Szlovákia elzúg mellettünk, jövőre bevezetheti az eurót, nem véletlen, hogy Magyarországon egyre gyakrabban példálóznak az északi szomszéddal. A szlovákiai változásokról és a magyarországi lehetőségről kérdezte az mfor.hu Győrffy Dórát, a Debreceni Egyetem Közgazdasági Karának adjunktusát.
Nekik van okuk örülni – Szlovákia szinte teljesen váratlanul került az élre a térségben, és senki nem érti, miért növekszik a GDP-jük tíz százalékkal. Holott a 90-es években sereghajtók voltak régióban.
– Talán éppen azért sikerült váltaniuk, mert nagyon le voltak maradva. Mečiar a ’90-es évek elején olyan gazdaságpolitikát folytatott, amelyben jóformán minden rossz volt. Az akkori kormány az átmenetet igyekezett puhítani olyan megoldásokkal, mint például kedvező hitelfeltételek biztosítása a vállalatok számára, a külföldiek kizárása a privatizációból vagy a jóléti transzferek növelése. Ezek azonban csupán késleltették a szükséges szerkezetváltást, és a szlovák gazdaság teljesen lemaradt. Megérett tehát a helyzet a határozott változásokra.
– Milyen reformlépéseket vezettek be Szlovákiában?
– A reformok irányelve az volt, hogy „megéri dolgozni, és nem éri meg adót csalni”. Ennek keretében bevezették az egykulcsos adót, szigorú szabályokat hoztak a költségvetési gazdálkodás terén, illetve rugalmasabbá tették a munkaerőpiacot. Pozsonyban a liberális kormányon belül is nagyon komoly viták voltak a tandíjról, amit végül nem vezettek be.
Az egészségügyben bevezették a vizitdíjat, de 2006-ban hatalomra került Fico éppen ezt törölte el, mert ez volt a legnépszerűtlenebb. Viszont a többi reformlépés megmaradt és alapja lett a mostani növekedésnek.
Tehát Mečiar után 98-ban kezdődött egy liberális fordulat, ami végül a jelenlegi helyzetet eredményezte. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a nálunk jelenleg liberálisnak nevezett irányvonal igazából nem az.
– Nálunk ma már minden összekuszálódott, valami mást neveznek liberalizmusnak?
– Sokak szerint az a baj, hogy korábban külföldi kézbe adták a magyar vállalatokat. Félő, hogyha ez a nézetrendszer uralkodóvá válik, szinte lehetetlen lesz, hogy valódi reformokat vezessünk be. Kommunikációs szinten azt halljuk, hogy a Gyurcsány-kormány reformokat vezetett be, holott ez nincs így.
Az államháztartás egészét érintő reformok nem történtek meg, változatlanul rendkívül bonyolult az adórendszer, illetve a szociális transzferek miatt csekély az ösztönzés a munkavállalásra. Kialakult egy ördögi kör az alacsony foglalkoztatás, az alacsony növekedés illetve a költségvetési problémák között, melynek megtörésére eddig nagyon kevés erőfeszítést tettek.
Nem szabad tehát a felelősséget a külföldre hárítani, hiszen a környező országok ugyanilyen feltételek mellett jól boldogulnak. A fő probléma a hazai gazdaságpolitika és a valódi reformok elmaradása.
– Még ma is vita tárgya, hogy az Orbán-kormány vagy a Medggyessy-kormány tért le a kiegyensúlyozott növekedési pályáról.
– A bérek 2000-ben nőttek először gyorsabban mint a termelékenység, tehát ekkor már elkezdődött az a folyamat, aminek ma látjuk a következményeit. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a költségvetési egyensúlytalanságok csak 2002-től kezdve lettek drámaiak, 1998 és 2002 között a makrogazdasági adatok kedvezőek voltak.
– Mi történt nálunk 2002-ben? Miért következett be ez a gyökeres gazdaságpolitikai fordulat?
– A 2002-es választást a politikai osztály alapvetően az uniós forrásokhoz való hozzáférés miatt tartotta sorsdöntőnek. Emiatt akkor úgy tűnt, élet-halál kérdéssé vált, ki kerül hatalomra. Azt gondolták, hogy a győztes élvezni fogja ennek előnyeit, és nagyon sokáig megőrzi majd a többségét.
Másrészt közrejátszott ebben az is, hogy Magyarországon nagyon erős a fiskális illúzió. Az állampolgárok nincsenek tisztában az állami szolgáltatások költségével, illetve nem érzékelik a költségvetési deficit problémáját.
Jellemző adat, hogy a 2006-os választások két fordulója között végzett közvélemény-kutatások szerint a kormánypárti szavazók csak 18 százaléka gondolta úgy, hogy a deficit nagy probléma. Továbbá a politikai osztály teljesen hiteltelen nálunk, ezért csak a rövidtávú ígéreteit hiszik el. Ha adnak minden nyugdíjasnak 19 ezer forintot, azt mindenki elhiszi, a hosszútávú ígéretek senkit sem érdekelnek. Így mindkét oldal komoly késztetést érez a populizmusra. Ez megfigyelhető volt 2002-ben, amikor az MSZP nyert és be is tartotta ígéreteit.
mfor.hu