály és felesége társaságban, ahol a kormány tagjai is jelen voltak családjaikkal, illetve jó barátja, az akkor már miniszteri tanácsos, Herczeg Géza. Fraccaroli lelkes és részletes beszámolója március elején jelent meg az olasz napilapban „Károlyi gróf fölosztja birtokait parasztjai közt” címmel.
Egy hónappal később már a bolsevizmus hatalomra kerülésével kapcsolatban írt Magyarországról.
A változásokért a nyugati államok kapitalizmusát, a cseh-román imperializmus rablópolitikáját okolta, illetve azt, hogy akkoriban a bolsevik Oroszország volt az egyetlen hatalom, mely az antanttal szemben állt, akikben nemcsak Károlyinak, s a kormánynak, de az egész országnak is csalódnia kellett addigra.
Az év elejére felgyülemlett feszültséget a tömegek többször is a korabeli média fontos orgánumai ellen indított támadásokkal vezették le. A fővárosi szerkesztőségek ostromai megmutatják, hogy milyen nagy szerepe volt a nyomtatott sajtónak ebben az időben. Február 20-án a Vigadóban tartottak gyűlést a munkanélküliek, akik a rendezvény után előbb a KMP Vörös Újság című lapjához, onnan pedig a Népszavához vonultak. A Népszava elleni haragot az váltotta ki, hogy az itt megjelenő cikkek gyakran kritizálták a kommunisták tevékenységét. Az újság szerkesztősége a Conti utca (Tolnai Lajos utca) 4. szám alatt volt, azonban a tüntetők már a Conti utca és a Népszínház utca sarkán fegyveres összetűzésbe keveredtek a rendvédelmi erőkkel. A halálos áldozatokkal és sok sebesülttel járó konfliktus hatására a szociáldemokraták másnapra a saját erejüket demonstráló tömegrendezvényt hirdettek.
A Népszínház utcai harc áldozatainak temetése
A Népszínház utcai összecsapás hat áldozatát február 25-én temették el. Kolonics Sándor, Nagy III. Zsigmond és Kovács IV. Ferenc rendőröktől, Vigh János és Billig Károly védőröktől, valamint Kürschner József népőrtől katonai pompával vettek búcsút. A szomorú filmhírben a koporsók felravatalozását látjuk, melyeket a Parlament kupolacsarnokából hoztak ki a térre. A fehér érckoporsókat emelvényre helyezték, majd magas rangú közéleti személyiségek búcsúztatták a halottakat. Beszédet mondott többek között Garbai Sándor, Hock János, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Nagy Vince belügyminiszter, valamint Dietz Károly rendőr-főkapitány. A szónokok kiemelték az elhunytak hivatástudatát és hősiességét, mellyel életüket adták a rend védelméért, és együttérzésükről, valamint további támogatásukról biztosították a hozzátartozókat.
