Andrej Babiš volt cseh kormányfő az idnes.cz portálnak adott interjújában Zelenszkij Ovális Irodában való dicstelen szerepléséről és a fegyverkezésre fordított kiadások emelésének hatásairól beszélt. Szerinte Zelenszkij olyan módon próbált kommunikálni Donald Trump amerikai elnökkel, ahogy az európai vezetőkkel szokott, ami azonban rossz taktikának bizonyult. A Babiš vezette ANO mozgalom a közvélemény-kutatások szerint komoly fölénnyel vezet a csehországi pártok között és nagy eséllyel nyerheti az év végén sorra kerülő csehországi parlamenti választásokat.
Arra a kérdésre, hogy az amerikai katonai segélyek leállítását Zelenszkij Ovális Irodában történt leszereplése következményének tartja-e, elmondta, hogy a cseh kormány, az európai vezetők és a média zöme tapsikolt az ukrán elnöknek. De vajon feltette-e valaki a kérdést, hogy milyen következményekkel jár mindez Ukrajnára nézve? S itt az eredmény, mely bizonyítja, hogy végzetes hiba volt. Másrészt az amerikai segítségnyújtás leállítására már a Biden-adminisztráció idején is sor került, de aztán ismét megindultak a szállítmányok. A helyzet gyorsan változik, állapította meg. Úgy tűnt, hogy nem születik megegyezés az ásványkincsek kitermelésére vonatkozóan, s most mégis úgy látszik, hogy aláírhatják, így akár újraindíthatják a támogatást is, vélekedett.
Babiš szerint az ásványkincsek kitermeléséről szóló egyezmény aláírása a legjobb garancia Ukrajna számára, az amerikaiak ugyanis mindig megvédik a gazdasági érdekeiket.
Az Ovális Irodában történtekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy nem elég kiragadott részletekre hagyatkozni, az egészet összefüggéseiben kell nézni. Szerinte semmilyen csapdáról nem volt szó, 40 percig nyugodt mederben folyt a párbeszéd. Aztán Zelenszkij elkezdte „mentorálni” az amerikai elnököt. Véleménye szerint tolmácsot kellett volna alkalmaznia, másrészt tiszteletet kellett volna tanúsítania. Neki van szüksége az Egyesült Államokra, az Egyesült Államoknak viszont nincs szüksége Ukrajnára.
„Zelenszkij elnök viszont így szokott az európai vezetőkkel kommunikálni, akik gyakorlatilag szinte az ukrán elnök alárendeltjeként viselkednek. Most Trump elnökkel próbálta ugyanezt, s látjuk, mi lett a következménye” – mutatott rá.
Babiš szerint felesleges a GDP eddig meghatározott két százalékánál többet fegyverkezésre fordítani. A NATO-tagországok a védelmi kiadások három százalékra való emeléséről beszélnek, Donald Trump ráadásul öt százalékot emleget.
„Ez ostobaság, két százalék teljesen elegendő, azt sem képesek értelmesen elkölteni. Hiszen 49 milliárd cseh koronát, a teljes védelmi költségvetés harmadát fordították decemberben különböző előlegekre. Egyebek mellett a szerződésbe foglalt kereten felül 10,5 milliárd koronát fizettek felesleges F-35-ös vadászgépekre.
Erre a célra csak előlegként összesen 39 milliárdot költünk a jövő év végéig, s nem tudom, hogyan védenének meg bennünket, ha csak 10 év múlva szállítják le azokat…
Addig is majd a számlákat lobogtatva fogjuk elriasztani Putyint. Ráadásul a kormányfő elárulhatná azt is, hogy honnan veszi majd erre a pénzt. Talán az egészségügyre, a nyugdíjakra, a művelődésre, a lakhatásra szánt csomagból, vagy ismét mindent megadóztatnak majd?” – tette fel a jogos kérdést Babiš.
NZS/Felvidék.ma/Pravda