Olyan zoboralji magyarokra emlékezünk, akik példát és bátorítást Esterházy Jánostól kaptak a legnehezebb időben, amikor maguk is üldöztetésnek volta kitéve.
Az alábbi beszélgetésben olyan nyitott szívű emberekre emlékezünk, akik készek voltak segíteni a bajbajutottakon, amikor erre szükség volt. Az ifjabb Csámpai Ottó által megszervezett beszélgetés résztvevői az 1935-ben Kiscétényben született Hering Nándor és az 1950-ben, ugyancsak Kiscétényben született Kovács Antall volt. A két unokatestvér máig a Zoboralján él családjával.
Molnár Imre (MI): A maguk családja, szüleik azon felvidéki magyarok közé tartoztak, akik 1938-ban, az első bécsi döntés után, nem kerültek vissza az anyaországhoz, hanem Szlovákiában maradtak. Az Ő képviseletük miatt mondott le Esterházy János a budapesti parlamenti képviselői helyről, s maradt, a sokkal nehezebb körülmények közé került, maradék felvidéki magyarság képviselője a pozsonyi parlamentben.
Születéséből következtetve Hering Nándor még ismerhette Esterházy Jánost. Netán találkozott vele személyesen?
Hering Nándor (HN): Nem, sajnos nem találkoztam. Csak halottam róla. Gyerek voltam még akkoriban. Édesapám, édesanyám, s még más magyarok, akik ott éltek Kiscétényben, azok beszéltek róla.
Nehéz volt az akkori Szlovákia alatt, nemcsak a zsidóknak, de a magyaroknak is. 1938-ban ugyanis a magyarok (értsd: magyar katonák-MI.) feljöttek egész Nagycétényig. Édesanyám kitette a magyar zászlót, magyar ruhát varratott, és vártuk a magyarokat, azt, hogy hozzánk is bejönnek. De nem jöttek. Kiscétény falu előtt megálltak a magyarok, s tovább már nem jöttek, így az lett a határ. Később, a Szlovák Állam létezése alatt baj lett belőle, hogy mi a magyar zászlót kitettük, mert emiatt üldöztek bennünket, s nem volt szabad még magyarul beszélni sem.
A szlovák iskolába kigúnyoltak, hogy magyar vagyok. Kiscéténybe ugyan akkor még nem volt sok szlovák, de, akik voltak nagyon erős és nagy családok voltak. Sokan ekkor, a szlovák állam alatt költöztek ide felső Nyitra környékéről szlovák családok és, így többet megengedhettek maguknak, mint az itt elő magyarok. A falu is megváltozott és erősen elszlovákosodott. A magyarok pedig kisebbségben maradtak.
MI: Mi történt a zsidó lakosokkal?
HN: A zsidókat elvitték a falunkból, volt itt egy üzletük. Háromkor reggel jött értük a teherautó. Akkor még autók nem nagyon jártak. Nagy zaj volt, így én is felkeltem és odaszaladtam. Gárdisták jöttek. Volt velük egy hivatalos ember is, aki miután a zsidókat elszállították, átvette a zsidó üzletét és minden vagyonát. De az az ember három nap alatt eladta a házat is és minden vagyont, majd eltűnt a pénzzel. Tehát ő is a gárdistákkal jött. Ez volt az „arizáció”.
MI: Sikerült megmenteni valakit az elhurcoltak közül?
HN: Igen, Verő Palit, aki aztán hozzánk került. Ő eredetileg Nyitrán lakott. A házát lefoglalták. De a pincéjébe csinált magának egy elfalazott helyiséget, olyat, hogy nem volt bejárata, de az utca felől egy ablaknyílás volt rajta. Talán ott tudott bemenni, és ott húzta meg magát. Ebbe a házba költöztek be a gárdisták is, akik nem tudták róla, hogy ő ott rejtőzködik a pincébe.
És aztán Kovács Nándi bácsi (az édesanyám testvére, Kovács Antal édesapja), aki Esterházy Jánosnak volt az embere, valahogy ismerhette a gárdistákat. Tudta, hogy melyik nem olyan szigorú, nem olyan gazember, s amikor egy ilyen jobbfajta volt szolgálatba, akkor elhozta Verő Palit Nyitráról hozzánk Kiscéténybe. 
Azt hiszem még nem lehetett nyár, mivel a cséplőgépek még üresek voltak. Mi gyerekek katonákra játszottunk a kertben a gépek körül. Én egyszer felmásztam az egyik cséplőgépre, és akkor vettem észre, hogy egy ember volt ott elbujtatva benne. Az édesanyám is észrevette, hogy megtaláltam az embert, aki Verő Pali volt Nyitráról. Magához hívott és azt mondta: nem szabad ezt senkinek megmondani, mert ő zsidó és el akarják őt vinni, és nem szabad erről beszélni, mert az egész családunk veszélyben van.
Mivel a mi falunkban is laktak gárdisták, hát én erről hallgattam. De sokszor láttam, hogy este bejárt hozzánk a házba, ott megmosakodott, vacsorázott, de napközben a cséplőgépbe volt elbújva. És ott volt úgy 3-4 hónapig. Azután a kiscétényi határnál átszöktették őt Magyarországra. Onnan úgy tudom, hogy Olaszországba ment, és a háború után pedig Németországban élt. Még Nándor bácsinak írt onnét köszönőlevelet, egész 1948-ig meg volt vele a kapcsolatunk, míg nem kerültek itt hatalomra a kommunisták.
MI: Ki szervezte meg Verő Pál elbujtatását maguknál?
Kovács Antal (KA): Dr. Verő Pálnak Nyitrán volt házuk a Fraňa Mojtu utcában. Pali, akiről szó van, ott benn volt a pincében, az a helyiség úgy volt megcsinálva, hogy a szenet az utcáról egy kis ablakon keresztül dobálták be a pincébe, de a pince hátsó része be volt falazva, s csak ez a kinti ablak volt nyitott. Ezen keresztül kapott ennivalót, amíg lehetett, és itt is csempészték ki, vitték ki egy éjjel. Ez 1944-ben volt. Ezek után nálunk bujtatták el. Apukámnak, Kovács Nándornak ugyanis volt két cséplőgépe. Az egyikbe bele volt téve egy matrac, és így Verő nappal ott tartózkodott, éjjel meg bejött hozzánk a házba. Közben a szomszédban bizony ott voltak a Balvanék, Naďék, Gajdošék, és ezek mind nagy gárdisták voltak. Nagy veszélyben voltunk, hogy kitudódik a dolog.
Verő Pálnak itt, Kisemőkén voltak birtokai és Esterházyval ők jó kapcsolatban, gazdasági együttműködésben voltak, mivel zöldség magokat termeltek. Édesapám is oda járt csépelni hozzájuk, így ismerték és segítették egymást. Például a Bodnyánszki, ő is egy zsidó volt, ő adta az üzemanyagot. Édesapám, Kovács Nándor pedig az Esterházy vezette Magyar Pártnak volt az elnöke Kiscétényben.
Mivel Esterházy János földbirtokos volt, a környékbeli zsidók majdnem mind kapcsolatban álltak vele, s ezért többen tőle kértek segítséget. Az első deportáláskor mentességet kaptak, mert gazdaságilag szükség volt rájuk. Bodnyánszki is, akinek üzlete volt, és üzemanyaggal kereskedett, édesapámon keresztül került kapcsolatba Esterházyval. A bujtatásra, majd a szöktetésre Esterházy kérésére vagy legalábbis a tudtával került sor. Ő volt az is, aki odaát elintézte, hogy az átszöktetett személyek befogadást és hivatalos papírokat kapjanak.
MI: Hogy történt Verő Pál átszöktetése a határon?
KA: Verő Pali ki akart jutni Magyarországra. Ezt könnyen megtehette volna, hisz nagyon sokan szöktek át a határon itt Kiscéténynél, mert itt nagyon barátságos volt a magyar határőrparancsnok. És az édesapám kérdezte Verőt, hogy van ott neki hol lenni? Ő mondta, hogy nincs. Nem ismert Magyarországon senkit. Hát ezért kellett nálunk tartózkodnia 3-4 hónapig, amíg ott számára megszervezik a befogadást. Ahogy az édesapám meg Verő Pali mentek Nyitráról Kiscéténybe, persze gyalog, megálltak Nagyemőkén, mert ott voltak Verőéknek birtokai, s egy fehér tehenet elhoztak hozzánk, hogy legalább így segítsen ki minket.
MI: Verő tehát addig nem mehetett át a határon, amíg Esterházy el nem intézte az ottani hivatalos tartózkodását.
KA: Igen, a Kiscétény és Nagycétény közti határőrökkel szüleink jó viszonyba voltak, sok mindent ezáltal el lehetett intézni.
HN: A parancsnok, aki nagyon jó ismerősünk volt, Nagycétényből járt hozzánk. Ott beszélgetünk, az ottani helyzetről, zsidóságról, mi egyébről. Én gyerek voltam, nem nagyon értettem a dolgokat, de engem ismertek. Én is akármikor átmehettem. Nem kelletett semmiféle okmány vagy papír hozzá. A határ nem volt annyira őrizve. Csak néhány katona volt ott, aki őrködött és az úton egy sorompó. A zsidókat az országúttól pár száz méterre lehetett átvinni a határon, tudták pontosan, hol lehet biztos helyen átmenni. Naponta tíz család is átment itt Magyarországra.
MI: Ezek magyar zsidók voltak? Esetleg Verő Pál tagja volt a Magyar Pártnak?
KA: Hát, Dr. Verő Pál, bízok benne, hogy igen. De én nálam nincs semmilyen jegyzet. Nálunk csak a helybeliekről van. A Bodnyánszkiról sem tudom, mivel ő is nyitrai volt.
HN: A Bodnyánszkinak a felesége keresztény volt. Ő ezért itt maradt, nem volt „arizálva”. A zsidók már az elején megkapták a csillagot, de az itteni csillag ólomból volt kiöntve. Jó nehéz volt, főleg az asszonyoknak lógott a csillag a ruhájukon. Aztán ki volt hirdetve az újságba meg a rádióba, hogy nem szabad a zsidóknak szombaton és vasárnap kimenni a városba, még a kiskutyákat is le kellett nekik adni. Vendéglőbe se, sehová nem mehettek, és mindig csak a csillaggal jártak. Borzasztó helyzet volt. Ahogy lehetett, segíteni próbáltunk rajtuk, de mi magyarok is meg voltunk bélyegezve…
MI: Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.
Molnár Imre, Felvidék.ma
Hering Nándorral és Kovács Antallal Molnár Imre beszélgetett Nyitrán, 2014. szeptember 6-án.
Melléklet: Kovács Nándor megbízólevele Esterházy Jánostól.
Szerkesztőségi megjegyzés: Amennyiben a Felvidek.ma honlap olvasói birtokában vannak hasonló, embermentő esetek tapasztalatának vagy leírásának, szerkesztőségünk szívesen közzé teszi azt, mindannyiunk okulására és épülésére. Küldjék el az info@felvidek.ma e-mail címre.
{iarelatednews articleid=”50792″}
