Szlovákia a jövő év végéig még 4,5 milliárd eurót használhat fel az európai támogatási alapból. Az elmúlt nyolc évben az állam 11,62 milliárdot költött el ebből, 2007 és …
Archívum – gazdaság
-
-
374.018 volt azoknak a munkanélkülieknek a száma, akiket novemberben nyilvántartásba vettek a szlovákiai hivatalok.
-
A dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalatának gyártása már november végén meghaladta a 300 ezer gépkocsit
-
A belügyminisztérium idén 2.970.360 eurónyi támogatást osztott ki. A SMER és koalíciója ismét hengerelt. Viszonyításképpen: az MKP esetében ez az arány 36 kérvényből 3 támogatás, vagyis 8,33 %.
-
Az Autóbusz-közlekedési Szövetség (ZAD) szerint minimálisan tíz százalékkal csökkent az autóbuszon utazók száma az ingyenes vonatközlekedés bevezetése óta. Adta hírül kedden a TASR.
-
A foglalkoztatási ráta 2020-ra 74 százalékot éri el a 20 és 64 évesek körében. Az előző évben mintegy hét százalékkal maradt el ettől a céltól, ez a mérsékelt …
-
Ógyalla és Dél-Komárom közösen nyújtott be pályázatot a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programhoz,
-
A hétvégén változik a vasúti menetrend. December 14-én a RegioJet vonatjáratainak menetrendjében is változás lesz. Ezt főleg a Pozsony-Komárom vonalat érinti, ahol a közlekedés állami támogatással valósul meg.
-
Archívum - gazdaság
A bősi vízerőmű bérleti szerződésének felbontását magyarázta a kormányfő a parlamentben
A Bősi Vízerőmű bérleti szerződésének felmondása Robert Fico kormányfő szerint pillanatnyilag a legjobb és leghatékonyabb módja a vízerőmű állami tulajdonba kerülésének.
-
Az állami- és közigazgatási szférában dolgozók bérének 2015-re tervezet emelése mintegy 100 millió euróba került. Tájékoztatta a TASR hírügynökséget Igor Federič a Kormányhivatal vezetője.