A fenti bibliai idézettel találom magam szemben könyvespolcomon. A könyv szerzője Duray Miklós, a könyv kiadásának dátuma 2005.
Nincsenek véletlenek, ezt régóta tudom. Hiszen a 2022. december 30-án elhunyt, és 2023. január 17-én, Losoncon eltemetett Duray Miklós, és a hozzá kötődő felvidéki politikai történelmi időpontok (1994. január 8.) – valamennyi tragikus esemény – Duray Miklós nevét fémjelzi.
2026. január 8-án a Szövetség a Közös Célokért és egyik tagszervezete a politikus emléktáblájának koszorúzására hívta mindazokat, akik már életében is tisztelték emberként és politikusként. Az időjárás miatt sajnos nem tudok részt venni a koszorúzáson. Viszont a kezembe került könyve belelapozva emlékeztet.
Koszorú helyett így emlékezem
Micsoda előrelátó, jövőbe látó volt abban is, hogy könyvben örökíti meg a 2004. december 5-ei anyaországi tragikus népszavazás mementójáról szóló beszédeit itthon, az anyaországban, akár a Kárpát-medencében. Van miből tájékozódni azoknak, akik fiatal koruk ellenére őt nem ismerték, vagy akár kortársai, akik nem értették, vagy nem akarták megérteni. Csak ezen egy év alatti felszólalásait, beszédeit, gondolatait, üzeneteit elolvasva az érdeklődő ma is megismeri benne a nagybetűs Embert, jellemet, a népéért áldozatot, megbélyegzést is vállaló politikust.
S hogy aggodalma a jövőért nem volt hiába (s nem provokatív volt, mint kortárs újságírók, politikusok őt jellemezték, bírálták), olvassuk el a 82. oldalon a „Szabadkőműves volt, fasiszta lett belőle! Neve: Edvard Beneš címmel 12 oldalon megjelent írását, mely megjelent Esztergomban a Hídlap 2005. április 30-i számában. Ma újra börtönbüntetést kapna Duray ezért a cikkéért. Még akkor is, ha történelmi dokumentumok és ismeretei alapján írta meg.
Nem célom, és nem is vagyok méltó e felvidéki magyar vezéralakot, a kisebbségi politika ikonját elemezni (mindezt „csak” halála után olvastam róla). Csak emlékezem rá ezeken az évfordulókon.
Mert sokat voltam a közelében, nemcsak EPM járási elnökségi és OT-tagként, de rendezvények szervezőjeként, kísérőként, amikor tájainkon járt, és szónokolt. Pátosz nélkül, a legkisebb faluban is, vagy akár városi településen mindig őszintén szólt hallgatóságához, akik vagy értették, vagy nem is akarták megérteni. Aki értette, az érzi a hiányát is.
Emlékezzünk minden évben, mert Öllős László politológus szavai szerint
nélküle már rég nem lennének magyar iskolák, s lehet – nemzeti érzelmű ifjak sem – még ha kevesen is vannak, akik kutatják s folytatni akarják szellemi örökségét, megmaradásunk értékeit. Sok helyen kellene emlékezni rá, jelet hagyni emlékének. Az emlékezést évente egy gyertyával is idézhetjük.
Örök érvényű az említett könyvének címe, mely neki is iránytűje lehetett: Ne félj, csak higgy”, amihez Koltay Gábor (a könyv előszavának írója), csak ennyit tett hozzá: Úgy legyen!
Mert a „Ne félj, csak higgy!” egy bibliai idézet (Márk 5:36), amely azt üzeni, hogy az aggodalmakat elhagyva, bizalommal forduljunk Istenhez, mert Ő gondoskodik rólunk, és segít túljutni a nehézségeken. Ez a hit és bizalom arra ösztönöz, hogy ne a félelem vezéreljen, hanem az Istenbe, önmagunkba, és embertársainkba vetett hit, ami képessé tesz minket a változásra és a szeretetre.
Ezt Duray Miklós tudta, ha nem is beszélt róla.
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
