Ivánka Imre irodalmi munkásságát – mint bevezetőnkben említettük is – néhány lexikonunk is ismerteti. Szinnyei József megemlíti például, hogy cikkei, tanulmányai többek közt a Gazdasági Lapokban, a Vasárnapi Ujságban, a Honban és az Igazmondóban jelentek meg. Országgyűlési beszédeit a Naplóban közölték. Jegyzi továbbá a B. Eötvös József, Kubinyi Ferencz és Ivánka Imre országgyűlési beszédek (Pest,1861) című munkáit.
A Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona történészként és emlékiratíróként tartja számon Ivánkát. Fő műveként jegyzi A magyar hadsereg mint szervezendőnek elképzelve (1861), a Négyhavi szolgálatom a magyar hadseregben… (1881) és A népfelkelésről (1884) írt munkáit. (Csanda S., szerk., 1981:54.)
A Magyar Életrajzi Lexikon mint honvéd ezredest és politikust mutatja be földinket. Az említett munkákon kívül még jegyzi az alábbi Ivánka-művet: Gőzhajózás a magyar Dunán tájékozásul (Pest, 1862).
Ha elfogadjuk a Magyar Irodalmi Lexikon ama megállapítását, hogy az emlékirat „műfajilag a napló és a történetírás között elhelyezkedő, a szerző személyes élményeiről beszámoló írói mű, melyben az író – ellentétben az önéletrajzzal – elsősorban nem önmagával, hanem azokkal az eseményekkel foglalkozik, melyeknek részese vagy tanúja volt”(Benedek M., főszerk., 1963:289.), akkor Ivánka Imrét is az emlékiratírók közé sorolhatjuk. Igaz, írói vénája nem hasonlítható egy Kemény Zisgmondéhoz, Bethlen Miklóséhoz, Rákóczyéhoz vagy Kossuthéhoz, a Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben 1848 junius végétől október végéig (Budapest, 1881) című munkája alapján négis méltán megilleti őt a hely emlékiratíróink sorában.
Annak ellenére, hogy munkája talán hadtörténeti szempontból értékesebb, mint az irodalom oldaláról közelítve, érdemes foglalkoznunk vele. Hisz – a megannyi aprólékos hadügyi leíráson és elemzésen túl – számtalan olyan passzusa van a kötetnek, amely jól megírt, értékes és értelmes, élvezhető és tanulságos jellem- és társadalomrajz is egyben. Ivánka kitűnően jellemez olyan ismert személyiségeket, mint Széchenyi István, Görgey Artúr, Kossuth és mások; jól láttat bizonyos összefüggéseket, s nem fukarkodik az önkritikától sem. A visszaemlékezések árnyaltabbá teszik a szabadságharc egyes eseményeiről, mozzanatairól alkotott képünket, pontosítják történeti ismereteinket stb.
Említettük, hogy Ivánka 1848. július elsejétől Batthány Lajos titkáraként teljesített szolgálatott. Ez idő tájt ismerkedett meg Széchenyivel is. Egy alkalommal a képviselőházban találkoztak, ahol épp a hadsereg szükségleteinek megadását és a haderő gyarapítását tárgyalták. Emlékirataiban Ivánka így idézi a találkozást: „Széchenyi egy csoport képviselővel a verandán vitatkozott, állítván, hogy sem fegyver, sem ló, sem alkalmas tiszt nincsen… s engem megpillantva, felém fordul:>Itt van Ivánka, ez katona ember, kérdezzék meg őt.< Elmondtam a fegyverekre, fegyvergyárra, az ujonczok begyakorlására vonatkozó nézeteimet, – bele szólt – >de lovakat, ágyuba alkalmas lovakat csak nem teremthet< – Bocsánatot kérek, van itt alkalmas ló elég, de azokat a vásárokon, remunda áron nem adják; itt vannak a fuvarosok, kiknek 6-10-20 erős lovuk van, itt vannak a nagy urak, kiknek szintén nagy erős lovaik vannak, ezektől kettőt, négyet kell elvenni és azok értékét megfizetni. Excellentiádnak igen szép négy lova van Pesten, azt vélem, ha meg fog kéretni, kettőt át fog adni a hadseregnek. – >Ez rablás, ez a tulajdonjog sértése,< – nagy izgatottságában távozott; ekkor beszéltem utólszor Széchenyivel.” (Ivánka I., 188)
Csáky Károly, Felvidék.ma
