Nemzeti színekbe öltözött a világ leghíresebb vízesése – olvasható Magyarország Torontói Főkonzulátusa Facebook-posztjában. A nemzeti ünnepen magyar színekbe öltözött a Niagara! A világ leghíresebb vízesése – a tavalyi …
Magazin
-
-
A környezettudatosság a génekben rejlik – írja a Guardian. A brit lap egy tanulmányra hivatkozik, ami szerint a környezettudatosság mértéke hasonlóbb az egypetéjű ikreknél, mint a kétpetéjűeknél. Kutatók …
-
A szlovák hatóságok az év elejétől szeptember 30-ig 36 olyan személyt azonosítottak, akik emberkereskedelem áldozatává váltak. Először vettek nyilvántartásba illegális örökbefogadást, illetve olyan eseteket, amelyek során a saját …
-
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) legfrissebb tanulmányában a glasgow-i klímakonferencia, illetve a kínai biodiverzitás-csúcs előtt arra hívja fel a figyelmet, hogy az éghajlati krízis hátterében töretlenül …
-
Nagyszüleink egyik kedvelt időtöltése volt egykoron a horgolás. Az ügyes kezek által asztalterítők, kisméretű abroszok, fejfedők, zoknik születtek a család tagjainak illetve a háztartás számára. Bizonyára a legtöbb …
-
A vártnál is jobb eredményeket hozott a szeptember, ugyanis a vendégéjszakák száma 65 százalékkal meghaladta a tavalyi adatot, ráadásul 4 százalékkal túlszárnyalta a 2019-es, a koronavírus-járvány előtt mért …
-
Európa egyik legmodernebb radarhálózata jött létre a Hármashegyen megvalósult fejlesztésnek köszönhetően – jelentette ki Nagy István a beruházás átadásán Hosszúhetényben, csütörtökön, amelyről az Agrárminisztérium közleményben tájékoztatta az MTI-t. …
-
Ha az emberiségnek sikerül is megállítani a globális felmelegedést az iparosodás beköszöntéhez képest 1,5 Celsius fokkal magasabb hőmérsékleten, a következő évszázadokban akkor is nőni fog a tengerek szintje, …
-
A csoportja negyedik helyén álló magyar labdarúgó-válogatott kedden este a Wembley Stadionban, az angolok otthonában lép pályára a világbajnoki selejtezősorozatban, és Marco Rossi együttese már a matematikai esélyét …
-
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 1-0-ra kikapott a vendég Albániától a világbajnoki selejtezőmérkőzésen, ezzel negyedik maradt a csoportjában, egyúttal csupán matematikai esélye maradt a részvétel kiharcolására. A Puskás Arénában …

