Kedves Gyula bácsi! A minap november 13-án megnyílt tárlatodat néztem meg az Aranyossy – házban, melyben egykor nagy elődöd, Benczúr Gyula nőtt fel. Délelőtt 10 órakor nyitották meg, de erről sehol sem olvastam, így azt lekéstem. Ebben a neogótikus házban lakott Aranyossy Ákos, akinek freskóját a homlokzaton nem újítottak fel. Témája miatt. Egy magyar harca a sárkánnyal. Hátha az a festett magyar, a valódiakat is arra késztetné, hogy harcoljanak mai sárkányaikkal. És belegondolni is rossz, hogy ezt netán sikeresen tennék. Košice még nem tudott felnőni Kassáig. Egyhamar nem is fog.
A Kelet-szlovákiai Képtár Erzsébet utcai termeiben sétálgattam egyedül és míg néztem képeidet, azok közül nagyon sok cinkosan kacsintott rám. Csak a képek alól hiányzott, hogy anyanyelveden nem tüntették fel azok nevét. Angolul azonban igen. Hát bizonyára sok anglius fogja megnézni alkotásaidat! Tudom, erre Te nagyon elkomorodnál. Mindig is fontos volt számodra, hogy magyar festőnek tekintsenek.
A képtár egy rövid időre a Te nevedet vette fel, de azután levették, mert egy magyarról nem lehet egy ilyen intézményt elnevezni. Nemzeti művész sem lehettél emiatt, de ezt Te könnyedén elviselted, mert ez is identitásodat jellemezte. Síródon a Gyula név volt kiírva, azt ellopták és Júliussá tettek Téged, ahogy a képtárban is szerepelsz. A XX. század legjelesebb kassai festője hogyanis lehetne magyar! Céhbeli társaidat is reszlovakizálták. Sokakat haláluk után. Neked kedvenc íród Krúdy Gyula volt és nem Martin Kukučin. Csengődön is Jakoby Gy. szerepelt, amit egy cseh műkritikus is kiemelt írásában, amit boldogan mutattál nekem. Egyszer felpiszkáltalak. Valamilyen oknál fogva elmondtad, Te is reszlovakizáltál a háború után. Erre azt mondtam Neked, hogy ha majd meghalsz, előveszik az igazolványodat és azzal fogják igazolni nemzeti hovatartozásodat. Nem mondtál erre semmit, de láttam, ez megbökött. Néhány hét múlva mutattad a személyi igazolványban a hatóságilag átjavított nemzetiséget.
Te voltál január 2-án az első, aki minden évben befizetted a Csemadok-illetményt. A rendezvényekre nem jártál el, de így is jelezni kívántad, hová tartozol. A Magyar Nemzetet járattad. Egyik legnagyobb óhajod, hogy Pesten legyen kiállításod, még életedben megvalósult. Akkor robbant föl a gáz a Csáky – Dessewffy palota alagsorában, ahol akkor a képtár székelt és egy sor kép elpusztult. A Tieid tisztes távolságban voltak a helyszíntől. Emlékszem a robbanásra, éppen zuhanyoztam és azt hittem, az udvaromon esett le valami. De ott minden rendben volt. Majd miután a városba indultam, a Kisposta utcát a rendőrök zárták le. Utána tudtam meg, mi történt.
Tőled kaptam kölcsön Márai Sándor: Föld, földjét…, melyről az egyik pesti lap úgy írt, mint valami kemény antikommunista kiadványról. Csalódottan tettem le a könyvet, mert abban semmi olyasmi nem szerepelt, amit a kritikus kifogásolt.
Ahogy jöttem a tárlatra, szobrod előtt mentem el, melyet Bartusz György mintázott Rólad. Jól jellemzett. Egyik vállad csapott volt és egyik kezed kacska, mert Amerikában gyermekbénulást kaptál, aminek következménye életed végéig kísért. Válladon az elmaradhatatlan tarisznyával. Most bronzba öntve állsz egy ház előtt, melynek elődjében a hagyomány úgy tudja, Kassai István lakott, a dóm legtehetségesebb kőfaragója Mátyás idejében.
Szívesen emlékezem az együtt eltöltött estékre, amikor rendszerint hármasban, feleségeddel, Gizi nénivel együtt beszélgettünk. Elmondtad, életed legszebb napja volt, amikor Horthy bevonult Kassára. Azután sokáig hallgattál. Tudom, az a néhány év, amely azután következett, nem az elvárások szerint alakult. Te összeverekedtél a kávéházban egy katonatiszttel. Erről mélyen hallgattál, de a Hegytetőn három fenyő második kötetében Hosszú Ferenc ezt a titkodat kifecsegte. Igaz, abban a munkában Colomby néven szerepelsz.
Nézem a képeidet és nem tudhatom, melyik alatt bújhat meg Horthy Miklós. Megfestetted, majd ráfestettél egy másik képet. Ám hogy melyiket, nem tudom.
Arról sem beszéltél sokat, hogy Trianon után a határon szöktél át Miskolcra, hogy tanulmányaidat befejezzed. Ott valamilyen csempészbandával jöttél egyszer és késelés is történt, de erről többet nem tudok. A titkot magaddal vitted.
Egyszer pesti barátaimat vittem Hozzád és kértelek, mondj valamit képeidről. De Te erre nem voltál hajlandó. Hát én lettem lakásodban a tárlatvezető. Chagalt és a francia expresszionistákat emlegettem munkáiddal kapcsolatosan, de Gizi néni megrovólag leintett: Ő Jakoby! Azzal védekeztem, hogy Téged elég előkelő társaságba juttattalak.
Máskor születésnapodon köszöntöttünk föl. Tán a hetvenötödiken, nyolcvanadikon? Mire azt mondtad, nem olyan nagy dicsőség az!
Hozzád Szíj Rezső vitt el először és azután havonta, hetente felkerestelek. Róla mesélted felháborodottan, hogy neki nem adsz el képet, mert pesti lakásán még az ajtókon is képek lógnak. Hát ez így is volt. Amikor először találkoztatok, megírtad neki, hogy a mozdonynál fogod várni. Ő meg azt írta meg, hogy hány centi magas. Te azon mérgelődtél – amin én titkon remekül szórakoztam -, hogy mit gondol ez az ember, tán nem fogok colstokot vinni az állomásra! Lelki szemeim előtt élénken láttam, amint a Pestről érkező utasokat méricskéled.
Lezsák Sándor költőt is vártad, hogy újra meglátogat, de neki akkor más gondjai voltak, így nem jöhetett. Bizonyára csodálkoznál, ha tudomásodra juthatna, hogy a magyar Országgyűlés elnöke lett.
Nálad ismerkedtem meg Máté János szobrásszal és feleségével. Őt is többször meglátogattam, de vele nem alakult ki olyan barátinak nevezhető kapcsolat, mint Veled. Pedig közöttünk több mint 45 év korkülönbség tátongott, ami nem csekélység.
Sokszor saját magadat is megfestetted a képeken. Itt is találtam néhányat, amelyeken fiatalkori arcmásod látható. Így én Téged nem ismerhettelek. Egyik képeden, mely otthon lógott, nemesebb testfeledet festetted meg és a combjaid közül nézel le a képről lehajolva. Ez előtt egyszer megálltál és csak annyit mondtál: Akkor nagyon fiatal voltam… Mire Gizi néni rosszallóan hozzátette: … és nagyon részeg. Egyszer felbátorodtam és megkérdelek, hogy hogyan is állsz az alkohollal mert a művészek közismerten nem az tejbepapi szeretetéről ismerhetők meg. Erre elmesélted, egy alkalommal részegen festettél valamit. Azzal feküdtél le, hogy valami nagyot alkottál, de amikor reggel józanul ébredtél fel, láttad hogy pocsék. Te egy egyszótagú kifejezést használtál, melyet azonban nem szeretnék leírni.
Sétáltam a termekben, ahol negyven öt képed lóg a falon, korábbi festő korszakodból, és nekem a képek így elevenedtek meg, ahogy fentebb leírtam. Több mint tíz évig látogattalak. Ez a Gondviselés nagy ajándéka volt. Temetéseden magyarul olvasták föl azt a szöveget, amit megfogalmaztam. A budapesti Új Tükör méltatlanná zsugorította a cikket, melyet Rólad írtam, mert nyilván nem tudták, ki is távozott az élők sorából. Most is a Te képeidet hamisítják leginkább, ami csalhatatlan bizonyíték rá, Te a legjobbak közé tartoztál a kassai piktorok között, ami azért komoly rangot jelent, mert a kassai magyar festők csapata nagyon magas színvonalat képviselt.
Cikázva a képek között, megfiatalodtam, hiszen huszonévesen kezdtem látogatni lakásodat, mely egyben műterem is volt. A Mészáros utca felső végén laktál egy tág és kényelmes otthonban.
Az egyik képen cigarettázol. Később már alig szívtál. A cigaretta felét letörted, mert ha egy egész szálat szívtál el, akkor már szédülés fogott el. Látod, ilyen semmiségek jutnak eszembe,
Egy vidám történet jutott most eszembe, amit Veled kapcsolatosan mindig szívesen felidézek. Te nem tanultál meg jól szlovákul, Gizi néni meg egyáltalán nem, de azért különböző elvtársak zaklatásainak rendszeresen ki voltál téve. Egyszer tán a szlovák parlament elnöke, vagy maga a szlovák miniszterelnök járt Nálad sleppjével. Nézte a képeidet és az egyik előtt lecövekelt azzal, hogy ez neki tetszik. Nyilvánvalóan ahhoz a forgatókönyvhöz szokott hozzá ez a jobb sorsra érdemes elvtárs, hogy ilyenkor az illető művész meghatódik, leemeli a képet és cvikipuszi kíséretében ráerőszakolja az illető nagyvadra alkotását. Az ugyan ódzkodik egy darabig ettől, de azután (boldogan) enged a mester erőszakoskodásának és ingyen átveszi. Ebben az esetben a koreográfia nem jött be. Amikor elhangzott: Ez nekem tetszik! Te megértően bólintottál: Nekem is! Az ügy részedről el volt intézve.
Nevetve mesélted a történetet, hogyan jártál túl egy furfangosan gyűjtögető elvtárs eszén.
A tárlatodat január 18-ig lehet megtekinteni, így még egyszer-kétszer eljövök, hogy bebarangoljam azt a vászonra festett néha bumfordi, néha groteszk világot, melyet Te hagytál ránk. Köszönjük! Kíváncsi leszek, mi jut még majd eszembe Veled kapcsolatban.
További képek a tárlatról megtekinthető a Képgalériában ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
a szerző felvételei
