Augusztus 24-én, vasárnap kora délután egy nagyon kedves meghívásnak tettem eleget, amikor a panyidaróci kultúrházban részt vettem a „Falunk történelmének felidézése” c. rendezvényen.
Archívum – régió
-
-
Szent István király örökségének állított emlékmű felavatására és az új kenyér ünnepére került sor augusztus 24-én a marcelházai községi hivatal előtti téren.
-
Az egykori Esztergom vármegye településein még mindig kevés helyen emlékeznek meg első szent királyunkról, Szent Istvánról, holott a hagyománynak, a tiszteletnek, az emlékezésnek itt kellene legjobban élnie.
-
Idén 16. alkalommal szervezték meg a Szent István Napokat Tardoskedden augusztus 21– 25. között. A Szent István-napi búcsúnak Tardoskedden nagy hagyománya van, hiszen a község központjában álló római …
-
Ipolyságon augusztus 23-án, a Szent István-napi ünnepség keretében a városháza nagytermében a Felvidéki Rockszínház előadásában bemutatták a Megfeszített c. rockoperát. Oros Zoltán, az MKP polgármesterjelöltje köszöntötte a közönséget, …
-
Helyi civilek összefogásának köszönhetően megújult a komáromi Jókai szobor letöredezett, megrongálódott talapzata. A munkálatok megszervezését és annak költségeit az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés (EJK) vállalta magára.
-
Somorján is hagyományosan megemlékeztek Szent Istvánról, és az augusztus 20-i ünnepség keretében elhelyezték a felújított Szent István király szobrot a régi szobor talapzatára és átkeresztelték a kultúrház előtti …
-
Dunaszerdahelyen az augusztus 20-i ünnepségsorozat a Szent György római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmisével kezdődött, majd a Szent István királyunkról elnevezett téren államalapító királyunk szobránál folytatódott, amely tetején …
-
A Duna menti községben az MKP helyi szervezetének szervezésében a hagyományokhoz híven ismét a kultúrházban került sor a Szent István-napi megemlékező ünnepségre, amelyen részt vett Petheő Attila, az …
-
Szent István ünnepének előestéjén kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi estet tartott a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete. Az ünnepi beszédet Gubík László, a Via Nova ICS elnöke mondta.