A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 21-én, a Pozsonyi Városi Galéria Pállfy palotai (Úri utca 19.) kiállítótermeiben olyan
nagyszabású kiállítás megnyitójára került sor, ahol Szalay Lajos száz, Koloman Sokol százötven és Pablo Picasso tizenhárom alkotását tekinthette meg az értő közönség.
Amint azt Ivan Jančár, a pozsonyi Városi Galéria igazgatója a megnyitó alkalmával elárulta nekem, ennek a kiállításnak az
ötletgazdája évekkel ezelőtt Szabó Lilla művészettörténész volt, aki ezt a reprezentatív „hármas felállást” javasolta annak
idején. Nem véletlenül, mivel Picasso mindkét említett alkotó művészetéről, tehetségéről szuperlatívokban nyilatkozott.
Persze hosszú volt az út odáig, amíg ez a projekt megvalósult, ám a művészeti összhatás, a rendezés színvonala magáért beszél.
A kiállítás főszervezői a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány-KOGART, s a pozsonyi Városi Galéria voltak – természetesen számos mecénási és médiatámogatás társult a nemzetközi esemény sikeres megszervezéséhez. A tárlatot három kurátor képviselte, Ivan Jančár galériaigazgató, Szabó Lilla művészettörténész, s Szabó Noémi – KOGART .
Bevezető beszédében a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke, Fertőszögi Péter köszöntötte a
vendégeket, melyek között a szlovákiai és a pozsonyi művészeti és közélet élet jóformán minden jeles személyisége képviseltette magát, de számos Pozsonyban székelő diplomáciai hivatal főkonzulja, üzleti képviselete is jelen volt az eseményen, többek között Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete.
A kiállítást Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria igazgatója nyitotta meg. Az igazgató
nyitóbeszédében kiemelte azt, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország szempontjából valóban felemelő az, hogy olyan
művészeket adott a világnak, akiknek alkotói adottságait a világ legjelesebb szakértői is nagyra értékelték. Persze a két nép
barátságának, kultúrájának erősítéséhez, a közös találkozásokhoz is hozzájárulnak az ilyen színvonalas
rendezvények.
Szabó Lilla művészettörténész rövid értékelőjében megjegyezte: „Habár a két, többnyire Amerikában élő, s alkotó művész életükben nem találkoztak egymással, az őket értékelő nagyságok – mint Picasso, akivel mind a ketten találkoztak – valóban egyenrangú szinten említik egyedi eszközökkel létrehozott művészetüket.”
Megható volt az az esemény, amikor Koloman Sokol fia, Juraj is köszöntötte ízes szlovák nyelven a résztvevőket annak ellenére, hogy ő már Amerikában született, ma is ott él, onnan utazott a megnyitóra. Elmondta, hogy édesapja bizonyára boldog lenne, ha tudná azt, hogy ma már nemcsak a nagyvilágban, de szülőföldjén is értékelik munkásságát, s színvonalasan megrendezett kiállításokkal ünneplik művészetét.
Szalay Lajos /1909 – 1995/ azok közé a képzőművészek közé tartozik, akik alkotói énjük teljében nem igen élhették meg azt, hogy szülőföldjükön képzőművészként babér teremjen számukra.
Mindannyian ismerjük azt a tényt, hogy az átkosban, a szocialista realizmus virágzásának időszakában a „bennfentesek” világa tobzódott, „pártunk és kormányunk” néhány művészettörténésze, képzőművésze osztotta egymás között az elismeréseket, ezért Szalay Lajos a távollétet választotta.
Őrmezőn született 1909-ben, Miskolcon gyermekeskedett, majd később a képzőművészeti főiskolán tanult. 1946-ban Párizsba utazott, majd Argentínába emigrált, a Buenos Aires-i főiskolán rajzot tanított. Közben alkotásaival nagy hírnévre tett szert, 1960-ban családjával együtt az USA-ba költözött. Itt készült a Genézis című albuma. 1972 óta időközönként hazalátogatott, persze budapesti képzőművész társai közül nem mindannyian fogadták szívesen az „amerikait.” A Szalay házaspár csak később, az enyhülés után, 1988-ban költözött haza, s nem Budapest, hanem Miskolc városa fogadta be – egy számára adományozott lakással. A magyar rajzművészet megteremtője így nem a tengeren túl, hanem Miskolcon talált végső nyugvóhelyre – 1995-ben. Művészetét világszerte elismerték, Pablo Picasso ezt nyilatkozta róla: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.”
Koloman Sokol Liptószentmiklóson született 1902-ben. Nehéz gyermekkora volt, anyja elhagyta, később nagybátyja nevelte. Ő
ismertette meg Krón Jenő grafikussal, aki rajzra tanította. Később Gustav Mally magániskolájában, majd Prágában, Párizsban képezte magát tovább. A mexikói képzőművészeti akadémia felkérésére Mexikóvárosba költözött, ahol rajztanszéket alapított.
Annak ellenére, hogy művészetével hatalmas sikert aratott, 1941-ben – felesége betegeskedése miatt – átköltözött New York-ba. A háború befejeztével visszaköltöztek Szlovákiába, de 1948-ban, közvetlenül a kommunista rendszer „beköszöntése” előtt – Arizónába telepedett át családjával. Sokol mindig is az akadémizmus ellenzője volt, egész életében szerényen élt, rajzain többnyire szociális témákat dolgozott fel. 2003-ban az Egyesült Államokban, Tucson-ban hunyt el. A szlovák és a mexikói progresszív grafikai iskola megteremtőjeként tartják számon.
Amint a fentiekben már utaltam ennek miértjére, nagyszerű választás volt az, hogy Picasso-művek is bemutatásra kerültek a
világnagyságokat felsorakoztató közös tárlaton. Habár a Pozsonyi Városi Galéria is már több alkalommal meglepett minket Picasso művek bemutatásával, a KOGART, s a gyűjtők segítségével ezúttal új alkotásokat is láthatunk a modern képzőművészet első számú mesterétől.
A fentiekben leírt tárlat megtekintését mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom, a Szalay – Sokol – Picasso közös kiállítást
március 13-ig látogathatja a tisztelt érdeklődő.
Kalita Gábor, Felvidék.ma
Fotó: Klaučová Nagy Gabriella
