A villamos zsúfolt volt, a nyári hőség pedig már-már elviselhetetlenné tette az utazást. Péter bácsi fáradtan kapaszkodott, miközben hazafelé tartott a piacról. Azzal vigasztalta magát, hogy később ennél …
Magazin
-
-
Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter támogatja a száraz február elnevezésű kezdeményezést, azaz az alkoholfogyasztás nélküli hónapot. A kezdeményezésben lehetőséget lát az akaraterő próbájára és annak megállapítására, milyen szerepet …
-
Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával …
-
Magazin
A sátoraljaújhelyi Nemzeti összetartozás hídja lett a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja
Ünnepélyes keretek között Guinness-rekord tanúsítványt kapott a Nemzeti összetartozás hídja szerdán Sátoraljaújhelyen, amely 723 méterével a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja lett. Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), a zempléni város …
-
A családi ház felújítása nemcsak fizikai munka, hanem mentális felkészülést is igényel. Az ingatlanfejlesztés során számos döntést kell meghozni, mind a költségvetést, mind az idővonalat tekintve. Sokan nem …
-
Szlovákiában 2022 óta gyújtjük speciális tárolókban a kidobott textilanyagokat, ruhákat, öltözékeket, háztartási anyagokat, amelyeknek eredetileg újrahasznosításra kellene kerülniük. Szlovákia lakossága összességében évente mintegy 60 000 tonna textilhulladékot dob …
-
Már félmillió magyart korlátozhatott a Facebook, miközben az online óriásplatformok tartalom- és fiókmoderálási szabályai gyakorlatilag átláthatatlanok – egyebek mellett erre mutatott rá egy a Nemzeti Média- és Hírközlési …
-
Az agy jutalmazó rendszerében szerepet játszó, eddig ismeretlen agytörzsi területet fedeztek fel a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói. A felfedezés, amelyről a Science című tudományos folyóirat …
-
A Magyar Haltani Társaság 16. alkalommal rendezte meg az „Év hala” választást és a korábbi évekhez hasonlóan az elnökség idén is három jelöltet állított: a dévérkeszeget (Abramis brama), …
-
Az elmúlt héten számos izgalmas tudományos felfedezés látott napvilágot, melyek közül néhány különösen figyelemre méltó. Új molekula javítja a tüdőbetegségek diagnosztikáját A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) kutatói …