Az idei népszámlálás kapcsán a legnagyobb izgalommal várt adat, hogy valóban 500 000 fő alá csökken-e a magyarok száma Szlovákiában.
A múlt héten érdekes beszélgetést folytattam egy dél-szlovákiai emberrel. Kevert családból származik, és bár ő magát szlováknak vallja már, érez valami kötődést magyar örökségéhez is. És családjában olyan rokonai is vannak, akik inkább magyarok, de sem Szlovákia, sem a szlovák kultúra nem közömbös nekik.
Mi, akik nem a vegyesen lakott terülten élünk, ezt gyakran nem értjük. És végképp nem értik a nacionalista hangoskodók, akik egyrészt elutasítják, hogy a szlovák magyarok (sic!) államalkotók lennének, másrészt azzal gyanúsítják őket, hogy nem elég lojálisak az állam iránt. Nem lehet valakit tartósan kirekeszteni a saját csoportunkból, ahová minden jel szerint tartozik, és párhuzamosan paranoid módon azzal vádolni, hogy nem lojális ehhez a csoporthoz.
A népszámlálással kapcsolatosan ismerősöm érdekes dologra hívta fel a figyelmemet. Dél-Szlovákia lakosai között elég nagy az a csoport, amelynek nincs határozott identitása. Nem tartják magukat egészen magyarnak, de tökéletes szlováknak sem. Nem azért, mert gyenge az öntudatuk. Inkább azért, mert a nemzetiséget nem tartják létkérdésnek, nem azzal fekszenek és kelnek. Gyakran kevert családból származnak. Ezeknek az embereknek nincsenek együttélési problémái, a politikai konfliktusoktól szívesen mentesülnének.
Egészen más valamiben különböznek. Mint kettős énű, etnikai identitásukban kiforratlan emberek, nem szeretik, ha „vagy – vagy” típusú választás elé állítják őket. Ezek az emberek nem szerették, hogy Orbán és Csáky kibékíthetetlenül a magyarság felé tolták őket. Ezért választották a Most-Hídat, nem az MKP-t. De azt sem szeretik, ha a szlovák oldal gyakorol nyomást rájuk. Mert az ő identitásuk a szó szoros értelmében kevert.
Lehet, hogy Szlovákia ezen lakóinak statisztikai célokra egy önálló rovatot kellene létesíteni. Nem a „vagy – vagy” választással szembesíteni őket, hanem lehetőséget kínálni nekik a „nemcsak – hanem is” szellemében. Mit szólnának a „szlovák-magyar” nemzetiséghez azok számára, akik már inkább szlovákok, de magyar örökségük egyik vagy másik szülőjük miatt nem közömbös nekik? Vagy a „magyar-szlovák nemzetiséghez” azoknak a magyaroknak, akiknek fontos a szlovák örökségük?
Úgy, ahogyan az I. Csehszlovák Köztársaságban a cseh és szlovák nemzethez való tartozás mellett „csehszlovák nemzetiséget” is lehetett választani. Ez a harmadik halmaz soha nem volt nagy, de megbújhattak benne a kettős éntudatúak (pl. a kevert házasságokból származó gyerekek).
Természetesen a magyar nacionalisták ezt a kevert identitást az elszlovákosodás előszobájának fogják tartani. Ahogyan a szlovák nacionalisták is gyanakodva néznek majd az ilyen emberekre, mint kevésbé lojálisak és tisztavérűekre, ahogyan egyébként a magyar elődök nélküli szlovákokra is néznek, ha azok nem osztoznak paranoiás világlátásukban. Ám az is lehet, hogy a kevert szlovák-magyar identitású emberek, vagyis azok, akiknek más gondjuk is van, mint a nemzetiségük, alkotják azt a kötőanyagot, ami megakadályozza, hogy Dél-Szlovákiában a feszültség kiéleződjön. Pedig ennek a határozott öntudatú politikusok és nacionalisták mindkét oldalon örülnének.
www.tyzden.sk; Krivošík Lukáš,2011. 05. 22.