Az alábbiakban Perbetéről, Marcelházáról, Martosról, Szentpéterről, Bátorkesziről, Dunamocsról és Ógyalláról valamint Ekelről olvashatnak beszámolókat Miriák Ferenc összeállításában.
Perbete
A megemlékezést az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére az ünnep előestéjén,március 14-én tartották. Beszédet mondott a Csemadok Perbetei Alapszervezetének elnöke, Török Sarolta, aki Petőfi Sándor születésnapjának 190. évfordulója alkalmából a költő vezérszerepét is kiemelte a forradalomban.
„A tavasz a természet újjászületését jelenti, a változást, a megújulást. Nekünk embereknek a reményt, hogy megváltozhat az életünk. Ünnepelni gyűltünk össze. Emlékezni egy régi márciusra. Emlékezni sorsfordító idők nagy alakjaira. Álljunk meg mi is egy pillanatra. Idézzük fel 1848.. március 15-e dicsőséges, nagy napját. Március 15. – Egy nagyon erős kiáltás volt. A forradalom mindig egy hangos kiáltás. Olyan, mint egy szélorkán. Vagy, mint a morajló tenger, ahogy a viharban egyre nagyobb hullámokat ver. 1848 tavaszán Európa több országában kitört a forradalom. A Habsburg Birodalom népei önállóságra, függetlenségre vágytak. Prágában, Milánóban, Velencében, Bécsben, végül Pest-Budán is „föltámadott a tenger”! A pesti ifjúság mozgalmában, amely a párizsi és a bécsi forradalomnak hatása alatt egyre jobban erősödött, Petőfinek vezérszerepe volt. Petőfi a Pilvaxban majd az orvosi egyetem udvarán szavalta el versét, elindítva a lavinát. És a nép választott. A Landerer-nyomda előtt már a nyomtatott változatot zúgta utána a tömeg a magyar nép követeléseit, a 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés. Hangos kiáltásuk Bécsig hallatszott. Az uralkodó is meghallotta. Megriadt tőle. Mindenbe beleegyezett, és minden követelést aláírt. Minden szép remény megvalósulni látszott. De később V. Ferdinánd fegyverrel támadt a magyar szabadság ellen. Nem tudták megvédeni a kivívott szabadságukat . Pedig sokan az életüket adták érte. Ezt a napot mégsem felejthetjük el soha! Azért, mert példát mutattak nekünk bátorságból! És példát mutattak összefogásból is! Soha ne feledjük! Ezen a napon sok ezer magyar ember mind egyet akart és céljaiért együtt harcolt!
A kultúrház melletti kopjafánál az emlékezés koszorúit elhelyezték: Perbete Község Önkormányzata, MKP, Most-Híd, a MTNY Alapiskola, MTNY Óvoda, A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Perbetei Szervezete, a Rákóczi Szövetség, a Szürkefarkas Íjászcsoport, a Csemadok Helyi Alapszervezete.
A műsor a kultúrházban folytatódott, ahol műsort adtak: az alapiskola énekkara- népdalok, MTNY Óvoda- verses dalos összeállítás, MTNY Alapiskola- irodalmi színpad, Árvalányhaj Népdalkör – népdalcsokor.
Ezt követte a Kicsi Hang verséneklő együttes közel egy órás ünnepi koncertje, akiknek a közönség állva tapsolt.
Marcelháza
Az 1848 / 49-es forradalom és szabadságharcról való megemlékezés a marcelházi temetőben lévő kopjafa megkoszorúzásával vette kezdetét, majd az alapiskola előcsarnokában folytatódott.
Varga Ervin polgármester ünnepi beszédében elmondta büszkének kell lennünk erre, hiszen az 1848 / 49-es forradalom és szabadságharc – túlzás nélkül mondhatjuk – az európai történelem egyik legfényesebb, legkiválóbb pillanata. Ha megkérdezünk egy magyart itt vagy a világ bármely részén, hogy melyik a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe, a válaszadók legnagyobb része gondolkodás nélkül azt fogja felelni: március 15.-e. A válasz okát a dicsőséges forradalom és szabadságharc emlékezete mellett persze másban is kereshetjük, a keresésben Illyés Gyula siet a segítségünkre amikor azt írja egy helyen: „Ha megvizsgáljuk a magyar ember lelki tulajdonságait, akkor valamennyi alján a szabadság és a haza szeretetét találjuk.” A szabadság és a haza tehát a magyar léleknek maga az élet. Ezért is írták az 1867-ben bekövetkezett kiegyezés után emelt honvédemlékművekre szerte az Országban: „Szabadság vagy halál!” A ma emberét a szabadság szeretete nem állítja ilyen súlyos választás elé. Ezért fordítsuk hát tekintetünket magunk felé. A hazának arra a szegletére, amelynek biztosan ismerjük határait, és amely hazának magunk is, minden nap alakíthatjuk a történelmét: tekintsünk legszűkebb hazánkra, Marcelházára. De ne feledjük, a közös jó és szép őrzése, alakítása is a hazaszeretet része. Nem annyira látványos, mint a győztes tavaszi hadjárat, kevésbé vakmerő, mint Budavár visszafoglalása és nem annyira hősies, mint Batthyány Lajos vértanúsága, aki mint tudjuk maga vezényelte a kivégzőosztagot.
De a hazánk szeretete, Marcelháza szeretete ma is, és itt is gyakorolható tett.
1848-49 forradalmának és szabadságharcának hazaszeretete pedig emlékeztessen bennünket a nagy tettek mellett arra is, hogy a történelem menetét a mindennapi emberi cselekedetek, sokszor a hétköznapok csatái viszik előrébb.
A megemlékezés a helyi oktatási intézmények kultúrműsorával zárult.
Martos
Martos Község Önkormányzata , a Csemadok martosi alapszervezete, a Református Gyülekezet és az MKP- helyi szervezete közös rendezésében került sor az 1848-49 magyar szabadságharc és forradalom 165. évfordulójának tiszteletére megtartott rendezvényre. Elsőként a református templomban ünnepi istentiszteletre került sor, Szénási Szilárd és Szénási Lilla celebrálásával, majd a martosi fiatalok műsorára került sor, akik hazafias dalokat, verseket, idézeteket adta elő.
Az ünnepség a Milleneumi emlékműnél folytatódott, ahol Keszeg István polgármester ünnepi beszédét hallgatták meg a jelenlévők.
„1848. március 15-e határkő a magyar nemzet tudatában. Ez a nap, amelyre minden magyar – éljen bárhol a világon – nagyon büszke. Büszke is lehet, mert a márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal.
Ezen a napon egy maroknyi lelkes fiatal olyat tett, ami megváltoztatta egy egész nép életét.
165 éve fejet hajtunk a márciusi ifjak tettei előtt. Kokárda, Nemzeti Dal, Táncsics Mihály, Pilvax kávéház, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Kossuth Lajos, Gábor Áron, Tizenkét pont, márciusi ifjak, Nemzeti Múzeum, Szabadság. Ezekről a fogalmakká vált tiszta szavakról minden igaz magyar embernek ugyanaz jut eszébe: 1848. Március 15-e. Legnagyobb nemzeti ünnepünk.
Elszakítva az anyaországtól magyarságunk megtartása a legnagyobb feladatunk. Felelősségünk, hogy édesanyánk nyelve maradjon gyermekeink, unokáink nyelve. Példaértékű lehet számunkra, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István csak felnőtt korában tanult meg magyarul, mégis mennyit tett nemzetéért. A hősök tisztelete és a szabadságharc emlékének továbbadása a mi feladatunk, hogy gyermekeink megértsék a forradalom eszméit, hogy tiszteljék és becsüljék a magyar múltat, benne hagyományainkat egyedi szokásainkat. Ez a mi legfontosabb küldetésünk. Óriási vesztesség lenne elveszíteni magyarságunkat. Ezért ne fordítsunk hátat örökségünknek, ne fordítsunk hátat az édes magyar nyelvnek, ne fordítsunk hátat édesanyánknak. Őrizzük magyarságtudatunkat, emeljük magasra fejünket, és hirdessük büszkén, hogy magyarok vagyunk. Ebben a szellemben építhetünk közösséget, akár autonómiát. És mindannyian tudjuk, hogy működő, élő, tevékeny helyi közösségekből épül fel, és él ma a nemzet, benne a Felvidéki magyarság” – mondta a polgármester.
Az emlékmű koszorúzása alatt a Csemadok énekkara Kossuth nótákat énekelt.
Szentpéter
Az 1848 / 49-es forradalom és szabadságharcról való megemlékezés a községi hivatal mellett lévő kopjafánál kezdődött, ahol elsőként Jobbágy József tartotta meg ünnepi beszédét, majd a magyar tannyelvű oktatási intézmények, a Csemadok és az MKP helyi szervezete nevében Pintér Márta mondott ünnepi beszédet. Elmondta 1848/49 ünnepének kapcsán tudatosítjuk, hogy a forradalmat és szabadságharcot megelőző időkben mélyponton volt a magyar nemzet lelke, állapota, legnagyobb költőink nemzethalálról, annak lehetőségéről vizionáltak, nem alaptalanul. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt. A hatalom elnémítani kívánta az azonnali megoldások embereit, börtönbe zárta őket. Minderre a válasz március 15-e volt, amikor is a „hatalom reszketni méltóztatott”.
Elgondolkoztató, milyen áldott dolog, hogy Petőfi, Vasvári, Jókai, később Kossuthék nem 200.000 szavazóban, mesterséges problémák mesterséges kérdéseiben gondolkoztak, hanem cselekedtek. Ahogy elgondolkoztató az is, hogy nemzetünket rendre olyan emberek és csapatuk mentik át az elkövetkezendő évtizedekre, akiknek fiatal korukban egyszerűen nem volt „bekódolva” életük átadása a magyarság ügyeinek: Rákóczi, Széchenyi, Petőfi, Horthy miniszterei, például Klebelsberg Kuno és még sorolhatnánk. Széchenyi fiatalon szinte hedonista életet élve törve beszél magyarul, Rákóczit elszakítják édesanyjától, németnek akarják nevelni és még sorolhatnánk. Mégis, többek között ők azok, akik egy isteni sugallatra felidézik az otthonról hozott valóban fontos értékeket, szellemi és anyagi muníciókkal állnak nemzetünk, jövőnk ügye mellé.
1848 márciusában a fiatalok, később a politikával hivatalból foglalkozók többsége is rájött, hogy nem lehet tovább toldozgatni, foltozgatni. Egyszerűen olyan mélypontra jutott a magyarság, olyan kiszolgáltatottságba kényszerítették az embereket, olyan megalázóan vonták meg a szabadság alapvető lehetőségét is, hogy a magyarság azt mondta: elég volt. Elég volt a széthúzásból, elég volt az idegen hatalom zsarnokoskodásából, elég volt a föld és a föld népének megalázásából, tenni kellett valamit a hazáért.
Most a XXI. században csak az szeretheti hazáját, a Kárpát-medencét, aki ismeri azt: ismeri tájait, népeit, látnivalóit: Székelyföldtől az Őrségig, Ópusztaszertől Aradig, a Pilvax kávéháztól Kassáig. Ismeri és nem feltétlen azért, mert járt ott – hiszen ez sok szempontból pénzkérdés, de legalább olvasott róla, ismerkedett vele művekből, leírásokból, tanulmányokból, filmekből, dokumentumokból. És hazaszeretetről akkor beszélhetünk, ha ismerjük is a Kárpát-medence népeit, a magyarság népcsoportjait: a Székelyföld barátságát, Felvidék palócait, az Alföld hajdúit, kunjait, sőt: a sok kis nemzetiséget is.
„A fiatalok, az idősek, a falusiak és a városiak, az anyaországi, az erdélyi, kárpátaljai, a délvidéki és felvidéki magyarok megegyeznek abban – a felmérések ezt mutatják -, hogy március 15-e a legnépszerűbb ünnepünk. Sok oka van, sok oka lehet ennek, én most egyet emelnék ki:
Március 15-e az az ünnep, amit szinte minden időben magunkénak érezhetünk – és hadd tegyem hozzá: sajnos. Sajnos, mert szinte mindig rólunk szól a tekintetben, hogy a történelem folyamán szinte mindig, már-már úgy érezhetjük, hogy mi, magyarok folyamatosan bajban vagyunk. Ezért kell belekapaszkodnunk március 15-ébe, hogy belekapaszkodhassunk egymás kezébe is. Mert március 15-e bennünk van, a szívünkben” -mondta Pintér Márta.
A kopjafa megkoszorúzását követően az ünnepség a Baptista Imaházban folytatódott. Vendégük volt Meláth Attila váci baptista lelkipásztor.
Bátorkeszi
A magyar szabadságharcának emléknapja a református templomban, ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, ahol igét hirdetett Dr. Lévai Attila csicsói lelkipásztor, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja.
A megemlékezés az 1858/49-es szabadságharc szobornál folytatódott, ahol Marcsa Krisztina szavalata után Kovács Anna köszöntötte a megjelenteket, majd elsőként Pelle István pedagógus emlékezett a magyar szabadságharcra.
„A történetírásban korszakváltónak is nevezett 1830. esztendőben súlyos repedések keletkeztek a napóleoni háborúk után kialakított, s a Szent Szövetség által felügyelt konzervatív rend sziklaszilárdnak hitt falán. Magyarországon ugyanakkor látszólag nyugalom honolt. A forradalom szele egyelőre elkerülte az országot, ám 1830 januárjában megjelent gróf Széchenyi István Hitel című munkája, mely polarizálta a honi politizáló elitet.
1832 őszén megnyílt országgyűlés legtöbb vitát kiváltott témája éppen a jobbágykérdés volt.
A leghosszabb pozsonyi reformországgyűlés nem tudott a jobbágykérdésben áttörést elérni. 1848 tavaszán és nyarán a Batthyány-kormánynak több helyen a paraszti lakosság megmozdulásaival kellett szembenéznie. 1848 tavaszán forradalmi hullám indul el Európában, köztük Magyarországon is.
A Karátsony Imre Kamarakórus műsora után a község polgármestere, Labancz Roland is megtartotta ünnepi beszédét.
„Az 1848/49-es események kulcsszava is a szabadság. A szabadság, amivel kapcsolatban ma is sokan érzik úgy, hogy hiányt szenvednek belőle. A szabadság, amiről sokan ábrándoznak, amelyre sokan vágynak, … de talán úgy, hogy meg sem fogalmazzák maguknak, hogy mi is az valójában, mit is jelent az pontosan, amit várnak, amire vágyakoznak. Mert valódi értelmet csak akkor nyer életünkben, ha teljes emberi tudatosság áll mögötte. Ha pontosan tisztában vagyunk vele, mit nyerünk és mit veszítünk azzal, ha van, vagy ha nincs. És legfőképpen: ha felismerjük azt, hogy a szabadság nem egy tőlünk független állapot, tenni lehet és kell is érte, csupán remélni, hogy eljön, nem elég.
Kötelességünk emlékezni a múlt dicső eseményeire, ápolni a hagyományainkat, megtartani és továbbvinni azt az értéket, amit őseink létrehoztak. Kötelességünk egyénileg és nemzeti közösségként is tudatosan megélni és védeni szabadságunkat, kisebbségi körülmények között hangsúlyozottan. És hogy mit jelent a szabadság tudatos vállalása 2013-ban a Felvidéken? Azt, hogy magyar iskolába járnak gyermekeink, hogy nem félünk anyanyelvünket használni a hivatali ügyintézés során, hogy követeljük a magyar feliratokat a közterületeken, hogy nyíltan kinyilvánítjuk szolidaritásunkat székely testvéreink ügye iránt, hogy nem engedünk a beolvasztó szándéknak és nem hagyjuk magunkat másodrendű állampolgárrá lefokozni. És azt is még, hogy tudatosan felvállaljuk és gyermekeinknek továbbadjuk a magyar kulturális és szellemi örökséget.
Mindennapjaink szabadságharcait ma is meg kell vívnunk, ám 1848 egy olyan erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrás, amelyből erőt meríthet egyén és közösség. Ahogy Széchenyi mondja: „Ha a jelent a múltból fakadó tudással éljük, nem kell félnünk a jövőtől.”
Azt kívánom magyar közösségünk számára, hogy ez a feladat soha ne legyen teher, hanem mindig örömteli és büszkeségre okot adó küldetés” – zárta beszédét a község polgármestere.
A bátorkeszi megemlékezés az 1848/49-es szabadságharc szobor megkoszorúzásával ért véget.
Dunamocs
A dunamocsiak a márciusi tél végett a református templomban emlékeztek meg az 1848/49-es magyar szabadságharc 165. évfordulójáról.
A polgármester – Banai Tóth Pál – beszédében elmondta, hogy 1848-nak nemcsak azok voltak a hősei, akiknek a nevét feljegyezte a történelem, hanem a névtelen százezrek is, akik szintén megtették, amit megkövetelt a haza. Ha hozzájuk hasonlók szeretnénk lenni, ha segíteni akarunk a nemzetünknek, akkor elsősorban a saját közösségünkért kell tennünk. Minden ország és nemzet csak akkor erős, ha erős városokra és falvakra, erős helyi közösségekre támaszkodhat. Beszédét azzal zárta, hogy a dunamocsiaknak először is egy erős Dunamocsot kell felépítenie.
Utána ifj. Rácz Kálmán történész mondott beszédet, aki a forradalom és szabadságharc helyi vonatkozásit emelte ki. Hangsúlyozta, hogy – bár a helyiek közül is kevesen tudják – Dunamocs is fontos szerepet játszott a komáromi vár védelmében. Itt a Duna partján hatalmas, kétszintes gabonatárolók voltak, amelyekből a gabona a dunamocsi vízimalmokba került, majd a lisztet hajókkal szállították a Klapka György katonái számára.
Az ünnepi beszédek után került sor a helyi oktatási intézmények tanulóinak kultúrműsorára, majd az ünnepség hagyományosan a református templomkertben álló kopjafánál zárult, ahol az önkormányzat és a helyi szervezetek elhelyezték koszorúikat a Csemadok énekkara kíséretében.
Ógyalla
Vasárnap délután a Jókai-szobornál Kossuth-nóták fogadták a koszorúzási ünnepségre érkező ógyallaiakat. A zord idő ellenére az ünneplők szép számban összejöttek. Az ünnepség hangulatát Petőfi Sándor, Európa csendes c. ma is aktuális mondanivalójú költeménye adta meg. Samu István önkritikára szólította fel az itt élő magyarságot, mert bizony többet kéne tenni megmaradásunkért. Zemkó Margit, polgármester ünnepi beszédében az összefogás fontosságát emelte ki. Miután az önkormányzat, a református egyház, a
politikai pártok, kulturális és civil szervezetek, iskolák képviselői elhelyezték koszorúikat a Jókai szobor talapzatán, a jelenlévők átvonultak a kultúrházba, ahol gazdag program várta az
egybegyűlteket. Énekeltek, táncoltak, szavaltak kicsik és nagyok, profik és amatőrök, hazaiak és Magyarországiak – mindenki találhatott kedvére valót. A megemlékezést csodálatos nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklésével zárták.
További fényképek a Képgalériánkban tekinthetőek meg ITT>>>.
Ekel
A CSEMADOK, a Magyar Közösség Pártja és a VIA NOVA ICS Helyi Alapszervezetei, az Ekelért Jótékonysági Alap és Ekel Község Önkormányzata szervezésében 2013. március 16-án, szombaton 16.00 órai kezdettel került sor az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából, kézműves kiállátással egybekötött ekeli megemlékezésre.
Az ünneplő közönséget Vass Laura a CSEMADOK Helyi Alapszervezetének elnöke köszöntötte az 1848/1849-es emlékműnél. A rossz időjárási viszonyok miatt az ünneplés szerényebb körülmények között zajlott. Ebből kifolyólag sajnálatos módon elmaradt a helyi Hetényi János Magyar Tannyelvű Óvoda és Alapiskola, valamint a naszvadi Pettyem Néptánccsoport fellépése.
Az emlékműnél a szervezetek elhelyezték a megemlékezés koszorúit és mécseseit. A koszorúzás alatt a Bazsarózsa Énekkar énekelt, majd a Nemzeti imánk közös eléneklése után az ünnepség a kultúrházban folytatódott. Ünnepi szónok Petheő Attila a CSEMADOK és a MKP járási elnöke volt. A megemlékezés Nagy Gábor versmondó csodálatos előadásával folytatódott, aki Petőfi Sándor versét tolmácsolta a nagyérdeműnek. Megható köszöntőt és verset Kiss Lajos, a CSEMADOK ASZ tiszteletbeli elnöke mondott. A méltó megemlékezés, két helyi fiatal és tehetséges kézműves: Lengyel Mária és Vida Réka ékszereinek és képeinek kiállításával, frissítő melletti baráti beszélgetéssel zárult – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Török Anikó, az MKP Ekeli Alapszervezetének elnöke, járási elnökségi tag.
További fényképek az ekeli megemlékezésről Képgalériánkban tekinthetők meg.
Összeállította: Miriák Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38466,38576,38566″}
