A parlamenten kívüli Háló párt egymillió eurós hitelt szerzett a cseh Fio banktól, amit elsősorban a jövő évi választási kampányára költ majd.
Parlamenti választások 2016
-
-
Az MKP elnöke, Berényi József szeretne választást megelőző koalícióra lépni Bugár Bélával, melyet, mint ahogy azt a TASR hírügynökségnek nyilatkozta, a magyarok többsége örömmel fogadna. Bugár viszont élesen …
-
Az érintett mozgalmak június végén jelentették be a közös fellépést, miközben nem zárták ki a választásokat megelőző együttműködés lehetőségét más pártokkal sem.
-
A Polgári Konzervatív Párt (OKS) a jövőben is szívesen együttműködik a Magyar Közösség Pártjával (MKP). Ondrej Dostál pártelnök azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az OKS képviselői megjelennek az …
-
Az MVK ügynökség júniusi közvélemény-kutatása szerint a Magyar Közösség Pártja 5,2 százalékkal jutna a parlamentbe, ami 10 képviselői helyet jelentene.
-
Az MKP Érsekújvári Járási Elnöksége június 29-én tartotta meg kibővített ülését, melyet Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke, egyben járási elnök nyitott meg.
-
Kilenc parlamenti képviselői hely jutna az MKP-nak, ha most tartanák a választásokat. Andrej Kiska pedig váltja Robert Ficót a leghitelesebb politikusok listájának élén.
-
Választóink elvárásainak megfelelően, először az MKP választási programja gazdasági és régiófejlesztési fejezeteinek kidolgozása kezdődött el.
-
A Magyar Közösség Pártja is azon a véleményen van, hogy a jelenlegi kormányt le kell váltani a választásokon, hogy ezt követően a jobboldal kerüljön hatalomra, mondta el vasárnap, …
-
Az MKP Beszéljük meg címmel meghirdetett fórumára a nagymagyari helyi szervezet elnöksége is meghívta a járás parlamenti képviselőjelöltjeit.