Idős kora ellenére Laci bácsi halálhíre megdöbbentően hatott mindannyiunkra, akik ismertük őt. Mert őt csak így tiszteltük, még a hivatalos köszöntésekben is sokszor így kérte. S így volt a szívünknek is kedves.
Nagyon nehéz róla múlt időben beszélni, írni, még akkor is, ha tudtuk, az ő élete is véges. Mert még az utolsó miséjén Nánán ugyanolyan fürgén ment végig a templomon, mint tíz évvel ezelőtt. Mindig ledöbbentett, hogy prédikációjában annyira helyén voltak a gondolatai, a mondatai. Még csak az sem történt meg, hogy valamit elfelejtett volna kihirdetni egy – egy mise alkalmával.
Egyhetes kórházi kezelés után, a nagyhéten már otthon pihent. A húsvéti szentmisén Nánán az őt helyettesítő káplán azt mondta, hogy Párkányban vasárnap részt vett az ünnepi szentmisén. Sokadszor mondogattuk, ő egy élő csoda, mindenütt amiről tudomást szerzett – kulturális és társadalmi vagy politikai megmozdulás- jelen volt. Nem kötelező formában, de érdeklődéssel, bármilyen hosszú vagy későig tartó előadásokon ott ült a nézőtéren. S ha szót is kapott mindig volt véleménye mindenről. Minden szava a megbékélésről, a szeretetről, a segítőkészségről szólt. Hányatott sorsa ellenére idős korában az Isten a tenyerén hordta őt.
Őrzőangyalát küldte mellé az utolsó percig, az utakon, mert a rövidebb távú utakon maga vezette öreg autóján közlekedett. Emlékszem, karácsonykor mi nánai hívők felajánlottuk neki, hogy a téli időszakban megoldjuk neki az utaztatást. Ő szolgálta a nánai híveket hetente egy- három alkalommal, gyónáskor, s persze helyettesített ahol csak kellett. Még a 25 km-re lévő Karvára is járt misézni vasárnaponként. Csaknem sértődve utasította vissza, a segítség-ajánlást, hogy „majd ő szól, ha rászorul”.
Utolsó percig misézett, s ha éppen nem orvosi ellenőrzésén marasztalják őt orvosai a kórházban, talán az Isten házában éri őt utol a halált hozó infarktusa is. Isten és ember szolgája volt ő a szó legnemesebb értelmében. Egy panasz soha el nem hagyta ajkát, de vigasz, jó szó, szeretet annál több. Hívő és ateista, magyar vagy más nemzetiségű, ő nem ez szerint nézte az embereket,mindenkihez volt bíztató, segítő szava. Magyarságát azonban minden helyzetben akár az oltárnál, akár másutt mindig példamutatóan felvállalta.
Ha kellett a magyar iskolák mellett, (az utóbbi években a helyi kisiskola tanévnyitóján is ott volt), vagy a Csemadok mellett, de az MKP mellett is szólott, s mindig hozzátette: „nem mások ellen, de magunkért szóljunk, cselekedjünk, és tartsuk meg magyarságunkat, de tiszteljük a másik nemzetet is”.
Mi nánaiak, az utóbbi időben nemzeti ünnepeinket is a helyi templomban tartottuk. Mindig velünk volt, s vele mondtunk egy – egy imát a 48-as hősökért, vagy az aradi vértanúk emlékére, de a nap bármely szakában jött közénk miséről menet vagy jövet, soha nem láttuk őt fáradtnak. Mi is erőt merítettünk tőle, lelki erőt, hitet, szeretetet. Szerénysége is példaértékű volt.
Köszönjük ezt Laci bácsinak, amit értünk tett, a felvidéki magyarságért, hívőkért és nem hívőkért, elesettekért és betegekért. Mert ő „hitt a szeretet végső győzelmében” s így élte meg Istentől kapott hosszú és kegyes életét is. A teremtőjéhez visszatért lelke, s bennünk, akik nagyon sokan szerettük őt, tovább él emléke és tisztelete. Isten nyugosztalja őt!
Dániel E., Felvidék.ma
Őrizzük meg emlékezetünkben! Temetése április 25-én, pénteken 16.30 órakor lesz a párkányi öreg temetőben.
{iarelatednews articleid=”45343,44832,44263,37797″}
