Még ezen a héten tekinthető meg a Rovás alkotóközösség kiállítása a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában.
Művelő
-
-
Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki ma politizálásra szánja el magát. A mostani értelmiségi fiatal generációnak viszont mégis erkölcsi kötelessége ezt felelősségteljesen vállalni.
-
A zselízi gimnazisták élményekkel és hasznos információkkal tértek haza a budapesti XX. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképzőről.
-
A pályázat célja az volt, hogy a legifjabb nemzedék saját maga fogalmazza meg a magyar nemzeti identitást alapvetően meghatározó történelmi eseményt. Valljon róla a rajz sajátos eszközeivel. A …
-
Az Ifjú Szivek Táncszínház és a Pozsonyi Magyar Intézet közös szervezésében nyílik kiállítás Pozsonyban.
-
Idén Somorján a helyi VMK-ban tartották meg a Felvidék Szépe gáláját, mely során megválasztották Felvidék 2016-os legszebb lányát.
-
A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírásának 70. évfordulójára időzítve, február 27-én, első alkalommal mutatták be Komáromban „A nagy (cseh) szlovákiai magyar csönd” című monodrámát.
-
A Besztercebányai, a Trencséni és a Zsolnai kerület alap- és középiskolásai élvezik utolsóként a tavaszi szünidőt, amely február 29-én, hétfőn kezdődik.
-
A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és a Gömör-Kishonti Művelődési Központ jubileumi, tizenötödik alkalommal szervezte meg a Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenyt, tisztelegve ezzel Ferenczy István, a 19. századi …
-
A Thália Színházban vendégszerepelt a hetényi Csavar Színház Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc: Ibusár c. huszarettel, vagyis zenés-táncos operett-paródiával, melynek bemutatója február 25-én volt Kassán.