Kalmár Istvánnak, a HOLEST Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójának előadása az alsóbodoki szórványkonferencián:
„Egyre közelebb húzódik a tömbben élő magyarsághoz a nyelvhatár, porlad szét, szívódik fel a szórványmagyarság. Éppen úgy tűnik el a magyar kultúra, a nyelv, mint tél után az olvadékvizek”
(Az alábbiakban előadás prezentációjának szöveges részét közöljük. A bemutatott előadást film- és hangrészletek is illusztrálták)
Így néztek ki a magyarság szigetei Trianon után 72 évvel a Kárpát-medencében. (A térkép kattintással nagyítható)
A hátországról
Ahhoz, hogy magyarként élhessék túl a szórványban élők a szűnni nem akaró asszimilációs törekvéseket, amelyeknek széles skáláját vetették be az ún. egységes nemzetállam szószólói:
- Először azon kell elgondolkodni, hogy vajon van-e valami, aminek a hátukat neki tudják támasztani?
- Maradt-e még valami a magyar kultúrából, hazaszeretetből?
- Van-e erő és akarat megtartani nemzetrészeinket, legyenek azok szórványban vagy tömbben élők?
- A kérdés tehát az, hogy maradtak-e még MAGYAROK egyáltalán, és ha igen hol?
- Évtizedek óta keressük immár azt a valamit, ami megvolt, a hazát. Olyanok vagyunk, „mint egy áttört front katonái a páncélos ékek közt bolyongva, alacsony fényben, idegen tájban szédelegve”. (Mezei András)
A múlt? Az egységes nemzetállamok különféle ötletes „rábeszéléssel” próbáltak egységes nemzetállamok lenni.
Ezek sorába simán belefért a lakosságcserének csúfolt kitelepítés, a Dunába lövetés, a magyar leventék Pozsony melletti lemészárlása, aljas háborús bűnök sorozata háborúban és persze azt követően. A művelt nyugat pedig éppen behunyta szemét, pontosabban nyilván azon vitatkoztak jól felkészült bankáraik, hogy kivel lehet várhatóan jobb üzletet kötni: Az eltört gerincűekkel vagy a gerinctelenekkel?
Ezredévnyi információhalmaz
Ahhoz, hogy a szórványmagyarság kapaszkodni legyen képes a valamihez, annak a valaminek rendíthetetlenül ott kellene lennie a tudatban és a fizikai valóságban is. Ahhoz, hogy kultúránknak csak itt a Kárpát-medencében felhalmozódott ezredévnyi információhalmazát, tudás-, érzésrétegeit feltárhassuk a nyomorult lélek-, emberromboló, hazátlanságra, a pénz hatalmára nevelő korokban emberfeletti erőfeszítést kell tenni.
Spirituális talapzat
Érzések kavarognak bennünk, legalábbis azokban, akik még érzik és értik: a kimondott szavak mögött tartalom is van. Helyrerakni, rendszerezni a gondolatainkat csak színtiszta értékrenddel, és nem zavaros anarchisztikus világlátással lehet. Helyreállítani azt ami a miénk, a nemzet „spirituális talapzatát”.
A művelt nyugatról
Ne haragudjunk rájuk, mert felesleges. Ne törődjünk velük, mert értelmetlen időpocsékolás. Kegyetlen dolog ilyesmit önöknek kimondani, de ne áltassuk magunkat, a nyugatot sem lehet meggyőzni arról, hogy mi az igazság, mert nem is érdekli őket. Nekik a kialakult status quo a fontos. Fontos volt Trianon után is, fontos volt a sztálini kelet európai elnyomás korában, és azt követően 1990-ig is. No meg most is ez a legfontosabb. Kivételt akkor tesznek, ha nem a magyarokról van szó. Az európai hatalmak majd akkor ugranának először talpra, ha akadna egy magyar kormánya Magyarországnak, és mondjuk valóságos autonómiát kérne, követelne a tömbökben élő magyarok számára.
Nem, nem, soha, mondanák, hiszen a magyarok nem dél-tiroliak, nem albánok, ezek még csak nem is szlávok. Nekik nem lehet sem autonómia, sem külön ország. Szerintem még az is indulathullámokat gerjesztene, ha megadná az a bizonyos, nem csak magyarul beszélő, de magyarul is érző kormány a határainkon kívül rekedt honfitársainknak az állampolgárságot.
A szlovák „múlt teremtés”
“A szláv törzsek a mai Szlovákiában a Krisztus előtti 5. században telepedtek le….833-ban Morávia herceg elfoglalta Nyitrát, és létrehozta a Nagy Morva Hercegséget, amely magába foglalta a jelenlegi Közép- és Nyugat-Szlovákiát, a Cseh Köztársaságot, illetve a szomszédos Lengyelország, Magyarország és Németország részeit…. “
„Nekünk, azoknak a magyaroknak, akik nemzetünket óvjuk, természetszerűen az fáj, ha csonkítanak bennünket, ha el akarnak zárni attól, amit a miénknek vélünk, vagy amit másokkal együtt a sajátunknak is tartunk. A szlovákok többsége pedig ezek szerint azt érzi sérelmesnek, ha nemzete kitágulhat és gazdagodhat azzal, aminek ő is részese volt. Ez a különbség a befogadói hagyomány és a kirekesztői hagyomány között. A befogadó a kirekesztéstől fél, mert az szegényebbé teszi, a kirekesztő pedig a befogadástól, mert attól tart, hogy felhígul.” (Duray Miklós)
„Talán a legsajátosabb a szlovák nemzeti öntudat hátterét alkotó történelemszemlélet, mert egyik pillére a sok történelemtudományi bizonytalanságot rejtő IX. századi Nagymorva Birodalom. Ezt követően a XIX. századig nincs szlovák történelem csak kitalált, mesébe illő történetek pl. a trencséni Csák Mátéról, mint szlovák királyról, vagy a nemzeti hőssé avatott rablóról Juraj Jánošíkról, akit a minap (2008. februárjában) a szlovák hadsereg őrnagyává – egyben tehát a NATO tisztjévé – léptetett elő in memoriam a honvédelmi miniszter. Majd megjelenik 1848-ban Jozef M. Hurban a felkelőivel, de nem a polgári forradalom oldalán, hanem a császár pártján.” Duray Miklós
Más népek versus Magyarok
Önök még nem gondolkodtak el azon, hogy vajon mi az oka annak, hogy csak a magyarokkal szemben lehet büntetlenül bármit megtenni ebben a lassan saját értékrendjét is teljesen feladó Európában? És azon elgondolkodtak, visszanézve ezer esztendőre, hogy Szent Istvánnak, vajon igaza volt-e?
„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
Azon is el lehet gondolkodni, hogy vajon igaza lesz-e Szent Istvánnak a jövőben a mostanában „ egységes, egynyelvű nemzetállammá” összeforrni akaró, mai szomszédaink tekintetében. Mindenesetre azt megállapíthatjuk, hogy mi a jövevényeket gyámolítottuk, becsben tartottuk, szívesen tartózkodtak itt, hiszen ma is itt vannak. Nem kényszerítettük őket az egy nyelvre, az egy szokásra. Oly annyira, hogy ezer éven át megtarthatták nyelvüket, szokásaikat, kultúrájukat.
Nekik viszont kevesebb, mint száz év sem kellett, hogy tűzzel-vassal, fondorlattal „elintézzék” az őket vendégül látó nemzetet. Az első adandó alkalommal nagy cafatokat szakítva le az addig közös haza testéből.
Mostanra, 87 év után oda jutottunk, hogy a puszta szülőföldön maradás a kérdés annak, aki az európai „elit” által kiötlött új nemzetállamok területére született magyarként és még megmaradt magyarnak.
Az asszimiláció, beolvadás ami ellen küzdünk.
Elemezzük kissé az asszimilációt. Próbáljuk sorba venni annak okait, hiszen éppen ez az a kérdés, ami indokolja a mostani konferenciát. Az egyik megoldás lehet egy közösségi platform.
Az én javaslatom szerint egy valóságos távoktatás megvalósítása lehetne ez a platform, amely segíthet.
Kérdés, elemezhető-e az asszimiláció az információ áramlásának a függvényében? Most erre teszek egy kísérletet.
Mit értek általában az asszimiláció alatt?
Akkor, ha valaki már nem érzékeli a saját nemzetének a távoli múltból felé nyúló kezét, a spirituális alapokat. Azért használom az érzékelés szót, mert nem csak az élet során felfogott megértett információkra gondolok, hanem a génekben megbúvó és máig ható nemzettudatra is. Mert a nemzet sérül az egyénen keresztül. Higgyék el nekem, nem csak azok „érzik” Trianont, akik a határon kívül rekedtek, hanem azok is, sőt azok leszármazottai is, akik a vakszerencse folytán a mai Magyarország területére születtek.
Janicsár asszimiláció
Az első, az erőszakkal kikényszerített, ahogyan én nevezem a janicsár asszimiláció. Ennek a technikája a következő: elraboljuk, saját nyelvétől- kultúrájától elzárjuk, átneveljük. Tehát minden olyan információtól elzárják az egyént, amely a nemzetéhez köthetné.
Zsoldos asszimiláció
A második az önfeladás egy különleges esete, önkéntes alapon. Én ezt zsoldos asszimilációnak hívom, bizonyos esetekben. Itt most azokra gondolok, akik önként elhagyva hazájukat pár röpke év alatt sejtelmes beszédhibával beszélik a magyart, mert az nem trendi. Majd nemcsak a nyelvet, de úgy mindent elfelejtenek, hátrahagynak, és semmiképpen sem néznek vissza. Nem kérik, sőt elzárják az információt, amely köthetné még őket hazájukhoz.
A száműzött asszimiláció
Az elvándorlás okaitól is függ, de mindenképp az idő a legkeményebb faktor, hogy mikor következik be az asszimiláció. Kapaszkodnak, amíg tudnak. Az információ, amely érkezik, számukra feldolgozandó anyag. Bár extrapolálják, hiszen idegen, esetleg nagyon távoli környezetben olykor nehezen érthetőek az információk.
A martalóc asszimiláció.
Hazánk történelme során sokszor szenvedett azoktól a népektől, akikre ezt a kifejezést használom. Ez az, amikor a vesztett csata után az egész megvert sereg és családjaik önkéntesnek állnak az addigi ellenség oldalára, és a legjobb martalócokká válnak. Tömbben csatlakoznak tehát, és bár itt éppen a számosságuk miatt részben megőrzik eredeti identitásukat, da jó részük az addigi ellenség képére faragja magát. Új uraikkal közösen elfoglalt területeket pedig igyekeznek benépesíteni. Ha a történelem kereke fordul egyet egyes részeik maradnak, más részeik pedig visszahúzódnak a hódítókkal.
Az eredeti információk, saját népükről nem érdeklik őket.
Az egyenként felszívódók asszimilációja.
Egy másik asszimilációs forma az elfoglalt területeken az egyenként felszívódók, az eltűnők csoportja. Ők azok, akikhez kevés információ jut el a saját kulturális környezetükből. Ez bekövetkezhet földrajzi viszonyaik, a megtartó erőt képviselő közösségeik végleges felbomlása, a szegénység, az elhagyatottság érzése… okán.
Mégis, mit lehet tenni?
Kedves honfitársaim az információs társadalmak korát éljük. Minden olyan család, amelyik rendelkezik internet hozzáféréssel, már a távolságtól, határoktól függetlenül lehet részese az oktatásnak
alap, közép és felsőfokon egyaránt. Természetesen vizsgázhat is, ahhoz sem kell messzire utaznia. Minden olyan ismerethez, amelyre szüksége van, azon a nyelven férhet hozzá, amelyen éppen jónak látja.
Ne tévedjünk, ezek a lehetőségek nem Magyarországon adottak. Magyarország ebben is éppen úgy le van maradva, mint mindenben.
Teendők
Létre kell hozni azt a közösségi teret, ahol a szórványmagyarság, vagy akár a tömbben élők megismerkedhetnek az informatikával úgy, hogy használni is tudják ezt az eszközrendszert.
Informatikai misszionáriusok kellenek, akik ezeken a közösségi helyeken elvégzik a felkészítést, tiszta szívvel, nagy tudással, önzetlenül.
Kellenek tartalmak. Kellenek tehát tartalomszolgáltatók, ahol az alapfokú oktatás, a középiskolai oktatás, a főiskolai oktatás, az egyetemi oktatás szükséges tartalmai előállnak és folyamatosan aktualizálódnak.
Javaslom tehát
Magyarországnak, hogy a határain kívül rekedt testvérei érdekében, ha már a magyarországi magyarok érdekében nem tette meg, hozzon létre egy távoktatási rendszert a következő elemekkel:
Tartalomszolgáltató alap-, közép-, főiskolák, egyetemek rendszere. Legyen rang az országban egy ilyen oktatásban résztvenni.
Egységes, szabványos, interaktív korszerű távoktató keretrendszer, amely alkalmas a teljes oktatási paletta megfelelő szintű továbbítására, interaktív oktatói támogatásra, szintfelmérésre, vizsgáztatásra.
Legyen rang olyan tanárnak lenni, aki misszionáriusként a távolban készíti fel a rendszert használni akarókat. Lehet, hogy éppen az egyház segíthetne, fiatal paptanárokkal. Jelzem, hogy ez az oktatási rendszer hazánkban is elkelne. Ugyanis éppen mostanra sikerült a Klebersberg – Hóman-i iskolarendszert nyomtalanul eltüntetni. Szórvánnyá vált a magyar odahaza is.
Kell egy szolgáltató, amely haszonszerzési célzat nélkül vállalja fel a feladatot.
Az e-Befogadásról
Tudom, hogy a Magyar Országgyűlés előtt van az ú.n. e-Befogadás ügye. Az e-Befogadás ügyéről Szabadkán beszéltem. Bejelenthetem, hiszen ebben én is részt veszek. Ha lesz belőle egyáltalán valami, ki kell terjeszteni a határon túli magyarok számára is ezt a programot.
Kíváncsian várom mi fog történni, különös tekintettel arra, hogy az oly sokat emlegetett uniós példa mennyire lesz átvihető a magyar gyakorlatba. Itt most kimondottan arra gondolok, hogy az EU-ban a program végrehajtásához már pénzt is allokálnak.
Remélem a nagy hirtelen bejelentett Új Magyarország pontok nem ezeket az erőforrásokat hivatottak felhasználni.
Közben néhány magyar parlamenti párt jóvoltából úgy tűnik átengedik a lehetőséget a Microsoftnak, elindul a TITAN program. Az e-Befogadásnak is annyi.
Távoktatási rendszer, ahol a tartalom a lényeg
Miután minden bizonytalan, a fogalomrendszerek kavarodnak, mindenki össze-vissza hálózatokat épít, a tartalomra alig gondolnak, építik a közösségi tereket, meg rombolják azokat.
Magyarországon egyre silányul az a tartalom amelyet a hagyományos oktatási intézmények kénytelenek tananyagként tanítani.
Miután nem látok reményt arra, hogy lenne elég erő és akarat a közeljövőben rendet csinálni, a kavarodásból rendszert építeni, a szereplők szándékait konszolidálni, meghirdetem civil kezdeményezésként, építsünk egy távoktatási rendszert. Ez nem más, mint a közösségi terek rendszereire épülő oktatási keretrendszer, megfelelő tartalommal.
(Az ábra kattintással nagyítható)
Tények, valamint szokásos ellenérvek a mai magyar távoktatásról.
Ma teljesen elektronikus, akkreditált távoktatásról a közoktatásban nem beszélhetünk. Ennek borzasztóan egyszerű oka van. Akkreditáció csak bizonyos mennyiségű „kontakt óraszámmal” érhető el.
Az ellenérvek között szerepelni szokott, hogy az iskola „szociális élmény” a diákok számára. Azonban ha olyan tudáshoz óhajt valaki hozzájutni időben, térben eltérve, mint a „szociális élményt nyújtó iskola”, akkor erre mi a válasz?
Ráadásul a kisiskolák és minden egyéb „szociális élményt nyújtó” közösségi tér sorozatos, erőszakolt bezárása idején ez miért nem jut eszébe a döntéshozóknak?
A képet még az is „tarkítja”, hogy a legtöbb esetben kiderül, a távoktatási pályázat benyújtásának legfőbb indoka az iskola forrásszerzése, és nem maga a megvalósítani óhajtott távoktatás.
Kérésem
Összefoglalva szeretném, ha itt a mai napon elindulna egy civil összefogás, amelynek segítségével nagyon rövid időn belül elindíthatunk egy alapítványt.
A fentiekben tárgyalt okok miatt, elsősorban a külhoni magyarság érdekében. Szeretném, ha az alapítvány előkészítéséhez csatlakoznának, nem holnap, hanem ma, nem ma, hanem most.
Szeretném, ha segítenének abban is, hogy újrateremthessük közösségeinkben azokat a közösségi tereket, amelyekről fentebb írtam.
Ha segítenek, minden jóakaratú magyar ember támogatásával, nemzetrészeink, nemzetünk megtartása érdekében, „elindulok, mint egykor Csoma Sándor, hogy felkutassak minden magyart”.
Magyarok szerte szét
Valóban elsőként „fel kell kutatni minden magyart.” Mint egykor Kőrösi Csoma tette.
Ahhoz, hogy az alapítvány ténylegesen eredményes, hatékony, gyors lehessen jól kell előkészíteni. Jól kell kijelölni az elérendő célt, a statútumot….
Gondoljunk arra, hogy Európában az orosz ajkúak után a magyarok rendelkeznek a legnagyobb számban határon túli honfitársakkal. Nálunk tehát az egész kérdéskörnek más a vetülete, mint Európa más országaiban.
Nemzetstratégiai kérdés kellene, hogy legyen. És az? A félelmem az, hogy, ha nem sikerül céljainkat,eszközeinket megtisztítani a mindenkori politikai megmondó emberektől és a globális tőke és gondolkodás pénzemberitől, ők fognak bennünket irányítani.
Fentiek miatt a mindenkori magyar kormánynak óriási felelőssége van. Jelzem a mostaninak is! Nem csak kárálni kell, és nem csak a saját érdeket nézni, legalább némelykor a köz érdeke is számíthatna.
Az asszimiláció, ami ellen küzdünk
Elemeztük kissé az asszimilációt. Próbáltuk sorba venni annak okait, hiszen éppen ez az a kérdés, ami indokolja a fent tárgyalt távoktatás beindítását.
Kérdés, hogy vajon a közösségi tereink újrateremtése, tartalommal való megtöltése, valamint a tervezett távoktatás, segíthetnek-e az asszimiláció ellen? És ha igen, melyik az az asszimilációs típus, amely fékezhető?
Kérem mindenki vonja le önmaga a megfelelő következtetést.
Nemzetstratégiai kérdés?
Gondoljunk csak 2004. december ötödikére és megkapjuk a választ, micsoda nemzetstratégiában gondolkodnak egyesek.
Kár másokra mutogatni, először mindenki saját magában keresse a hibát a történtekért.
A „nem” akarásnak sajnos a mai napig nyögés a vége. Csak nem azok nyögnek az irdatlan súly alatt, akiknek kellene.
Mikor következik be végérvényesen, visszafordíthatatlanul az asszimiláció?
Ha az egyén nem érzékeli a közelmúlt és a jelen nemzetrontói miatt a nemzethez tartozást.
Sőt azt érzékeli, hogy a nemzet, amely őt asszimilálni akarja „értékes” az ő számára, akkor fel fog olvadni az egyébiránt számára idegen közegben. Legfeljebb némi viselkedés zavar lesz csak tapasztalható nála vagy leszármazottainál.
Sok esetben éppen azok ellen fog fordulni ahonnan érkezett. „Élharcosa” lesz a befogadó nemzetnek.
