Nem teljes az ünnep karácsonyfa nélkül. Honnan ered, és miért érezzük úgy, hogy a fenyőfa természetes velejárója a karácsonynak? Azoknak a fáknak, gallyaknak, amelyek még télen is zöldellnek, és dacolnak a zord évszakkal, különös életerőt tulajdonít az európai néphit, amely szerint az embereknek a téli napforduló idején a maguk hasznára kell fordítani e fák életerejét. Ha az örökzöld gallyakat, fákat felakasztják vagy felállítják a házban, életerejük a környezetre, a ház lakóira áramlik át, bőséget, áldást eredményez, minden bajt elhárít.
Életfa – a megújulás jelképe
A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének. Évszázadokkal ezelőtt karácsony napján életfát, termőágat vittek a szobákba, ami az évről évre megújuló természet jelképe. Az életfa állítása általánosan elterjedt szokás volt a magyar nyelvterületen, de a 19. században megjelenő karácsonyfa teljesen kiszorította.
A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, a 16–17. században terjedt el a Rajna felső szakaszának vidékén. Kialakulásáról többféle történet kering. Egyesek szerint a németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak, és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől pedig az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. Más források szerint a karácsonyfa közvetlen előzményére, a téli életfára utaló legkorábbi történeti adatokat itt találták meg a német néprajzkutatók.
De nemcsak kialakulásáról, hanem az első karácsonyfa állítójáról is rengeteg történet kering. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek Jézus születésének tiszteletére, és számtalan kis gyertyát gyújtott rajta.
Goethe és a karácsonyi piramis
Az első, történelmileg is megalapozott adat 1605-ből származik: egy strasbourgi polgár jegyzeteiből kiderül, hogy városában akkoriban terjedt el a karácsonyfa-állítás szokása. Goethe 1765-ben, még diákkorában Lipcsében ismerkedett meg a karácsonyfával, amelynek a német nyelvterületen való gyors elterjedésében Az ifjú Werther szenvedései című, 1774-ben megjelent levélregényének is nagy szerepe volt. Goethe Európa-szerte népszerűvé vált művében gyertyával, cukorkával és almával feldíszített karácsonyfáról írt.
Berlinben az első karácsonyfákat báró Wilhelm von Humboldt nyelvész, a Berlini Egyetem alapítójának házában állították 1815-ben. Berlinben és a német nyelvterület számos más vidékén is a karácsonyfa a 19. század utolsó harmadáig kiszorította a korábban kedvelt karácsonyi piramist. Agathe Nalli-Rutenberg a régi Berlinről szóló könyvében 1912-ben így emlékezett erre a gyerekkorában lejátszódó folyamatra: „Abban az időben Berlinben a gyerekeknek karácsonyra friss fenyőfa helyett gyakran egy úgynevezett piramist állítottak fel, amit egyik karácsonyról a másikra megőrizhettek. Ez egy tarka papírral és aranyflitterrel borított faállvány volt; de a mi házunkban karácsonyra mindig egy valódi, frissen illatozó erdei fa jelent meg, méghozzá mesés nagyságú. Egészen a mennyezetig kellett érnie, különben a szemünkben nem lett volna valódi értéke.”
A képes levelezőlapok is népszerűsítették
Magyarországon az első karácsonyfákat Budán és Pesten állították az 1820-as évek végén, főként a német és osztrák rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családokban. Az első karácsonyfa-állítók között lehetett Brunswick Teréz martonvásári grófnő. Több mint húsz év kellett ahhoz, hogy Magyarországon a karácsonyfa-állítás szokása meghonosodjék – az 1848–49-es szabadságharc után. Az 1860-as években már rendszeresen nagy fenyőfavásárokat rendeztek a régi pesti városháza előtti téren. A polgárság körében a 19. század második felében az ifjúsági irodalom és a képes újságok írói és rajzolói népszerűsítették a karácsonyfa-állítás szokását. Elterjedésében nagy szerepük volt az újságok karácsonyi mellékleteinek és a karácsonyra küldött képes levelezőlapoknak is.
Vidéki kastélyok karácsonya – dohányzacskó a fán
A vidéki kastélyokban a 19. század második felében és a 20. század elején gyakran az uradalmi cselédek vagy gyermekeik is karácsonyi ajándékot kaptak a földbirtokostól. A karácsonyfát így a kastélyban dolgozó személyzet, de az uradalmi cselédség is megismerhette. Alföldi terjedéséről a Békés megyei tanyákon, uradalmi majorokban gyermekkori emlékeit felidézve ezt írta Gunda Béla néprajzprofesszor: „Nagyszénás környékén a pusztákon, de a tanyákon is a huszadik század elején fenyőfácskát vagy valamilyen száraz ágat vitt be karácsonyeste a gazda, a fára burgonyát, diót s más hasonlókat akasztottak. Volt, hogy a gazda csak a pipáját és a dohányzacskóját akasztotta a karácsonyfára, s beköszönt, boldog ünnepeket kívánt.” Kiskunfélegyházán Móra Ferenc gyermekkorában, az 1880-as évek végén állítottak első alkalommal karácsonyfát a katolikus templomban. Az író Szép karácsony szép zöld fája… című önéletrajzi elbeszélésében így emlékezett vissza: „Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öregtemplomunk volt. Úri divatot kezdtek a városunkban, karácsonyfát állítottak a szentélyben az oltár mellett, s kerestek valami alkalmas kis rongyost, aki a mennyei fenyőt felköszöntse.”
kronika.ro
