Elkezdődött a Pressburger Imre magyar származású Oscar-díjas forgatókönyvíró miskolci szülőházának felújítását célzó magyar-szlovák projekt – közölte a CineFest Egyesület az MTI-vel. A beruházás eredményeként olyan helyszín jön létre, …
Magazin
-
-
2025. február 19. és 28. között zajlott Koreában a rangos Miss Supertalent of the World & Fashion Week verseny, ahol a Black&White Productions ügynökség három szlovákiai modellje is …
-
Természetes élőhelyeket állítanak helyre, veszélyeztetett hüllők és kétéltűek élőhelyeit fejlesztik, vadmacska-fajvédelmi programot valósítanak meg és inváziós fafajokat szorítanak vissza a magyar–szlovák határ menti bioszféra-rezervátumok együttműködésével – közölte a …
-
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó idén július 2-től 5-ig tart. A dunakanyari rendezvény részeként 4-én Nagymaroson újra színpadra állnak az elektronikus zene, az ambient aktuális előadói. A …
-
Kiss Diána Magdolna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Tompos Kátya-díjat, amit első alkalommal adtak át a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezett emlékkoncert keretében szombaton …
-
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét. Az MME az …
-
Március 1-jén, szombaton rendezték meg a 2025-ös Felvidék Arca szépségverseny válogatóját, amelynek a komáromi Európa szálló egyik elegáns lakosztálya adott otthont. A hattagú zsűri közel harminc – 16 …
-
A Felvidék egyik legizgalmasabb alternatív zenekara, a Jóvilágvan, egy vadonatúj kislemezzel jelentkezik. Az Egyenes, de ellentétes című kiadvány március 2-tól elérhető a zenei platformokon, és új fejezetet nyit …
-
A húszezer éves gyapjasorrszarvú-maradványok mellett a sörfogyasztás egyik első bizonyítéka is látható lesz a szentendrei Művészet Malomban a Folyó szeli ketté című régészeti kiállításon, amelyre március 7. és …
-
Türjén elindult a kézműves sörfőzés, amely a premontrei hagyományok és a modern sörkészítés találkozásából születik. A főzetek már készülnek, a maláta illata betölti a majorságot. Türje hamarosan a …

