A marimbáról, mint hangszerről igen keveset tudtam a 80-as években. Akkoriban a Vörösmarty téren székelő Hungarotonnál dolgoztam, s a nyári kánikulában, a betonépületben a nyitott ablakokkal próbáltuk elviselhetőbbé tenni a klímát. Egy dolog miatt viszont gyakran az irodai forróságot választottuk. Történt ugyanis, hogy a belvárosi tér – a külföldiek zsebére „utazó” – mutatványosai között feltűnt egy marimbán játszó zenész, a fejét takaró sábeszdekliből ítélve, Izraelből, vagy Amerikából érkezhetett. Talán nem játszott rosszul, de egy számnál mindig mellé ütött. Amikor belekezdett a darabba, a zenekedvelők rögvest ablakot zártak.
Ez a régi történet július közepén jutott eszembe, mikor a balatonszemesi templomban egy nagyszerű marimba koncertnek lehettem tanúja.
A marimba, mint ütőhangszer a xilofonok családjába tartozik, s bölcsőjét Afrikában kell keresnünk. A trópusi őserdők keményfái tökéletesen alkalmasak voltak hangok megszólaltatására, s a rabszolgaként Dél-Amerikába hurcoltak alkothatták újra ősi hangszerüket. Mai változatát a múlt században az Egyesült Államokban fejlesztették ki. A kiváló hangzást egyrészt a nemesfa, s az alá szerelt rezonátorcső biztosítja, így az instrumentumnak messze hallik a hangja.
A zeneszerzők is hamar felfedezték értékeit. A XX. század nagy zeneszerzői közül Janáčeket, Boulezt említhetem, s természetesen Carl Orffot, aki az 1949-ben bemutatott Antigonae című darabjában használja előszeretettel. Azért emelem ki a német zeneszerzőt, mivel műveihez maga is tervezett ütőhangszereket, így egy autentikus Orff bemutató nem olcsó mulatság.
Visszatérve a balatonszemesi hangversenyre, a gótikus eredetű templomban Csontos-Petró Katalinnak és zongorakísérőjének, Kapusné Dojcsák Editnek az előadását élvezhettük. Mindketten a balatonföldvári Ránki György Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, s meggyőzték a közönséget arról, hogy tanítványaik jó kezekben vannak. Bátorságra vallott a műsorválasztás az ódon falak közt, hiszen a tangó megmentőjének, Astor Piazzollának átiratait osztották meg az egybegyűltekkel.
Az argentin tangókirály az Egyesült Államokban nevelkedett, s zenei képzéséhez az egykori Rachmanyinov tanítvány, a magyar származású Wilder Béla is hozzájárult.
Az est átfogó képet adott a száz éve született Mester életművéből. A Libertango megírását, a diktatúra alól felszabadult Argentína inspirálta, a Nagy tangót az emigrációban élő szovjet-orosz gordonkaművésznek, Msztyiszlav Rosztropovicsnak ajánlotta. Igazi csemegének számított a IV. Henrik film kísérőzenéje, az 1984-ben forgatott mozit egykor Marcello Mastroianni és Claudia Cardinale vitték sikerre.
(Csermák Zoltán)