Magyar nyelvű kódexirodalmunk rangos példánya az Érdy-kódex, amely tulajdonképpen egy „tudatosan megszerkesztett, hatalmas prédikáció- és legendagyűjtemény”. Szerzőjét Karthauzi Névtelenként tartják számon. A gyűjtemény 1524-27-ben készült, valószínűleg a lövöldi karthauzi kolostorban. Mint Madas Edit megállapította egyik tanulmányában: „A szentekről szóló rész az egyetlen teljes magyar nyelvű legendárium, melynek Pelbárt (Temesvári Pelbárt – Cs.K. megj.) mellett fő forrása a Legenda aurea. Külön értéke, hogy a magyar szentek legendái itt olvashatók először magyarul, melyekhez többek közt egy magyar krónikát is felhasznált a szerkesztő-fordító”. (http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/erdykodex)
A kódexnek felvidéki vonatkozásai is vannak, hisz az Nagyszombatban bukkant föl a XIX. sz. elején. Egykor ugyanis ide hozták a törökök elől menekülő apácák. Az Érdy-kódex aztán a nagyszombati papnevelő intézet adományából 1814-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába. Nevét első ismertetőjéről, Érdy János múzeumőrről kapta, aki egykor maga is nagyszombati diák volt. Egyébként a kódexet Toldy Ferenc (1805-1875) irodalomtudós nevezte el Érdyről. De ki is volt ez a sokak számára ismeretlen személyiség?
Hont megye előkelő családjait tárgyalva nem hagyhatjuk említés nélkül a Luczenbacherokat. Elsősorban az iparfejlesztés, a hajózás és a kereskedelem terén szereztek elévülhetetlen érdemeket. Egyszerű halászokként érkeztek a XVII. században Belgiumból Magyarországra. Szobon telepedtek le, ahol szorgalmuk és tehetségük révén rövid idő alatt jelentős birtokra tettek szert. Foglalkoztak hajóépítéssel és fakereskedéssel, volt fűrészmalmuk, téglagyáruk és kőbányájuk. Ugyanakkor a kultúrára is áldoztak, hisz már 1880-ban a szobi Malomkertben külön könyvtárépületük és több ezer kötetes könyvtáruk volt.
Érdy, azaz Luczenbacher János, a kiváló magyar történész és archeológus 1796-ban született Szobon. Vácon, majd Esztergomban, Nagyszombatban és Győrött tanult. Szülei a papi pálya felé irányították: a gyermek három évig a bencések rendjének noviciusa volt Pannonhalmán. Az itteni gazdag könyvtár kincsei közt ébredt fel benne a vágy a múlt emlékeinek kutatása iránt. Győrött olyan diáktársai voltak, mint Deák Ferenc és gróf Batthyány Lajos. Tanította őt Fejér György tudós tanár és akadémiai igazgató, akinek könyvtárában „tanulási szomja bő kielégítést talált”.
A szobi Luczenbacher-kastély (Fotó: kastelyok.com)
A rendből kilépve, Pesten jogi doktorátust szerzett, de a pályának rövidesen hátat fordított. Régészeti és történeti tanulmányokba fogott. Az 1830-ban alakult Magyar Tudományos Akadémia már 1831-ben levelező tagjává választotta őt. Ezt követően a történelmi osztály rendes tagja lett, majd a Tudománytár szerkesztését bízták rá. Itt számos tanulmánya jelent meg, például a Szent László király magyar Legendája, a Hunyadi János magyar esküje, A zsitvatoroki békekötés stb. Rendszeresen publikált a Tudományos Gyűjteményben is. Foglalkozott genealógiával, oklevéltannal, régi érmekkel és ásatásokkal.
1848-ban Érden végzett jelentős régészeti ásatást. Ennek kapcsán magyarosította nevét is Érdyre. Ugyanazon évben Székesfehérvárott feltárta III. Béla király és felesége sírját.
Érdy Jánosnak tehát a tudományok terén — akárcsak a család többi tagjának az ipar terén — több tekintetben is úttörő szerepe volt. Egyébként a Magyar Történelmi Társulatnak is alapító tagja. Halálakor a Vasárnapi Újságban írták róla, hogy az akkor régiségtannak nevezett tudomány „legrégibb művelői, úttörői közé tartozott” Magyarországon. S mindez — hangsúlyozta az újság — „magában is érdem oly hazában, mely a szaktudományok terén oly soká hátra volt maradva, hol azok mivelésére oly kevés hajlam mutatkozott s a méltánylás oly késlekedve és lanyhán jelentkezett, hol ennélfogva a tudományos pálya némi önfeláldozással járt s majdnem a mártíromság jellemét hordozta magával”. (1871. V. 21.)
A nagy tudósnak ma emléktáblája van szülőhelyén. Sőt a szobi könyvtárat és információs központot is róla nevezték el.
