Európai uniós és NATO-tagságunk hatással van külpolitikai prioritásainkra, de nem akadályozhat bennünket szuverén álláspontunk kialakításában – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő, miután csütörtökön találkozott Gautam A. Rana …
Európai Unió
-
-
Óriási biztonsági kockázatot jelent, hogy Brüsszel azt erőlteti, hogy a háborúban álló Ukrajna mielőbb csatlakozzon az Európai Unióhoz – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője Facebook-videónyilatkozatban. Simicskó István elmondta, …
-
Idegen jövő fenyegeti Európát, olyan jövő, amely idegen mindazon értékektől, amelyek földrészünket az elmúlt kétezer esztendőben éltették, és a világ élvonalába helyezték – jelentette ki Kövér László, az …
-
Az Európai Parlament (EP) a nettó zéró iparról szóló jogszabályt vitatta meg hétfői plenáris ülésén. A vita kapcsán Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy az európai ipar …
-
Az utóbbi években a brüsszeli kormányzat arra törekszik, hogy elvegye a tagállamok meglévő szuverenitását, de a 11 kérdésből álló nemzeti konzultáció nagyon erős üzenetet küld Brüsszelbe, demokratikus felhatalmazást …
-
A legfontosabb feladat az embercsempészettel foglalkozó szervezett bűnbandák felkutatása, mert ezzel lehet elvágni az illegális bevándorlók csempészetével foglalkozó szervezetek legfontosabb láncszemét – hangsúlyozta Bratislav Gašić szerb belügyminiszter Horgoson. …
-
Magyarország készül az Európai Unió Tanácsának 2024 második felében esedékes elnöki tisztségére – közölte Novák Katalin köztársasági elnök Brüsszelben csütörtökön. Novák Katalin azt követően tett közzé X-üzenetet közösségi …
-
Kitekintő
Szijjártó: Ukrajna csatlakozásával a háború bejönne az Európai Unióba, amit el kell kerülni
Ukrajna nem alkalmas az európai uniós tagságra, amíg nem sikerül békét teremteni, az ország belépése nyomán a háború bejönne a közösségbe, amit nyilvánvalóan senki nem akarhat – reagált …
-
Peter Pellegrini (Hlas-SD), a parlament elnöke visszautasítja az ország uniós tagságát megkérdőjelező megnyilvánulásokat. Az EU-tagság előnyeiről szeretné tájékoztatni a lakosságot Szlovákia uniós csatlakozásának évfordulóján, amit jövőre ünneplünk – …
-
Kitekintő
A magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése lehet a román schengeni csatlakozás előmozdítása
A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és …