Három hete tartottunk az MKP berkeiben szakmai napot, amelyre meghívtuk a gazdaság járvány által leginkább sújtott területeinek – köztük az étkeztetés, vendéglátás – egy-egy képviselőjét. Velük vitattuk meg, …
Koronavírus
-
-
A koronavírus elleni oltási kampány ugyanazon a napon fog megkezdődni valamennyi uniós tagállamban – közölte kedden a francia elnök környezete.
-
A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) arra kéri a kormányt, mielőbb vezesse be a teljes lezárást. Ebben keddi online egyeztetésük során állapodtak meg az unió tagjai.
-
Szlovákiában rendkívül súlyos a járványügyi helyzet, a jelenleg érvényben lévő intézkedések pedig nem elégségesek – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök keddi sajtótájékoztatóján. A járványügyi bizottság által javasolt …
-
Inkább a teljes lezárást részesítené előnyben a lakosság nagyobb része az egész országra kiterjedő kötelező tesztelés helyett. Ugyanakkor a válaszadók viszonylag nagy csoportja, 36,1 százaléka, nem pártolja egyik …
-
Az óvodák az általánosan érvényben lévő szabályok szerint járnak el a december 21-től 2021. január 8-ig tartó karácsonyi szünet idején, az igazgató és a fenntartó dönthet a szülők …
-
Az UNICEF, az ENSZ gyermekalapja, az ENSZ szakosított szervezete azt ajánlja, hogy a COVID-19 vírus ellen kifejlesztett vakcina beoltásánál részesítsék előnyben a pedagógusokat, az oktatási intézmények dolgozóit. Henrietta …
-
Hamarosan több, biztató eredménnyel rendelkező vakcina is elérhetővé válik Magyarországon – mondta Kis Zoltán virológus kedden az M1 aktuális csatornán.
-
Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár a hétfői kormányülés előtt kijelentette: bízik benne, hogy ha a kormány be is vezeti a kijárási tilalmat, ahogy azt a járványügyi bizottság pénteken …
-
Ján Mičovský földművelési és régiófejlesztési miniszternek a hétvégén pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért karanténba vonult, tájékoztatta a TASR hírügynökséget Anežka Šrojta Hrdá, a tárca szóvivője. „A minisztérium szűkebb …

