Cseh létemre magyar kupagyőztes vagyok! – A kolíni születésű Petr Kaspar a DAC egyik hűséges játékosa volt.
Éveken át láthattuk őt a sárga-kékek színeiben küzdeni a győzelemért. Labdarúgó pályafutása csehországi szülővárosában kezdődött: végigjátszotta a kölyök-, ifi- és felnőtt bajnokságok évfolyamait, majd Karlovy Varyban katonáskodott. Onnan ugyan vissza vezetett az útja Kolínba, de két esztendő múltán a prágai Slavia szerződtette le. Petr itt másfél évig játszott, majd ismét Kolínban kötött ki.
Ezidőtájt több ajánlatot is kapott, ám ő a dunaszerdahelyieket választotta: „Reisz Árpád, a DAC akkori csapatvezetője keresett meg, őt ismertem meg elsőként a dunaszerdahelyi ügyintézők közül. Tárgyalásunk sikeresnek bizonyult, a szerződést Rimaszombatban írtam alá – ott edzőtáborozott jövendő csapatom. Előzőleg azt rebesgették, hogy az Inter és a DAC a legtehetősebb szlovákiai klub, s a csallóköziek a földműves szövetkezetekben alkalmazzák játékosaikat, akik így nem fizetnek adót, vagyis nagyobb a jövedelmük. Szlovákiában viszont arról pletykáltak a szurkolók, hogy a Slavia mesés összegeket juttat játékosainak.
Aztán alkalmam nyílt megismerni a gyakorlatot, így kijelenthetem, hogy a rendszerváltásig a DAC fizetett jobban. Kolínból jóval messzebb volt Dunaszerdahely, mint például Prága, s bár a szülővárosom sem tartozik a nagyvárosok közé – kb. negyvenezer lakosa van – ám nagy területen fekszik. Új állomáshelyemen kevesebb lett a kulturális lehetőség, viszont a magyar emberek nagyon barátságosan fogadtak. Kolínban nem találkoztam ú.n. nemzetiségi problémával. Szerintem a csehek sokkal közelebb állnak a magyarokhoz, mint a szlovákokhoz. Ez bizonyosodott be a meccseinken is – Szlovákiában általában sértegettek bennünket a szurkolók, míg Csehországban befogadtak. Később a Csallóközhöz szorosabb szálakkal kötődtem – itt nősültem meg és én lettem a Sport vendéglő főnöke. Úgy látszik, hogy véglegesen megtelepszem itt.
Én nagyon sajnálom, hogy ketté vált Csehszlovákia, mert véleményem szerint minden szempontból előnytelen volt ez a lépés. Üzletemberként ugyanis gyakran megfordulok a Cseh Köztársaságban, s máris érzem a két ország között fennálló különbséget – a csehek javára. Érdekes, hogy itt, a Csallóközben még nem látni a lemaradást, Közép- és Kelet-Szlovákiának viszont sokat árt az elszigeteltség, a régi kapcsolatok megszakadása. A szülővárosomhoz persze eltéphetetlen szálakkal kötődöm – Kolínban élnek a szüleim és a húgom. Apám a leghűségesebb szurkolóm, ő könnyebben beletörődött, hogy ilyen messzire kerülünk egymástól.
Feleségem csallóközi magyar, a nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerezte diplomáját. Az alapiskola alsó tagozatán tanít majd, ha letölti szülési szabadságát. Sokan megkérdezik, miként történt, hogy kibéreltem a Sport vendéglőt? Egy évig Budapesten, az UTE csapatában fociztam, s miután visszatértem, elhatároztam, hogy megpróbálok segíteni a csapaton. A játékosok nálam étkeznek, ugyanakkor tagja vagyok a klub vezetőségének. Olykor jól jönnek a csehországi kapcsolataim. Budapestre Reisz Árpád közreműködésével kerültem, mert tudomására jutott, hogy Kovács Ferenc edző érdeklődik utánam. Jól éreztem magam az UTE-nél, amely akkor az élvonalban szerepelt – ötödikek lettünk a nemzeti bajnokságban és megnyertük a Magyar Kupát. Cseh létemre magyar kupagyőztesnek mondhatom magam, ráadásul a DAC győztes csapatában is szerepeltem azon az emlékezetes koprivnicei kupadöntőn, amikor a prágai Spartát fektettük kétvállra.
Visszatérve a magyarországi vendég esztendőmre, úgy láttam, hogy az ottani bajnokság valamivel gyengébb, mint volt a csehszlovák szövetségi liga, mert nem megfelelő a játékosok erőnléte, ugyanis nem edzenek kellő erőbedobással. Ezért lagymatag a meccsek irama. A legtöbb magyar focista elsősorban gólt akar rúgni, s elhanyagolja a védekezést…” Petr Kaspar harmincnégy évesen csaknem kétszázötven mérkőzést játszott a legjobbak között, s a csatársort leszámítva mindegyik poszton szerepeltették.
Peczénél például balfedezetet, Dragúnnál középhátvédet játszott. A szurkolók és a csapattársak egyöntetű véleménye az, hogy Petr életvitele példaszerű. Nem duhajkodott fiatalabb korában sem, alkalmanként megivott egy-egy pohár sort, vagy pezsgőt. Naponta két kávét fogyaszt, talán ezért is nevezték el Kafíckonak. A meccseken elkerülték a bajok, egyetlen komoly sérülés érte: Győrött eltört a lába. Szerencsés alkat: szívesen van együtt a családjával és nem politizál. (1994)
Folytatjuk.
Batta György, Felvidék.ma
Fotó: www.fcdac1904.com {iarelatednews articleid=”45924″}