Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány kedden feloszlatta a Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolását vizsgáló nyomozócsoportot. Rámutatott, hogy a nyomozócsoportra már nincs szükség, mert hétfőn (október …
Itt és Most
-
-
A Belügyminisztérium ma bejegyezte az Összefogás mozgalmat. Az új politikai formáció azért jött létre, hogy választási listaként biztosítsa a magyar közösség 2020-as választási sikerét. Az Összefogás alapszabálya ugyanis …
-
Megállapodott az együttműködésről néhány ellenzéki párt.
-
Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök elégedetten konstatálta, hogy hétfőn vádat emelt a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze a bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróságon Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese, Martina Kušnírová …
-
A projekthez kapcsolódó kutatás célja, hogy a tudományosság megtartása mellett egy hasznos körképet nyújtson elsősorban a nemek közötti esélyteremtő stratégiákról, esélyegyenlőséghez kapcsolódó szociális témakörű fejlesztésekről, majd pedig ajánlásokat …
-
Azoknak a szlovákiai falvaknak, ahová eddig nem ért el a gázvezeték, a jövőben is nélkülözniük kell ezt a szolgáltatást. A Szlovák Gázszolgáltató és Elosztó Vállalat (SPP) ugyanis nem …
-
A bűnösség kimondása esetén a vádlottakat 25 évre vagy életfogytiglanra ítélhetik.
-
Három hetet kellett várni arra, hogy a futball ismét beköltözzön a MOL Arénába, ahol a dunaszerdahelyi gárda a Fortuna liga 5. helyén álló Aranyosmarót csapatát látta vendégül. Az …
-
A Szent István-díj kuratóriuma az idei Szent István-díjat a 70 éves Csemadoknak, a Szlovákiai Magyarok Kulturális és Közművelődési Szövetségének ítélte oda. A díj átadására október 19-én ünnepélyes keretek …
-
Mint ismeretes, az MKP és a Most-Híd vezetői megegyeztek abban, hogy a 2020-as parlamenti választásokon közös választási párt listáján indulnak, amelyet az MKDSZ hoz létre, és amelynek neve …

