Mi, újságírók azt szoktuk mondani, a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. Egy rendezvényen mutattak egy fényképet. A felirat múltbeli időket idéz, olyanokat, amikor „divat” volt utálni fajtánkat, a magyart. A képet Dunaszerdahelyen készítették, és a magyarországi választások előtt jelent meg. Azóta is ott olvasható az „üzenet” a posta falán.
Kérdés, mit is kívánt üzenni az „értelmi szerző”. Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktorhoz ez az üzenet nem ér el. Valószínűleg az 1956-os magyarországi, majd az 1968-as csehszlovákiai szovjet megszállásra utal a firkáló. Feltételezzük, hogy a 2022-es évvel az idei orosz–ukrán háborúra utal, azaz arra, hogy az oroszok megszállták Ukrajnát, vagy legalábbis azon igyekeznek. De miért éppen Orbán Viktor mit szól ehhez?
Hogy a magyarországi választások előtt Szlovákiában ilyen felirat jelenik meg, az lehetne a magyarországi választásokba való beavatkozás is, de nyilvánvaló, hogy annyira kevés a szlovák állampolgárságú, magyar választójoggal rendelkező személy, hogy nem tudta az eredményt befolyásolni. Ugyanakkor két dologra jó az ilyen felirat, ismét egymásnak ugrasztani a két nemzetet és megfélemlíteni a magyarokat.
Sokan emlékszünk még a rendszerváltás utáni évekre, amikor napirenden voltak a magyarok elleni támadások, sokan emlékszünk még arra az időszakra is, ami 2006-ban indult el, amikor megtámadták Malina Hedviget, ám a szlovák kormányfő és a belügyminiszter viszont a lányt vádolta meg. Ez a konfliktus elsősorban Magyarország és Szlovákia között okozott feszültséget.
De volt az esetnek egy megfélemlítő hatása is, mivel Hedviget azért támadták meg, mert magyarul beszélt, így sokan féltek megszólalni az anyanyelvükön. Egyrészt az esetleges támadástól féltek, másrészt a hatalom arroganciájától is.
Ami persze a szlovák nacionalistákat tovább erősítette abban, hogy bármit megtehetnek ellenünk, akárcsak a második világháború után. Igaz, a beneši dekrétumok miatt mi még mindig kollektíve háborús bűnösök vagyunk, azaz valami még közel 80 éve alatt sem változik.
Akik nem focidrukkerek, azok is emlékeznek a DAC-Slovan 2008-as mérkőzésére, amikor brutálisan megtámadták a rendőrök a magyar szurkolókat. Ennek a rendőri brutalitásnak is egyértelmű volt az üzenete, a magyarok megfélemlítése.
Időnként, sajnos, előfordulnak ilyen hatalmi túlkapások, aminek következtében az egyszerű emberek is azt hiszik, bármit megtehetnek az itt élő őshonos magyarok ellen és támadhatják Magyarországot is, hiszen tudják, annak nem lesz következménye. A hatalom arroganciája ismét a szlovák nacionalistáknak adott bátorságot.
Persze, továbbra sem tudom, mit akart üzenni a falfirka elkövetője, de sajnálatos, hogy ebben az országban a magyarok elleni támadások, legyenek bár verbálisak, vagy nonverbálisak, nem kerülnek felderítésre. Sokszor ennek mi magunk is okai vagyunk, hiszen nem teszünk semmit, inkább meghunyászkodunk. Ha az utcán ránk szólnak, hogy szlovákul beszéljünk, a legtöbb esetben elhallgatunk, nem védjük meg magunkat. Nem merünk megszólalni és kiállni a jogaink mellett.
Most mondhatjuk: összehasonlíthatatlan Malina Hedvig ügye és a DAC-szurkolók megverése egy falfirkával, de véssük az eszünkbe, minden magyarokat ért sérelem ellen fel kell lépni, csak akkor érhetjük el, hogy jogainkat betartsák, persze ehhez mi is kellünk, következetesen ki kell állnunk magunkért, például azzal, hogy élünk nyelvi jogainkkal, és minden ellenünk irányuló negatív megnyilvánulásnak nyilvánosságot adunk. Nem gyűlölködni akarunk ezzel, csak megvédeni magunkat. Mert nem szabadna egy nemzet tagjait lépten-nyomon megalázni, legalábbis nem egy állítólagos demokráciában.
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
