Folyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi …
Itt és Most
-
-
Szlovákiában 2005-ben szüntették be a kötelező katonai szolgálatot. A hadügyminisztérium pedig jelenleg nem tervezi újbóli bevezetését. Egyrészt azért, mert alacsony az érdeklődés iránta, másrészt pedig ez milliárdos befektetéseket …
-
Boris Kollár a TASR TV műsorában a jelenlegi legidőszerűbb kérdésekben fejtette ki véleményét. Elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben már egyre kevesebben tudják megengedni maguknak, hogy …
-
Januárban az öt vizsgált gazdasági ágazat közül egyedül az építőiparban volt tapasztalható háromhavi növekedés után több mint 10 százalékos évközi bevételcsökkenés. „Az építőipar számára a 2021-es esztendő nem …
-
Az ukrajnai menekültek Szlovákiában betölthetik a szabad munkahelyeket, az állam kedvező munkalehetőségeket kínálhat nekik. Ehhez már csak a körülmények megteremtésére van szükség, közölte nyilatkozatában a Gazdasági Elemzők Klubja …
-
„Az orosz gáztól való függés fokozatos csökkentése Szlovákia érdeke” – jelentette ki az államfő, aki szerint a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot, mivel az energetika területén az orosz …
-
Az Orosz Föderáció végül nagyon ráfizet az Ukrajna megtámadásával kapcsolatos döntésére. Fontos azonban, hogy ezért a lépésért ne kezdjük el gyűlölni az orosz embereket, akik nem felelősek ezért. …
-
Az állam nemzetközi humanitárius logisztikai központot hoz létre az ukrajnai határon. Ez a központ fogja biztosítani az EU tagállamaiból érkező humanitárius segítség továbbítását Szlovákiából Ukrajnába. A javaslatot a …
-
Norbert B. nyitrai üzletember továbbra is szabadlábon marad – döntött pénteken a Legfelsőbb Bíróság szenátusa. A bíróság elutasította az ügyész panaszát, melyet a Speciális Büntetőbíróság döntése ellen nyújtott …
-
A járványügyi támogatásokkal elkövetett különösen súlyos bűncselekmény miatt vett őrizetbe két férfit a rendőrség – tájékoztatott a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság. A gyanúsítottak 2020 májusa és novembere között csalással …

