Arany alma ezüst tányéron a helyén mondott szó
Vannak életgyógyító szavak. A Biblia Igéi, amint azt a Példabeszédek 25,11-ben olvashatjuk. Olyan szavak, amelyek üzenője, az Úristen Lelke által lettek éltető vízforrássá, nemcsak a testi Izrael, hanem a lelki Izrael, az egyház számára. Abszolút innovatív, megújulást, megmaradást, megbocsátást, újrakezdést lehetővé tévő szavak. Ezért IGÉK. Történelemformáló, történelmet író szavak, Igék. A Szentháromság Isten pásztoroló, terelgető, életvizekhez, jövőhez vezető Igéi.
Amelyek nemcsak a zsinagógákban, templomokban igazak és ámenek, Jeruzsálemben, Vatikánban, Genfben, Wittenbergben, Londonban, hanem azokon kívül is. Univerzális Igék, népeket emelők és őrzők. Mert létteremtő erejük van attól, aki mondja. Ontológiai rangú Igék. A börésít bárá Elohím, a kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Szólt egyet: jöhi ór, legyen világosság, és lett világosság (vajöhi ór). Az élet világossága, a teremtett lét ontológiai Istenragyogása. És lettek üdvösséghozó, ember- és világgyógyító Igék, amint arról János evangélista oly kristálytiszta lge-teológiával írta: kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és az Ige Isten volt (János 1,1.) Ez az Ige többé már nem szó, beszéd, hanem tapintható élet: „az Ige testté lett, közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (János 1,14). Ahol ezt az Igét befogadták, ott meghalt a hazugság, a csúsztatás, a pletyka, az irigykedő ferdítésterjesztés, az ármány. Az embereket, népeket, hiteket lejáratni akaró súsárló, salakszinten születő, s az embereket sárszintre lenyomó diabolikus triumfálás. Mert akik Istent szeretik Jézus Krisztusban, azoknak minden a javukra van.
Fenséges igejárás – gondolatjárás otthontól távol
Hirtelenjében ezek a gondolatok cirkuláltak lelkemben, adták egymást egymásnak, amit tudnék hosszan idézni. Ennek a fenséges Igejárásnak, gondolattársító Szentlélek inspirációnak a felemelő csendjében, az otthonra, hazára, házra, családra, nemzetre látás helyes arányokat élesítő, nemcsak három lépés távolságában, hanem jó 1000 kilométert meghaladó földrajzi messzeségben, de milliméternyi távolságot sem engedő szívközelben és imaközelben töltöttem mai reggelemet Torinóban. Az egykori Kossuth kastély mára polgári épületek közé simuló erkélyes épülete előtt, amelynek teraszáról bizonyára sokszor tekintett a messzeségbe, felhőkön át, kilométer százakon át az otthoni jelenlétet és sorsközösséget fájóan vágyva Piemont befogadó hegyei alatt. Amint azt a hangját őrző viaszlemezen, amit néhai lelkészkollégám, tollforgató testvérem, a Presbiter lapunkba általam behívott szerkesztőbizottsági tagunk, Hegyi-Füstös István író-lelkész fedezett fel az utókornak. Ezen a nemzet nagyja, aki mindhalálig kérlelhetetlen ellenfele volt minden hazakorlátozó idegen, osztrák hatalomnak és a nemzeti függetlenség megszállottja, így fogalmazott:
„Hontalanságom remete lakában látni, amint az engem kitagadott Haza felé nyújtva agg karjaimat, a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét”.
Október 6., Arad felé nyúlt a kar az idegenben is. Ilyen gondolatok és az Ige minden idegenben honosító kegyelmébe fogott lélekkel olvastam aztán Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott szombat délelőtti beszédét. Nagyívű, távlatos, nemzetállamban, szuverenitásban fogant kossuthos gondolatait. Közben Ausztria, Svájc, Itália háromszögében fogalmazódtak meg bennem nem először a nemzetgyógyításra, hazaterápiára vonatkozó gondolathullámok. Távoli reminiszcenciák, mégis otthonközeli elszakíthatatlanságban.
Nemzetterápia, hazagyógyítás, otthonőrzés – Mindent megteszünk?
Különleges szellemi aurája, íve, kupolája van mindannak, ami reggel óta sorjázik bennem. Valahol mélyen ontológiai, Isten által teremtett láthatatlan eszmecentrum köré kerekítve. Ennek mélyén időben a teremtés őstitka koncentrációs magként árasztja energianyalábjait. Részben a mai naphoz és a holnaphoz közelítve a táguló koncentrikus szellemi és pneumatikus, lelki köreit, ebben az összefogott erőtérben villannak fel a ránk következő Úr napja, vasárnapunk, a Trinitas, a Szentháromság utáni 9. vasárnap Ige-fúgái:
„Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?… Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberekben bízni” (Zsolt 118,6köv).
Csak úgy hömpölyög a zsoltárfolyam, érdemes többször is elolvasni a 118. Zsoltárt, mindenki talál magának inspiráló szót, Igét benne! Aztán eszembe ötlik, holnap lesz a Ferenc pápa által meghirdetett nagyszülők vasárnapja, ami a család és az otthonvédelem világméretű szép alkalma. Az otthonőrzés szakrális ünnepe. Jó, hogy ilyen is van a világkeresztyénségben. Nemcsak katolikusokat, hanem minden keresztyént inspiráló nagyszerű kezdeményezés. Híre, gondolatisága más vallások követőit, sőt még a vallástalanokat is megragadhatja. Tovább pörög a belső koncentrált körkörös mozgás az őskijelentés körül.
Felpillantva a nem is távoli alpesi hegynyúlványokra, felötlik bennem a közeli augusztus 1., a svájci hegyi ország függetlenségéért, több, mint 700 éves kantonális autonómiájáért tartandó hálaadás napja, amit idén is svájci nemzeti imanapként hirdetnek meg. Ide nem messze, a fribourgi egyetemen és a város templomaiban, amerre magam is járhattam, református és katolikus közösségekben National Prayer & Worship Day lesz. Eszembe juttatja ez a Magyar Református Presbiteri Szövetség évekkel ezelőtti közgyűlési kezdeményezését a Magyar Nemzeti Imanapért, ami zsinati támogatással került kormányzati asztalra. Onnan támogató jóváhagyással került vissza az egyházhoz, de sikerült úgy adminisztrálni a kezdeményezést, hogy mindeddig, jó 10 év óta sem lett belőle igazán semmi. Többszázados sikeres előzménye egészen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemzeti önvizsgálati pönitencia napjáig ment vissza. A személyes és közösségi bűnbánattartásig. Ami 1619 után Erdélyben sikerült, az a 2020-as években nálunk még nem. Pedig minden tekintetben érződik a nemzeti összetartozás és önvizsgálat spirituális szüksége. Mikor élünk a magyarsággondozás, a nemzetterápia rendkívüli lehetőségével?
Nemzetterápia – A belső agresszió kézben tartásáért
Nincs mód és szükség, meg kompetenciám sincs szombati torinói csendemben és vasárnapra előretekintő Igés Isten-közösségemben, hogy tudományos vagy politikai programpontokat fogalmazzak meg. De gondolataim vannak. Az egyéni, protestáns felelősségtudat és etikai sorsközösség vállalás a magyar nagy nemzetprogram hullámterében. Megőrizve a triádikus, hármas szerkezetet, a Trinitásra „hajazó” formulákat. Megelégedhetünk-e az alapvető és egyetemes emberi szükségletek (ön- és fajfenntartás) szükségleteinek a kielégítésével? Mivel az ember öntranszcendáló, Isten fele önmeghaladó lény a teremtési rendben, nemde élnünk kellene az életértelem (Sinn) szükségletének igényével és kielégítésével is? Egész emberlétünk felrangosítása ettől is függ.
A szenvedés-bűn-halál által beszűkített földi létezés igazi távlatait a teremtés előtti, majd az életünk folyamán, s végül a személyes meghalásunk utáni össz-ontológiai távlatok adják meg.
Ahogyan a Biblián felnőtt, zseniális logoterápikus, egzisztencia elemző Viktor Frankl (+ 1997), az életigenlés filozófiájának és lélekgyógyászatának bécsi nagymestere tanította. A fenti tragikus triászból van kitörés, mert van terápikus triász is. Hármas megoldás. Az első kitörési pont a tett, a munka. A második kitörési pont az igazi élmények megélése, a szeretet gyakorlása. Harmadik kitörési pont a beállítódás megváltoztatása.
A “nem akarom”–helyzetek elleni sokszor hiábavaló harc helyett a ráállítódás a megoldhatatlannak látszó helyzetekre és a helyzetüzenetek megkeresése. De nem beletörődéssel, hanem belső lelki meghaladással. Öntranszcendálással Isten fele, ezzel a helyzetgyőzelem elősegítése. Az önmeghaladás nem pszichotechnikák függvénye elsősorban, hanem a megtérés és az imádság eseményeinek gyümölcse. Kedves Gyökössy Endre pneumatikus pszichológusunk idézte oly’ gyakran Ravasz László spirituális szentenciáját: Nem kiborulni, hanem leborulni!
A mai világ három nagy tehertétele: az addikció, a függőség valamitől, valakitől (személy, hatalom, kábítószer, eszme, pénz, szenvedély…); az agresszió (legfőképpen a napi emberi minőségrombolás, a verbális agresszió, ami átcsaphat tettleges agresszivitásba is); a depresszió, a lelki talajvesztés. Mindez olyan egyéni és közösségi létromboló fegyver a Diabolosz kezében, amivel ordító oroszlánként jár szerte széjjel, interkontinentális szellemi romboló hatalommal, hogy minél több embert megtévesszen és tönkretegyen. Ő ebben láthatóan világbajnok.
Mindezekkel szemben vannak elkészített alkalmak az egyéni és a közösségi terápiára. Ilyenek állami ünnepeink, amikor elhangozhat évente minimum ötször-hatszor a szó, ami aranyalma ezüst tányéron. Ilyenek az egyházi ünnepek, amikor elhangzik az Ige, a digitális korunkban is a legerőteljesebb terápikus üzenet. És vannak különleges nemzeti alkalmaink, mint Csíksomlyó, Tusványos, pápalátogatás, zarándoklatok, amikor ismét felhangozhat a nemzetterápia szava, Igéje. Tudatosabban és tervezettebben kellene élni ezekkel!
Itt ülök a százados emlékeket sodró lágy itáliai hajnali szélben, a felizzó levegőben. Előttem Kossuth mellszobra, mögötte a hajlék, a Via dei Mille 22. szám alatt. Itt hazához halálig hűségesen, közel 30 évet töltött. Hű evangélikus protestánsként átélhette a logoszterápia, az Ige-terápia erejét (Bibliáját börtönbe, emigrációba, az USA-ba is magával vitte). Az emberi szavak, a logoterápia lehetőségeit még nem ismerte. De a szavak kétarcúságát, árulásait, egyéni és nemzeti létet fenyegető rontásait nagyon is. Ezért utolsó üzenete is imádáságként maradt fenn viaszlemezen.
Adja meg a történelem Ura, hogy a nemzetgyógyítás stratégiája az igaz szavak, az Igéhez méltó kommunikáció révén, a verbális agresszió helyett hozza el a magyarságukhoz méltóbb jövendőt! Ez az én digitális kori imám a mai Torinóban.
(Dr. Békefy Lajos)
